Az általános nyelvi képzéshez nem lesz szükség akkreditációra, a szabályozás értelmében engedély is elég lesz hozzá – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), cáfolva egy keddi lapinformációt.

A tárca azért adott ki közleményt, mert a Népszabadság – a felnőttképzési törvény végrehajtási rendeleteinek birtokába jutott tervezetei alapján – azt írta, jóval kevesebb helyen sokkal drágábban lehet majd nyelvet tanulni, ha a kormány jóváhagyja az NGM terveit.

A minisztérium a lapban megjelentekkel kapcsolatban azt is közölte, hogy az egyéb nyelvi képzések esetén még nyilvántartásba vételi díjat sem kell fizetni, ha a képzés állami vagy uniós forrásból nem kap támogatást.

Téves állításnak nevezték továbbá azt is, hogy csak a már akkreditált nyelviskolák maradhatnak a piacon. Mint írták, a médiában megjelentekkel ellentétben ezt az intézkedést nem visszamenőlegesen, 2013. szeptember 1-jével kívánják bevezetni, hanem “csak attól fogva, hogy a képzésekre ténylegesen megszerezhető az engedély”.

Közölték azt is, hogy a tárca szándékait azok a felnőttképzéssel kapcsolatos rendelettervezetek fogják tükrözni, amelyek a közeljövőben az NGM honlapján megjelennek.

A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Salusinszky András azt mondta, az egyesület – az NGM felnőttképzési főosztályának tájékoztatása alapján – a napokban megkapja az új felnőttképzés törvény végrehajtási rendeleteinek a tervezetét, és majd annak ismeretében alakítják ki az álláspontjukat.