Bűncselekmény hiányában felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon hétfőn Gaudi-Nagy Tamás volt jobbikos országgyűlési képviselőt, akit azzal vádolt meg az ügyészség, hogy felbujtója volt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Pásztor István elleni budapesti inzultusnak.

A vád szerint a volt országgyűlési képviselő tavaly május 6-án a budapesti Kossuth téren elmondott beszédének hatására többen is fenyegetően léptek fel Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével szemben. A bíróság nem jogerős ítéletében kimondta: akkor lehet felbujtásról beszélni, ha a felszólalás konkrét cselekményre vonatkozik, ilyen azonban nem történt.

Garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki a bíróság azt a nőt, aki leköpte a vajdasági politikust, egy másikat viszont – akit szintén azzal vádoltak, hogy részt vett az inzultusban – bizonyítottság hiányában felmentett.