2015. február 27-én, pénteken este kihirdették az új EKÁER szabályokat, melynek eredményeként 2015. március 1-jén vasárnap lejár az EKÁER próbaüzeme, és beindul az éles rendszer. Az új szabályok változást hoznak a mentességek kiterjesztésén túl a bejelentésre kötelezettek személyében és a bejelentendő adatok körében is.

Változások a mentességek területén

Az új szabályok szerint új mentességek alkalmazhatók a jövedéki és a vámeljárás alatt fuvarozott termékekre, a bejelentés, illetve engedélyköteles hulladékszállításra és fémkereskedelemre, bizonyos gyógyszer szállítmányokra és a postai küldeményekre. Könnyítés, hogy a mentességek most már kizárólagosság nélkül akkor is alkalmazhatók, ha a felsorolt termékek mellett mást is fuvaroznak. Nem kell tehát bejelenteni például az alkoholos sörök fuvarozását, csupán azért, mert egy rekesz alkoholmentes ital is kerül a csomagba.

A rengeteg bizonytalanságot és problémát okozó „és – vagy” kérdést a szigorúbb értelmezés mentén rendezték. Így bármelyik határérték felett a szállítmány EKÁER bejelentés köteles. Igaz, hogy a nem kockázatos termékkörben a nettó értékhatárt 5 millió forintra emelték a 2,5 tonnás súlyhatár megtartása mellett. Jó hír továbbá, hogy nem kockázatos termékek esetén az árulistában nem kell az ellenértéket szerepeltetni, a cikkszám megadása pedig minden esetben csak opcionális.

A kockázatos termékkör mentességi határait összevonták, és csak azok a szállítmányok EKÁER mentesek, amelyek a súlya az 500 kg-ot és nettó értéke az 1 millió forintot együttesen sem haladja meg. Ez a kockázatos élelmiszerek esetében könnyítést jelent.

Várható további változások a kockázatos termékek körében

Ezen a téren azonban további változások is várhatóak: ugyanis tovább fog bővülni a termékkör, amelyről azonban biztosat ma még nem lehet tudni. A jelenleg ismert tervek szerint elektronikai cikkek, fémkereskedelmi termékek és takarmányok fognak felkerülni a listára. Továbbá a korábban kockázatosnak minősített élelmiszerek közül kikerülnének azok a termékek, melyek nem minősülnek élelmiszernek, így az EKÁER szám megállapításához szükséges előfeltételt – FELIR szám megadását – sem tudják teljesíteni. Ezek azonban várhatóan azonnal be fognak kerülni az egyéb kockázatos termékek közé. Ilyenek például a dísznövények és bizonyos zöldségek.

A tervek szerint e második rendelet hatályba lépése a most még nem ismert kihirdetés napját követő 30. nap lenne, ami kétszeresen problematikus. Egyrészt, mert épp a FELÍR problémába ütköző termékek március 1-től ellehetetlenülnek. Másrészt a kockázatosnak minősülő termékkör új alanyai 30 nap alatt nem tudnak majd bekerülni a köztartozásmentes adatbázisba, ami mentességet adna a biztosítékfizetés alól.

Egyszerűsödő adminisztráció

Bizonyos cégnagyságtól és jó adózói múlttól függően jelentősen egyszerűsödik az EKÁER adminisztráció: csak a feladó, a címzett és a rendszám adatokat kell bejelenteni. Olyan cégek élhetnek ezzel, akik több mint két éve működnek, árbevételük cégcsoport szinten eléri az 50 milliárd forintot, melynek 80%-a a saját termelésű készletek értékesítéséből származik, megtalálhatóak a köztartozásmentes adatbázisban, és adószámuk nincs felfüggesztve. Azonban még esetükben is óvatosságot igényel az egyszerűsített EKÁER bejelentés alkalmazása, hiszen a jogosultság az egyébként könnyen módosuló köztartozásmentes adatbázis jelenléthez kötött. Amelyből azonban egy megkésett vámhatározat vagy a kerekítések különbözete miatt is ki lehet kerülni. Az egyszerűsített bejelentés április 1-től lehetséges.

Egyedi útszakasz mentesítés is elérhető, amelyet a gyártásszervezés sajátosságaira tekintettel lehet egyedileg kérelmezni, ha a fuvar nem hagyja el az országot (belföld – belföld viszonylatban), és maximum 20 kilométeres távolságot tesz meg. A mentesítés hatósági elbírálást követően léphet hatályba és 1 évig lehet érvényben, melyet a lejáratot legalább 90 nappal megelőzően benyújtott külön kérelemmel kell majd meghosszabbíttatni.

Egyéb EKÁER változások

EU tagországból (a Közösségből) belföldre irányuló fuvaroknál ezentúl nem kell EKÁER számot igényelni a fuvar indulása előtt, elég a belföldi útszakaszon történő fuvarozás megkezdésének időpontjáig megtenni ezt. Az érkeztetési jelentésre pedig 1 helyett 3 munkanap áll majd rendelkezésre.

Fontos változás, hogy a belföldi fuvaroknál (belföld – belföld viszonylatban) az EKÁER számot minden esetben annak kell lezárni, aki igényelte. Kockázatos termékek esetében mindig a feladó köteles EKÁER számot igényelni, függetlenül attól, hogy a fuvart esetleg a vevő szervezi. Nem kockázatos termékek esetében április 1-je után azonban EKÁER szám igénylésre kötelezett lehet a feladó és a címzett is, attól függően, hogy a fuvart melyikük szervezi. Az érkeztetési jelentésre itt is 3 munkanap áll rendelkezésre.

2015. június 1-jétől változnak a gyűjtő és terítő járatok EKÁER szabályai is. Egy EKÁER számot kell majd megállapítani akkor is, ha a fuvarozás során egy feladó több felrakodási címéről vagy egy címzett több kirakodási (átvételi) címére történik a közúti fuvarozás.

A részletes EKAER szabályozást egyébként az adózás rendjéről szóló törvényből miniszteri rendeletbe helyezték át, így az EKÁER rendszer „finomhangolása” egyszerűbb lesz a jövőben. A rendelet március 1-jén és 11-én (bizonyos részletszabályok pedig április 1-jén, illetve június 1-jén) lépnek hatályba.

Kapcsolódó cikk:

Márciustól módosulnak az EKÁER-szabályok – Számtalan könnyítést javasol a törvény végrehajtási rendeletének tervezete

Rugalmasabb EKÁER-rendszer – Márciustől módosul a szabályozás – Részletek a miniszteri rendeletben