A hétvégi, jubileumi Ügyvéd Kupán immáron ötödször kerül kihirdetésre a regatta egyik legnagyobb presztízsű különdíja, a legjobb ügyvéd kormányosnak járó trófea. A díjazás rangját jól mutatja, hogy idén már két támogató, a pécsi Pethes óraszalon és a Jogi Fórum támogatja karöltve az ügyvéd skipperek versengését.

A kifejezetten ügyvédek által kormányzott hajók viadalát a szervezők 2011-ben iktatták be a hétvége programjába évről-évre értékes nyereménnyel díjazva a győztest. A díjat három éven keresztül dr. Prédl Tamás sajátította ki magának, remek sorozatát 2014-ben dr. Perczel Márta szakította meg. A kiírás rangját megtartva az idei évben a pécsi Pethes óraszalon kínált fel egy értékes karórát a győztesnek.

A X. OTP Private Banking Ügyvéd Kupa és Volvo Nagydíjra július 24-26-án kerül sor a balatonvilágosi Club Aliga kikötőjében. Szombaton, a hagyományoknak megfelelően túraversenyen mérkőznek meg az ügyvéd csapatok, amelyen a leggyorsabb egytestű hajó nyerheti el az Ügyvéd Kupa vándordíját. Mivel több katamarán is jelezte részvételét a regattán, őket nyílt osztályként külön értékelik a szervezők.

2014 óta az előnyszám rendszerben versenyző egységek értékelése is kibővült, miután a legnépesebb Yardstick I osztály helyezettjei is két részre bontva kerülnek kihirdetésre.

Vasárnap, a Volvo Nagydíj két pályaversenyén állnak rajthoz a résztvevők, amelyet szintén előnyszám rendszerben díjaznak.

A vízi események mellett a part is tartogat számos látnivalót és érdekességet, amelyek közül kiemelkedik az Ügyvéd Kupán is bemutatkozó vadonatúj Volvo XC90. Aki a vitorlázás mellett más sportágat is kipróbálna, próbára teheti tudását a BIC SUP evezős szörfversenyén is szombat délután.

A versenyre szárazföldön érkezők számára fontos információ, hogy felújítások miatt megnövekedett a Balatonvilágoson áthaladó forgalom, így a rendezvény helyszínének megközelítése a megszokottnál több időt is igénybe vehet.

A rendezvény szervezői július 24-én pénteken délutántól várják a résztvevőket a Club Aliga vitorláskikötőjében.

Információ és nevezés ITT!