Ha a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) megkeresi az adóhatóságot, akkor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adószám felfüggesztésének folyamatát elindítja – közölte a NAV. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal pedig így tájékoztatott: a Norvég Civil Támogatási Alap keretében Magyarországra érkező pénzek elosztását végző konzorcium mind a négy tagja esetében, beleértve a Kárpátok Alapítványt, kezdeményezte a Kehi az adószám felfüggesztését, mert a jogszabályokat megsértve nem adták át a kért adatokat.

A Kehi felidézte: a Kárpátok Alapítvány a Norvég Civil Támogatási Alap keretében Magyarországra érkező pénzek elosztását végző konzorcium tagja. Annak ellenére, hogy a konzorciumban részt vevő alapítványok több milliárd forint közpénz elosztását végzik, a tevékenységükkel kapcsolatban számos kérdésben titkolóznak, és egyes adatokat a vizsgálat többszöri kérése ellenére sem bocsátottak rendelkezésre – olvasható a közleményben.

A Kehi emlékeztetett arra is, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is több alkalommal kimondta: mivel közpénzeket osztanak, közfeladatot ellátó szervnek minősülnek, így a tevékenységükkel kapcsolatos adatok közérdekből nyilvánosak, vagyis azokat nem csak a Kehi, hanem bárki jogosult megismerni.

Ennek ellenére a mai napig nem árulták el például, hogy kik és milyen eljárásban döntenek a Norvég Civil Alap keretében Magyarországra érkező több milliárd forint elosztásáról. Nem árulták el azt sem, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek pályáztak, de nem kaptak támogatást, és azt sem tudni, hogy elutasításukra milyen szakmai vagy egyéb indokok alapján került sor – fogalmazott a Kehi.

Az ellenőrzési hivatal az adatokat a konzorcium tagjaitól három hónapon át tartó többszöri kérés ellenére sem kapta meg. Az ellenőrzés során kért többi adatot pedig sok esetben szelektálva, kitakarva, ellenőrzésre alkalmatlan módon bocsátották rendelkezésre – közölte a Kehi.

A négy konzorciumi tagot többször is figyelmeztették, hogy amennyiben együttműködési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, és a kért adatokat a jogszabályokat sorozatosan megsértve továbbra sem bocsátják rendelkezésre, az adószám alkalmazásának felfüggesztése is kezdeményezhető – hangsúlyozta a Kehi.

Az ellenőrzöttek jogsértő magatartásukon nem változtattak, ezért a Kehi jogszabályban biztosított lehetőségével élve, az adószámok felfüggesztése érdekében augusztus 29-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordult – áll a válaszban.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig azt válaszolta: “Amennyiben a Kehi megkeresi az adóhatóságot, a NAV az adószám felfüggesztésének folyamatát elindítja, amely ellen az érintett jogorvoslattal élhet. A jogerősen felfüggesztett adószámú adózók listája a NAV honlapján elérhető.”

Előzmények

A Magyar Nemzet szeptember 3-i számában tette közzé azt az értesülését, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által “a norvég alap ellenőrzése során vizsgált egyik szervezet hat év alatt csaknem százmillió forint kölcsönt adott tizenhét civil egyesületnek, illetve alapítványnak úgy, hogy a gyanú szerint erre nem volt engedélye. Az ügyben büntetőfeljelentés született, és piacfelügyeleti eljárás indult.”

A Kehi ezután közölte: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az országos rendőrfőkapitánynál, illetve piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzeti Banknál. Azt azonban, hogy mely szervezetről van szó, nem közölte.

A Kehi szerint a vizsgált szervezet több mint egy tucat egyesület, illetve alapítvány részére mintegy öt éven keresztül nyújtott pénzkölcsönöket.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára májusban jelentette be, hogy a Miniszterelnökség felkéri a Kehit a Norvég Alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára. Hozzátette: az átfogó vizsgálat célja az, hogy tisztázzák, megáll-e az a magyar kormányzati gyanú, amely szerint a norvég alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai szervezeteket vagy hozzájuk szorosan kötődő civil szervezeteket támogattak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt indított eljárás keretében hétfőn házkutatást tartott a Norvég Civil Támogatási Alap forrásait koordináló Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában. Az eljárást ismeretlen tettes ellen indult. Délben a nyomozók jelentek meg a pályázati programot lebonyolító konzorcium egy másik tagjának, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak az irodájánál is.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata este a police.hu-n azt közölte: több helyszínen hajtottak végre házkutatást, amelyek során a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai iratokat, számítástechnikai adatokat foglaltak le. A nyomozásba igazságügyi szakértőt is bevonnak – tették hozzá.

Az Ökotárs Alapítvány szerint a norvég alapoktól érkező támogatások felhasználása átlátható volt. Az alapítvány azt is kijelentette, hogy egyetlen párttal “sem volt pénzügyi kapcsolata”.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kiterjesztette a Norvég Alappal kapcsolatos vizsgálatot az Ökotárs Alapítvány által a Svájci – Magyar Együttműködési Program keretében kapott, illetve egyéb költségvetési forrásból származó támogatásainak ellenőrzésére is – közölte a Kehi szeptember 11-dikén.

A Kehi felidézte: az Ökotárs Alapítvány 2008 óta vesz részt a Norvég Alap forrásainak szétosztásában, 2008 és 2013 között 2,5 milliárd forint közpénz sorsáról döntött. Az alapítvány nyilvánosan közzétett beszámolói alapján megállapítható, hogy ugyanebben az időszakban a saját működésére közel 180 millió forint közpénzt költött úgy, hogy átlagosan mindössze 6 munkatársat foglalkoztatott, és eközben 111 millió forint nyereségre tett szert.

A Kehi megjegyezte azt is, hogy az 1994-ben 200 ezer forintos induló vagyonnal alapított alapítvány 2013 végére 469 millió forint saját tőkét halmozott fel, vagyis a vagyona nem egészen 20 év alatt az eredeti több mint 2000-szeresére nőtt.

Az Ökotárs Alapítvány, mint “civil szervezet” valójában közfeladatot ellátó szervként közpénzt oszt szét, így az ezzel a tevékenységgel kapcsolatos adatok a hatályos magyar jogszabályok szerint közérdekből nyilvánosak, vagyis azokat bármely magyar állampolgár jogosult megismerni – hangsúlyozza a hivatal. Ennek ellenére az alapítvány a tevékenységével kapcsolatos számos kérdésben hónapok óta titkolózik – olvasható a Kehi írásos válaszában.

A Kehi a Norvég Alapból származó támogatások szétosztása és felhasználása terén már az eddig rendelkezésére bocsátott adatok alapján is átláthatatlan döntéshozatalt, fegyelmezetlen elszámolást, illetve esetenként súlyos visszaéléseket tapasztalt – közölte a hivatal. Ezért terjesztették ki a Norvég Alappal kapcsolatos ellenőrzést az Ökotárs Alapítvány által a Svájci – Magyar Együttműködési Program keretében kapott, illetve egyéb költségvetési forrásból származó támogatásainak ellenőrzésére is.

A kiterjesztés következtében a Kehi többek között ellenőrizni fogja, hogy az Ökotárs Alapítvány milyen hazai és egyéb nemzetközi támogatásokban részesült és azokat mire használta fel. A vizsgálat kiterjesztésével kiszűrhetővé válnak azok az esetek, amikor ugyanazokat a költségeket visszaélésszerűen, több forrás terhére is elszámolták – áll a tájékoztatásban.