A UPC miatt a versenyhivatalhoz fordultak a civil fogyasztóvédők

2002.01.13. MTI

Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt bejelentést tett az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) az egyik legnagyobb hazai kábeltévé szolgáltató, a UPC Magyarország Kft. ellen a Gazdasági Versenyhivatalnál

  • közölte Újlaki-Vátz László, a civil fogyasztóvédelmi egyesület szóvivője az MTI-vel.

A szóvivő elmondta: fogyasztói bejelentések alapján az egyesület arról értesült, hogy a kábeltelevíziós szolgáltató cégek egy része jelentős mértékben, jóval az inflációt meghaladóan emelte 2002. január 1-jén az előfizetői díjakat. Mindezt anélkül tették, hogy hajlandók lennének érdemben kommunikálni a fogyasztókkal, illetve javítanának a szolgáltatás minőségén.

A civil fogyasztóvédők álláspontja szerint a szolgáltatói önköltségek nem emelkedtek oly mértékben, mint a szolgáltatási díjak.

Az OFE hasonló lépésre készül a kispesti kábeltelevíziós szolgáltató, az EMKTV Kispest ellen is.

A civil fogyasztóvédők azt remélik, hogy a versenyhivatal az árakat tisztességtelenül megállapítottnak, túlzottan magasnak minősíti, amelyek meghaladják a vállalkozás gazdaságilag indokolt költségeit és a tisztességes nyereséget.

  • kapcsolódó anyagok
FOGYASZTÓVÉDELEM