Szellemi tulajdonvédelmi bíróságok alakulhatnak Kínában. A lépésre még idén sor kerülhet. 2013-ban százezer szellemi tulajdonnal foglalkozó ügyet tárgyaltak első fokon a bíróságok Kína-szerte, derült ki az ország tizenkettedik Országos Népi Gyűlésén.

Zsu Csiang, a Legfelsőbb Népi Bíróság elnöke azt nyilatkozta, ezévben az általa vezetett hatóság a szellemi tulajdonvédelmi bíróságok létrehozását fogja sürgetni, írja a chinapr.gov.cn.

A találkozón Kao Csian-ming, a Legfelsőbb Népi Ügyészség fejének beszámolója szerint a kínai ügyészek az utóbbi időben nagyobb figyelmet fordítottak a szellemi tulajdonjogok védelmére, eljárás alá vonva 8802 gyanúsítottat védjegy-, és szabadalombitorlás, szerzői jogok és üzleti titkok megsértése miatt.

Huang Csian-ping, az Országos Népi Gyűlés helyettese azt nyilatkozta, hogy új kezdeményezések szükségesek a szellemi tulajdon védelme érdekében, ezzel is munkára ösztönözve a tudományos életben és a kutatásban dolgozó szakértőket. Úgy gondolja, a szellemi tulajdon védelmére létrehozott bíróságok hozzájárulnának az igazságszolgáltatási rendszer szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó területének hatékonyabbá tételéhez is.