A nemi arányok eltorzulásának további súlyosbodását megakadályozandó erőteljesebben lépnek fel a jövőben az illegális ultrahangos vizsgálatok és abortuszok ellen a kínai hatóságok.

A tervek szerint az országban illegálisnak számító, a magzat nemének meghatározását is szolgáló ultrahangos vizsgálatok és a szelektív abortuszok ellen négy vezető hatóság, a nemzeti egészségügyi és családtervezési bizottság, a közbiztonságügyi minisztérium, az ipari és kereskedelmi hatóság, valamint az élelmiszer- és gyógyszeripari hatóság közösen lépne fel.

A szervezetek egy átfogó, országos rendszert építenek ki, amelyben a helyi szintű ipari és kereskedelmi hatóságok figyelik az illegális hirdetéseket, az élelmiszeripari hatóság követi a vizsgálathoz szükséges berendezések és gyógyszerek eladását, az egészségügyi és családtervezési hatóságok szervezik és koordinálják a jogszabályok betartását, a közbiztonságügyi szervek pedig megbüntetnék a bűnösöket. Az egészséges, felnőtt nők csak akkor folyamodhatnának abortuszhoz, ha leendő gyermekükön valamilyen genetikai elváltozás vagy súlyos betegség mutatkozik, illetve ha a terhesség az édesanya életét veszélyezteti – hangzik a hivatalok állásfoglalása.

Kínában az orvosok nem árulhatják el a magzat nemét, a szülők ugyanis – akiknek korábban szigorúan egy gyermek vállalását engedélyezték – hagyományosan előnyben részesítik a fiúgyermekeket, ami jelentős mértékben a férfiak túlsúlya felé tolja el az országos nemi arányokat. A probléma a tiltás ellenére is fennáll, kiskapunak az illegálisan működő feketeklinikák számítanak, ahol megtudható, fiú vagy lány-e az utód, s amennyiben a szülők “nem elégedettek”, az abortusz is helyben elvégezhető. A szelektív abortuszok gyakoribbá válása oda vezetett, hogy 2013-ban száz leánygyermekre születéskor 117 fiú jutott, miközben a normálisnak tekintett érték száz leányra 103-107 fiú lenne.

Az illegális klinikák ellen a hatóságok tavaly ősz óta fokozott erővel lépnek fel, az akkor indult kampány mindenekelőtt az egészségügyi hatóságok engedélyével nem rendelkező klinikák megtalálására és bezárására, a képesítés nélkül praktizáló orvosok kézre kerítésére, az illegális gyakorlat beszüntetésére irányul.