A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 14 millió forint felügyeleti és 3,2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Solar Capital Markets Értékpapír Kereskedelmi Zrt.-re (Solar Capital), a cég működését érintő prudenciális és fogyasztóvédelmi jogsértések miatt – közölte az MNB.

A társaságnál feltárt szabályszegések a magyarországi tőkepiac biztonságos működését nem befolyásolják és az ügyfeleknek sem okoztak érdeksérelmet – tették hozzá.

A vizsgálat egyebek között a belső szabályzásra, a folyamatba épített kontrollpontok kialakítására, a nyilvántartások vezetésére, a portfóliókezelési tevékenységre, és az informatikai rendszerek működésére vonatkozóan talált hiányosságokat. A jegybank azt is megállapította, hogy a Solar Capital tevékenysége során nem biztosította a jogszabályoknak megfelelően a saját tulajdonú, illetve az ügyfelek pénzügyi eszközeinek elkülönített kezelését és annak ellenőrizhetőségét – olvasható az MNB közleményében.

Az MNB által lefolytatott fogyasztóvédelmi ellenőrzés pedig többek között arra mutatott rá, hogy a befektetési vállalkozás az ügyletkötést megelőző tájékoztatás, és a panaszkezelés során nem minden tekintetben felelt meg a jogszabályi előírásoknak.

Az MNB pénteken közzétett határozatában a kiszabott bírságok megfizetése mellett arra is kötelezte a zrt.-t, hogy 2016. május 15-ig, illetve június 30-ig tegye meg a szükséges intézkedéseket a jogsértések megszüntetésére és erről – a belső ellenőri jelentés megküldésével – számoljon be a jegybanknak.