A nemzeti parlamenteknek meghatározó szerepük van az emberi jogok tudatosításában, gyakorlati érvényesítésében és a jogsértések visszaszorításában – mutatott rá Borbély László, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke, a bukaresti törvényhozás és az Interparlamentáris Unió (IPU) által rendezett kétnapos emberi jogi szeminárium raportőre kedden.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának munkáját ismertető, a törvényhozók felelősségét tudatosító tanácskozáson 11 kelet-közép-európai ország parlamentje képviseltette magát.

Borbély László kifejtette: Románia értékes tapasztalatokat gyűjtött a kommunista rendszer bukása óta az emberi jogok tudatosítása és gyakorlati érvényesítése terén, és ezt kész megosztani a térség többi országával.
“A közösség bizalmát élvező, választott politikusoknak feladatuk tudatosítani az állampolgárokban alapvető jogaikat, feltárni, kivizsgálni a társadalomban tapasztalt jogsértéseket, legyen szó embercsempészetről, erőszakról, gyermekmunkáról, vagy a nemzeti kisebbségek helyzetéről” – hangsúlyozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa.

A nemzeti kisebbségek jogsérelmeiből fakadó társadalmi feszültségekre hívta fel a bukaresti tanácskozás résztvevőinek figyelmét Kalmár Ferenc országgyűlési képviselő is. A KDNP-s politikus elmondta: az emberi jogok problémaköre nem korlátozható a romák helyzetére, a szexuális kisebbségekre vagy a fogyatékkal élők gondjaira. Ebben a kelet-közép-európai térségben a nemzeti közösségek közti súrlódások okozzák a legnagyobb feszültségeket – mutatott rá Kalmár Ferenc.

A képviselő kifejtette: az Interparlamentáris Unió által szervezett tanácskozások jó alkalmat teremtenek arra, hogy a résztvevő országok egymás törvényhozására tudjanak hatni, és – egyebek mellett kisebbségvédelmi kérdésekben – a jó megoldások meghonosítására bíztassák egymás parlamenti képviselőit.