Drasztikusan csökkentik a kivételes közlekedési lehetőségeket – így például a piros lámpán való áthajtást – garantáló engedélyek számát Kínában a hivatali privilégiumok megkurtításának újabb körében – számol be a kínai állami média.

 A Pejcsing Zsipao című központi lap írása szerint az engedély kiadása korábban több állami intézménynek is jogában állt, s azt szinte korlátozás nélkül osztogatták a hivatalokban. A járművek szélvédőin számos formában látható, jól felismerhető megkülönböztető jelzés eredetileg a vészhelyzetek, sürgős és fontos események hatékonyabb kezelését szolgálta. Annak birtokában a hivatalnokok, katonák büntetés nélkül hajthattak át a piros lámpán, parkolhattak tilosban vagy sok esetben ingyen, és állhattak meg szükség esetén az út közepén.

Az engedélyekkel való visszaélés ugyanakkor nagymértékben elharapódzott, az utakon gyakran magántulajdonban lévő járműveken, sportautókon, fiatalok által vezetett kocsikon is láthatók, egy-egy járművön gyakran akár több is belőlük. A speciális engedélyek kereskedelme az elmúlt években virágzott a feketepiacon, de emellett az engedélyek hamisítása is elterjedt, Sanghaj egyes részein azok akár már 2000 jüanért (76 ezer forint) is beszerezhetők.

A Pejcsing Zsipao értesülései szerint engedélyeket az új évben is adnak majd ki, de számukat jelentős mértékben korlátozzák, a régebben kiadott dokumentumokat pedig fokozatosan kivonják a forgalomból. A szigorítás a Hszi Csin-ping elnök által bő egy éve meghirdetett, az állami hivatalok privilégiumainak csökkentését is célul kitűző országos kampánynak is része. A kiváltságok megkurtítása a hivatalokba vetett társadalmi bizalmat erősíti. A rendelkezés nemcsak tisztább játékszabályokat teremt, hanem a közlekedés szervezését is nagyban segíti majd – írja a lap.

Kapcsolódó cikk:

Hivatali korrupció – Közel negyvenezer hivatalnokot bocsátottak el tavaly Kínában