Nem világos, ki és hogyan fogja végrehajtani az ukrajnai válság rendezését célzó megállapodást – ezzel indokolta az orosz emberi jogi biztos Kijevből Moszkvába visszatérését követően pénteken azt, hogy nem írta alá a megállapodást.

Vlagyimir Lukin azt mondta, “a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a helyzet folyamatosan változik, a személyek is változnak, újak jelennek meg, és nem tudni, ki és miként fogja végrehajtani a megállapodásokat”.

Az orosz államfő által csütörtökön közvetítőként Kijevbe küldött ombudsman elmondta, hogy miután megismerték partnereik álláspontját, azt immár jobban értik. Hozzátette, hogy szándékában áll folytatni az ukrajnai küldetést, de a tárgyalások folytatása nem Moszkván múlik.

Az orosz törvényhozás mellett működő emberi jogi biztos “inkább pozitívnak, mint negatívnak” ítélte meg az ukrán fővárosban folytatott egyeztetéseket, amelyeket szerinte akkor lehet folytatni, ha minden világossá válik.

Hangsúlyozta, Oroszországnak pontosítania kell a szerepét az ukrajnai válság rendezésében, hogy “hasznos lehessen és ne vegyen magára egyáltalán nem érthető kötelezettségeket”. A párbeszéddel ugyanis szerinte a két ukrán fél között van probléma. “Ebbe mi nem avatkozunk be, megfigyelők vagyunk” – mondta Vlagyimir Lukin. Úgy vélte, hogy az előre hozott elnökválasztásról szóló megállapodás is Ukrajna belső ügye.

Az orosz ombudsman szerint van esély a békére Ukrajnában, de minden az ukránoktól függ, nekik kell eldönteniük, mit akarnak. “Mindig készen állunk olyan mértékben segíteni, amilyent az ukrán fél szükségesnek tart” – mondta.

Az orosz külügyminisztérium időközben nyilatkozatban reagált az ukrán államfő és az ellenzék kijevi megállapodására és közölte, Oroszország készen áll a jövőben is arra, hogy “az ukránok kérésére hozzájáruljon a helyzet normalizálásához”.

Moszkva szerint az, hogy az orosz közvetítő a francia, német és lengyel külügyminiszterrel ellentétben nem látta el kézjegyével az egyezményt, nem azt jelenti, hogy Oroszország nem érdekelt olyan kompromisszum keresésében, amely lehetővé teszi a vérontás késedelem nélküli megállítását és jogi mederbe visszaterelni a folyamatot.

A külügyminisztérium arra hivatkozott, hogy Vlagyimir Lukin Kijevbe érkezésekor a megállapodás szövege jórészt készen állt.

Az orosz külügyi közlemény azt is hangsúlyozza, hogy “az Ukrajna számára sorsdöntő folyamatok, mint az alkotmányos reform is, a régiók és politikai erők teljes bevonásával mehetnek végbe és azt népszavazásra kell bocsátani”. A helyzet megnyugtatását szolgáló gyakorlati lépéseket pedig kölcsönösen kell végrehajtani és a közvetítői tevékenység minden formájának Ukrajna szuverenitásának tiszteletben tartásával kell megvalósulnia.

A moszkvai nyilatkozat “a szélsőségesektől való kompromisszumok nélküli elhatárolódásra” is felszólította az ukrajnai válság szereplőit.

Lengyel külügyminiszter: “Ha nem támogatjátok a megállapodást, halottak lesztek.”

“Ha nem támogatjátok ezt a megállapodást, jön a rendkívüli állapot a hadsereggel. Mindannyian halottak lesztek” – ezt a lengyel külügyminiszter mondta pénteken Kijevben informálisan a hatalom elleni tüntetések egy vezetőjének, miután létrejött a válság megoldását célzó megállapodás az ukrán kormány és az ellenzék között.

Radoslaw Sikorskit kameravégre kapta az ITV News brit hírtévé, a felvételen a lengyel diplomácia vezetője egy egyeztetési forduló után mondta ezeket a szavakat, amikor a küldöttségek elhagyták a tárgyalási termet.

A tévé riportere megkérdezte tőle, hogy sikerült-e meggyőznie az ellenzéket a megállapodás elfogadásáról. “Nem tudom” – felelte szűkszavúan a feszültnek tűnt lengyel külügyminiszter.

Az ukrán ellenzék vezetői végül is valamivel később aláírtak Viktor Janukovics ukrán elnökkel egy békeszerződést, amelynek célja mindenekelőtt véget vetni az erőszakos cselekményeknek – jegyezte meg a The Daily Telegraph című brit lap.

Radoslaw Sikorski német és francia kollégájával együtt előző nap érkezett az ukrán fővárosba, hogy közvetítsen a hatalom és az ellenzék között a vérontás megszüntetése érdekében, beható tárgyalásokat folytattak a kormány és az ellenzék képviselőivel is.

Janukovics és a kormánytagok ismeretlen helyen, Kijev a tüntetők ellenőrzése alatt

A tüntetők szombatra virradóra teljes ellenőrzésük alá vonták egész Kijevet, beleértve a kormányzati negyed épületeit, a belügyi csapatok elhagyták a fővárost, és visszatértek laktanyáikban, miközben Viktor Janukovics államfő és egyes kormánytagok holléte nem ismert.

A belügyi csapatok parancsnoksága közleményében tájékoztatott szombaton arról, hogy a közrendre ügyelő katonák a parlamenti csütörtöki határozatával összhangban visszatértek laktanyáikba.

A kijevi tüntetők szombatra reggelre teljes ellenőrzésük alá vonták az egész fővárost, beleértve a kormányzati negyedet, a parlament, az elnöki és a miniszterelnöki hivatal, illetve a belügyminisztérium épületét is – közölte Andrij Parubij, az ellenzéki Haza (Batykivscsina) párt képviselője, a Majdan “ellenállási” parancsnoka. Parubij azt üzente a rendőröknek, hogy csatlakozhatnak a kormányzati negyedben járőröző ellenzékiekhez, mindnyájan átállhatnak a tiltakozók oldalára, de ki kell tűzniük világoskék-sárga szalagot (ezek az ukrán nemzeti lobogó színei).

Viktor Janukovics hollétével kapcsolatosan ellentmondásos hírek érkeznek. Az államfő péntek éjjel hagyta el Kijevet, állítólag azért, hogy Harkivban részt vegyen pártja délkelet-ukrajnai szervezeteinek kongresszusán. Míg a de jure kormányzó Régiók Pártjának egyes politikusai azt közölték, hogy Janukovics már Harkivban van, az ottani repülőtéren cáfolták, hogy leszállt volna ott az elnöki gép. A biztonsági szolgálat egyik magas rangú illetékese azt mondta a Reutersnek, hogy Janukovics még Ukrajnában van, de nem volt hajlandó elárulni, hogy pontosan hol.

Szombat délelőtt újra összeült az ukrán törvényhozás, de a kormányzó Régiók Pártjának 185 képviselője közül csak 23-an vannak jelen az ülésteremben. A parlamenti ülést azzal nyitotta meg Ruszlan Kosulinszkij parlamenti alelnök, hogy betegségére és gyógykezelésre hivatkozva benyújtotta lemondását Volodimir Ribak házelnök és Igor Kaletnik alelnök.

Olekszandar Turcsinov, az ellenzéki Haza párt egyik képviselője bejelentette, hogy az ukrán kormány tagjainak többsége elhagyta munkahelyét és ismeretlen helyre távozott, ezért az egyetlen legitim hatalmi intézmény jelen pillanatban a törvényhozás. Ilyen körülmények között szerinte a parlamentnek kötelessége átvállalnia a teljes felelősséget az ország helyzetérért, azonnali hatállyal hozzá kell látnia a hatalmi jogkörök gyakorlásához. Turcsinov arra tett javaslatot, hogy a parlament nevezzen ki ügyvezető kormányfőt és belügyminisztert.

A Vitalij Klicsko vezette ellenzéki Ütés (UDAR) párt Viktor Janukovics lemondását követelő határozati javaslatot terjesztett parlament elé. Klicsko azt hangoztatta a törvényhozás rendkívüli ülésén, hogy az ukránok számára az egyetlen lehetőség az előrehozott elnökválasztás megrendezése május 25-ig. “Ma (Janukovics) elhagyta Kijevet. Ukránok millió számára az egyetlen lehetőség az előre hozott elnökválasztás” – hangoztatta az Udar elnöke.

Olyan hírek kaptak lábra Kijevben, hogy Fehéroroszországba szökött Vitalij Zaharcsenko leváltott ukrán ügyvezető belügyminiszter. Tetjana Mokridi ellenzéki aktivista is erről tájékoztatott a Facebook közösségi portálon, és előzőleg Andrij Parubij is azt mondta: olyan információi vannak, hogy a belügyminiszter kísérletet tesz az ország elhagyására. Az ukrán parlament pénteken mentette fel Zaharcsenkót azzal az indokkal, hogy ő a felelős a tüntetők elleni brutális fellépésért és civilek haláláért. Az ügyvezető belügyminiszter túllépte hatáskörét, törvénytelen, alkotmányellenes parancsokat adott, amelyek emberek halálához vezettek.

Hennagyij Moszkalj, a parlament szervezett bűnözéssel és korrupcióval foglalkozó bizottságának helyettes vezetője közölte, hogy egy krimi különleges belügyi osztag orvlövészei gyanúsíthatók a kijevi tüntetők elleni orvtámadásokkal. A kommandós egységet szerinte személyesen Sztaniszlav Suljak, az ukrán belügyi alakulatok parancsnoka hozta létre, és ezt tanúsító bizonyítékok kerültek a rendvédelmi szervek kijevi jogsértéseit vizsgáló parlamenti tényfeltáró bizottság birtokába. Az osztag az ukrán belügyi csapatok krimi igazgatóságának alárendeltségében áll, és Szerhij Aszavaljuk ezredes a parancsnoka. A kommandó fegyvereseiről videofelvételeket készítettek újságírók, és felvették a rendőrségi rádiófrekvencián elhangzott beszélgetéseiket is. A belügyi csapatok parancsnoksága 80 darab angol gyártmányú mesterlövész-fegyvert szerzett be az osztagnak – közölte Moszkalj, aki arra kérte az ukrán főügyészt, hogy indítson nyomozást az ügyben.