El kell távolítani a magyar és székely zászlót - A jogerős ítélet a csíkszeredai városháza tanácstermére vonatkozik

2016.05.27. Jogi Fórum / MTI

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítélete értelmében el kell távolítani a csíkszeredai városháza tanácsterméből a magyar és a székely zászlót, illetve a város lobogóját - írta a Krónika című napilap.

A Dan Tanasa blogger vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) tavaly nyáron indított pert azzal a céllal, hogy kötelezzék a polgármestert minden olyan zászló eltávolítására a városháza tanácsterméből, amelyeket megítélése szerint törvénytelenül helyeztek ki oda. A Hargita megyei törvényszék első fokon helyt adott a szervezet keresetének, a város fellebbezett, ám ezt a táblabíróság elutasította, így az alapfokú ítélet jogerőre emelkedett.
    

Antal Attila alpolgármester kijelentette: a zászlókat egyelőre nem távolítják el. "Az ítélőtábla elutasította a fellebbezést, de nem vette figyelembe, hogy Füleki Zoltán a város polgáraként fogalmazott meg belépési kérelmet a perbe" - közölte az alpolgármester. Hozzátette, hogy amikor az ítéletet hivatalosan is közlik, Füleki Zoltán rendkívüli perorvoslati kérelemmel élhet, kérve a jogerős bírósági döntés érvénytelenítését.

Füleki Zoltán, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíkszeredai szervezetének elnöke a lapnak adott nyilatkozatában azzal magyarázta a belépését, hogy vesztett per esetén a polgármesteri hivatal nem fordulhat jogorvoslatért európai bíróságokhoz, de egy polgár ezt megteheti.

  • kapcsolódó anyagok
ROMÁNIA