2015-től több vállalkozásnak kell transzferár nyilvántartást vezetnie - Már most érdemes figyelembe venni az új dokumentációs szabályokat

2015.02.26. Jogi Fórum / Ryan

Bár idén még a korábbi szabályok szerint kell az előző évre vonatkozó transzferár nyilvántartásokat elkészítenie a kapcsolt vállalkozásoknak, az adóhatóság korábbi elvárásai alapján már most is érdemes figyelembe venni az új dokumentációs szabályokat. 2015-től a korábbinál több vállalkozásnak kell majd transzferár nyilvántartást vezetni, mivel az új szabályok szerint már a vezetőség személyi átfedése is elegendő lehet ahhoz, hogy kapcsolt vállalkozásnak minősüljenek a cégek.

A korábbi szabályok szerint csak az 50 százalékosnál magasabb tulajdoni vagy szavazati összefonódás esetén minősültek kapcsolt vállalkozásnak a cégek. Csak ezekre vonatkozott így a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek elszámolására használt árak, azaz a transzferárak nyilvántartására vonatkozó dokumentációs kötelezettség. A nemzetközi gyakorlatban azonban ennél alacsonyabb mértékű összefonódás esetén is kapcsolt vállalkozásnak minősültek a cégek, ennek megfelelőn a 2015. január 1-jével hatályos módosítás alapján akkor is kapcsolt vállalkozásnak minősül két cég, ha köztük az ügyvezetés egyezőségére tekintettel az üzleti és pénzügyi politikára vonatkozó döntő befolyásgyakorlás valósul meg.

„Az új szabályozás értelmében többségi befolyás nélkül is fennállhat a kapcsolt vállalkozási viszony, például ha a két társaságnak ugyanaz a személy az önálló aláírási joggal rendelkező ügyvezetője. Az olyan bonyolultabb esetekben, amikor egy vállalkozás több ügyvezetője más cégekben is ellát hasonló tisztséget, jogértelmezési kérdéseket vet fel, és hivatalos iránymutatás hiányában egyelőre bizonytalanságot okoz a döntő befolyásgyakorlás megítélése” – mondta el Békés Balázs, a Ryan amerikai adótanácsadó cég régiós vezetője. „A kapcsolt vállalkozás minősítés nem csak transzferár nyilvántartási kötelezettséggel jár, de más adónemekre is hatással van, amire különös figyelmet kell fordítania az érintett cégeknek. A reklámadó kötelezettséget például az összes reklámadó alanynak minősülő kapcsolt vállalkozás adóköteles bevételének összeadásával kell kiszámolni.”

A jogszabályi változások a transzferár dokumentáció készítésének módját is érintették. Az elszámolás alapjaként szolgáló szokásos piaci ár meghatározásához használt összehasonlító adatokat bizonyos esetekben kötelező az ún. interkvartilis tartomány alkalmazásával vizsgálni. Ennek azért van jelentősége, mert az interkvartilis tartomány kiszűri a szélsőséges értéket (a felső és az alsó 25%-ot) és csak a leggyakrabban előforduló adatokat tartalmazza az adathalmazból, így szűkebb határokat szab meg az alkalmazandó piaci árnak.

„A gyakorlatban az interkvartilis tartományt már a törvénymódosítás előtt is alkalmazták, sőt, az adóhatóság is elvárta, hogy a nagy adathalmazból egy szűkített tartomány figyelembevételével határozzák meg a szokásos piaci ár sávját. Ennek megfelelően már a 2014-re vonatkozó nyilvántartásokat is célszerű így készíteni. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek eddig nem fértek bele ebbe a tartományban, érdemes minél előbb felülvizsgálniuk transzferárazásukat. Van lehetőség arra is, hogy mentesüljenek ez alól a szabály alól, de ezt nagyon alaposan, ún. funkcionális elemzéssel kell alá támasztani” – mondta el Békés Balázs.

  • kapcsolódó anyagok
ADÓZÁS
TRANSZFERÁR