A rendőrség körözi annak a cégnek a vezetőit, amely Dán János kisgazda országgyűlési képviselőnek a fővárosban biztosította az albérletet. A képviselő ellen a Legfőbb Ügyészség eljárást akar kezdeményezni, ezért kérték mentelmi jogának felfüggesztését.

Az Országgyűlés Gazdasági Hivatala még soha sem kezdeményezett képviselő ellen eljárást. Nemrégiben azonban erre is sor került, miután felmerült annak a gyanúja, hogy Dán János kisgazda képviselő a törvényesen neki járó lakásbérleti támogatást nem törvényesen használta fel. Az [origo] információi szerint mintegy 1 millió forintnyi összeget vett fel a honatya 1998-tól kezdődően 2000 nyaráig, Budapesten bérelt lakása költségeinek megtérítésére az Országgyűléstől. A törvény szerint a vidéki országgyűlési képviselők juttatásuk felének erejéig jogosultak albérletük finanszírozására támogatást igényelni. Ez három éve közel havi 55 ezer forint volt, ma már meghaladja a havi 70 ezer forintot.

Egészen pontosan a Pannongen Z Rt. nyújtotta be a számlákat az Országgyűlésnek, miután lakásbérleti szerződéssel igazolta, hogy a képviselő tőlük bérel ingatlant – mondta az [origo]-nak Bakos Emil, az Országgyűlés hivatalának gazdasági főigazgatója. Az ügyészség szerint azonban erős a gyanú, hogy a képviselő megtévesztette a hivatalt. A pénzt ugyanis azért adta oda a cégnek, hogy forgassák meg, majd később több pénzt adjanak vissza. Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője elmondta, hogy a képviselőt folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalással, valamint kétrendbeli magánokirat-hamisítással gyanúsítják.

Az ügy úgy pattant ki, hogy a részvénytársaság tavaly októberben tönkrement, és felszámolási eljárás indult ellene. Ekkor a képviselő – jogosnak vélt követelését érvényesítendő – a felszámolónál jelentkezett a befizetett pénzéért. A felszámoló azonban az Országgyűléshez fordult a kérés miatt, hogy megtudja a követelés alapját. A kisgazda politikus szerdán nem volt elérhető, ám kedden az [origo]-nak azt mondta, hogy legfeljebb formaságokról lehet szó, nem vett fel pénzt törvénytelenül. “Csak olyan pénzt vettem fel, ami törvényesen, minden vidéki képviselőnek jár” – mondta. “Fiktív szerződéssel nem kötöttem albérleti szerződést, csak valós jogi személyekkel és valós magánszemélyekkel kötöttem szerződést” – mondta Dán János.

A képviselő a telefonon adott interjú során csak azt ismételgette, hogy nem tudott az ügyről, és csak olyan pénzt vett fel, ami minden hasonló helyzetű képviselőnek jár. Többször hangsúlyozta, hogy az ügy nagyon rosszul érinti a közelgő választások miatt, mert egyéni választókerületben indulna újra. Kérdésünkre elismerte, hogy kapott lakásbérleti támogatást, de azt állítja, hogy bérelt is lakást belőle a fővárosban. Az origo szerint egy VII. kerületi lakásról van szó. A Pannongen Z Rt. felszámolója elmondta, hogy a felszámolás megindulásakor ugyan nem volt a cégnek VII. kerületi ingatlana, ám korábban birtokolt ebben a városrészben lakást, amelyet eladtak. A képviselő a cég megroggyanása után, az elmúlt év nyarától kezdődően egy magánszemélytől bérelt lakást, szintén a VII. kerületben. Ennek valóságos tartalmát az ügy kipattanása után sem vizsgálja a hivatal. Ugyanakkor az origo úgy tudja, hogy a rendőrség országos körözést rendelt el a Pannongen Z Rt vezetői ellen. Ezt azonban a rendőrségen nem erősítették meg, mert ez nem publikus információ.