Huszonöt százalékra emelkedhet a filmes adókedvezmény, a tervek szerint ősszel hatályba lépő változás nyomán Magyarország lehet a legvonzóbb forgatási helyszín a régióban – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken.

A filmalap kezdeményezése kedvező fogadtatásban részesült az Európai Bizottságban. Joaquín Almunia, az EB versenyjogi kérdésekért felelős biztosa levélben tájékoztatta a filmalapot arról, hogy a bizottság jóváhagyta a magyarországi filmes adókedvezmény 20 százalékról 25 százalékra való emelését.

A 2004-ben a régióban elsőként Magyarországon bevezetett filmtámogatási programnak köszönhetően évről évre jelentős nemzetközi produkciók érkeznek forgatni, ezzel párhuzamosan pedig egyre több forrás biztosított a magyar filmek gyártására. Tavaly a Nemzeti Filmiroda nyilvántartása szerint 35 százalékkal növekedett a közvetlen filmgyártási költés a 2012-eshez képest.

A tervek szerint ősszel hatályba lépő változás értelmében a közvetett támogatás, azaz a filmes adókedvezmény mértéke az elszámolható filmgyártási költségek 25 százalékára emelkedik a mostani 20 százalékról. A változás hatályba lépéséhez szükséges még a mozgóképről szóló törvény módosítása, amelyet az Országgyűlés várhatóan ősszel fogadhat el.

Az elmúlt években folyamatosan nőtt a magyarországi forgatási lehetőségek iránti külföldi érdeklődés, amely az adókedvezmény rendszere mellett a kiváló magyar filmes szakembergárdának, az egységesített közterület-foglalási szabályoknak, valamint a gazdag helyszín- és stúdióválasztéknak köszönhető – olvasható az összegzésben.

A filmalap reményei szerint az adókedvezmény emelésnek köszönhetően ismét Magyarország lehet a legvonzóbb filmes úticél, a 25 százalékos kedvezmény ugyanis egyedülálló lenne a régióban.

A parlamenti jóváhagyást követően ősztől a magyar filmeseknek kedvező jelentős változás lehet, hogy más európai országok példáját követve a magyar filmek is részesülhetnek akár 100 százalékos állami támogatásban, beleértve a 25 százalékos közvetett támogatást – áll a közleményben.