A felmentett bírák negyede választotta munkája folytatását

2013.05. 9. Jogi Fórum / MTI

A korábban alkotmányellenesen felfüggesztett 229 bíróból összesen 56 bíró választotta az ítélkező munka folytatását - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) szerdán.

Az Alkotmánybíróság tavaly júliusban semmisítette meg azt a szabályozást, amely a bírák nyugdíjkorhatárát a korábbi 70 évről az általános öregségi nyugdíjhoz igazítva 62 évre szállította le, és ehhez kötelező felmentést kapcsolt.

Az OBH a közleményében kifejtette: az Ab döntésével érintett bíróknak választási lehetőségük volt bírói szolgálati viszonyban folytatni az ítélkező tevékenységet, továbbá rendelkezési állományba kérhették magukat a bírói szolgálati viszonyon belül, vagy kártérítést és felmentést is igényelhettek a történtek után.
A korábbi munkaügyi perek jogerős bírósági döntései alapján már ismételten kinevezett 65 bíró közül 29 fő kérte a felmentését. Az összességében 229 bíróból - ide értve a pert nem indított bírókat is - 56 fő választotta az ítélkező munka folytatását. A törvényi rendelkezések szerint az érintett 17 tanácselnök továbbra is ebben a tisztségben dolgozik. Az igazgatási vezetők közül négyen folytatják korábbi tisztségükben a munkájukat - írták.

Kiemelték, hogy az OBH mindent megtesz, hogy a nyilvános pályázatok útján mielőbb betöltsék a megüresedett bírói álláshelyeket, a pályázatok kiírásakor pedig mérlegelik az egyes bíróságok munkaterhében mutatkozó különbségeket is.

A távozó bírák juttatásainak elszámolása az egyes bíróságok feladata, fedezetét pedig a tavalyi költségvetési tartalékból biztosítják.

A hivatal a fentieken túl megjegyezte: a rendelkezési állományt most egyetlen bíró választotta. Ez a lehetőség azonban továbbra is nyitott mindazon bírók számára, akik a következő tíz évben érik el az öregségi nyugdíjra való jogosultságot. A bírák felső korhatára ugyanis - 2022. december 31-ig fokozatosan csökken 70 évről, 65 évre - fűzték hozzá.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
OBH - ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL
BÍRÁK NYUGDÍJAZÁSA