A gyermekvédelem területén elsődleges feladat a családok megerősítése – hangsúlyozta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a Gyermekvédelemről sokszemközt címmel megrendezett, könyvbemutatóval egybekötött konferencián Kaposváron.

A gyermekvédelmi rendszer átalakításának stratégiai kérdéseiről tartott előadásában az államtitkár kifejtette: a kormány elkötelezett abban, hogy a korábbinál is jóval összefogottabb, hatékonyabb és célzottabb segítséget adjon a családoknak és az őket segítő, gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereknek.

Az alapvető cél az, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban megkapják azokat a javakat, szolgáltatásokat, amelyeket nélkülöznek – mondta az államtitkár, megemlítve, hogy a kötelezően igénybe vett intézményrendszeren keresztül például étkeztetéssel, tankönyvekkel segítik a családokat.

Vissza kell térni az 1997-es alapokhoz, “újra kell hangolni a rendszert”, mert a gyermekvédelmi törvény “sokat kopott, lazult szabályozási, finanszírozási és jogalkalmazási okok miatt” – mondta Czibere Károly, jelezve: a változások nyárra várhatóak törvényi szinten.

Az államtitkár közölte: már tart az előkészítése a nyári és a hétvégi gyermekétkeztetés fejlesztésének, a cél az, hogy minden gyermek kedvezményesen vagy ingyenesen szociális étkezéshez jusson, “a szülőknek ne kelljen bizonygatniuk a szegénységüket”.

Cél továbbá a gyermekjóléti szolgálatok megerősítése is a közeljövőben – mondta Cziber Károly, aki úgy vélekedett, hogy e területen “az utolsó pillanatban vagyunk”, ugyanis elmondása szerint van olyan gyermekjóléti szolgálat, ahonnan már a munkatársak fele távozott. “Ezért kell bérben, hatáskörükben és a jelzőrendszerek működésében megerősíteni őket, főként a szolgáltatási szerepüket növelni” – mutatott rá az államtitkár.

Czibere Károly kitért arra is, hogy a családok átmeneti otthonaiban elhelyezetteket minél előbb vissza kell vezetni a munkaerőpiacra, továbbá célként jelölte meg azt is, hogy még ebben a kormányzati ciklusban megszüntessék a csecsemőotthonokat.

A tervek között szerepel az is, hogy a bentlakásos gyermekvédelmi intézetekben élő fiatalok közül minél többen kerüljenek nevelőszülőkhöz – jelezte az államtitkár, hozzátéve: ennek érdekében rugalmasabbá teszik a nevelőszülők foglalkozási jogviszonyát és a képzésük időtartamát is.

A gyermekvédelemben dolgozó szakemberek javadalmazásáról szólva az államtitkár azt mondta: ha a hosszú távú kapacitástervet két-három hónapon belül be tudják nyújtani a kormánynak, akkor ez lehetőséget ad júniustól a béremelésre.