Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Végtelen abortuszvita

2016.10.15. Jogi Fórum / Sereg András

Lengyelországban több tízezer nő tüntetett gyászruhában az abortusz szigorítása ellen. A szejm elvetette ugyan azt a drákói javaslatot, amely gyakorlatilag betiltotta volna a művi terhesség-megszakítást, a történetnek azonban messze nincs vége. - Ember-e a magzat? Van-e joga az élethez? Dönthet-e az anya? Hogyan változott a magyar szabályozás?

Október 3-án sztrájkokat és gyászruhás tüntetéseket tartottak a teljes abortusztilalom ellenzői Lengyelországban. A „fekete hétfőn” több tízezren demonstráltak, nem csak a fővárosban, Varsóban, hanem országszerte az abortusz szigorítása ellen. Sok üzlet is zárva tartott, hogy a női alkalmazottak részt vehessenek a demonstrációkon. A tüntetők „Az én testem, az én ügyem”, „A törvényes abortusz hiánya gyilkol”, továbbá „A testem nem inkubátor” feliratú transzparenseket tartottak a kezükben. Poznanban a tüntetők összecsaptak a rendőrséggel. Három személyt őrizetbe vettek, mert állítólag kövekkel dobálták a rendfenntartókat.

A megmozdulásokat az a törvényjavaslat váltotta ki, amelyet a Stop aborcji (Leállítani az abortuszt) elnevezésű civil kezdeményezés keretében magzatvédő szervezetek dolgoztak ki. Idén áprilisban a Fundacja Pro nevű nyíltan vallásos szervezet aláírásgyűjtésbe kezdett, és az íveket 450 ezren írták alá a 38,5 millió lakosú országban. A lengyel alkotmány szerint már százezer aláírás is elég ahhoz, hogy a javaslatot megvizsgálja a szejm. Bár így egy képviselő beterjesztésére sem volt szükség, de kiállt mellette Beata Szydło miniszterelnök és Jaroslaw Kaczyński, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke is.

Az eredeti, 1993-ban elfogadott abortusztörvény is mindössze három esetben engedte meg a terhesség-megszakítást: ha a terhesség nemi erőszak következménye, az anya élete veszélyben forog, vagy a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. A további szigorítást célzó javaslatban már egyetlen kivétel sem szerepelt, vagyis lényegében teljesen betiltotta volna az abortuszt. Ugyanakkor a veszélyeztetett terhességből született gyermeket nevelő családok nagyobb állami támogatást kaptak volna, illetve kezdeményezték a terhesség-megszakításon áteső nők és a műtétet végző orvosok megbüntetését. Ez utóbbi kitételt a szigorítást támogató katolikus püspöki kar is kifogásolta.

Október 6-án úgy tűnt, hogy a tiltakozások elérték a céljukat, mert a 460 tagú, jobboldali többségű alsóházban a jelen lévő képviselők közül 352-en támogatták és 58-an ellenezték a javaslat elvetését, miközben 18-an tartózkodtak a szavazásnál. Már megnyugodni látszottak a kedélyek, amikor Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke a PAP lengyel állami hírügynökségnek adott október 12-i interjújában kijelentette: „Törekedni fogunk annak biztosítására, hogy még a nagyon nehéz terhességek is – amikor a gyermek biztosan meghal vagy súlyos fejlődési rendellenessége van – szüléssel végződjenek.” Kaczynski szerint pártja azt javasolja, hogy ez alól csak akkor tegyenek kivételt, ha az anya egészsége vagy élete veszélyben forog.

Az abortuszkérdés megosztja a lengyel társadalmat, amelynek 89,8 százaléka katolikusnak, míg a katolikusok háromnegyede gyakorló hívőnek vallja magát. Előfordul, hogy a kórházak még a minősített esetekben (életveszély, nemi erőszakból fogant gyermek) is visszautasítják a beavatkozást, ezért azok a nők is külföldre mennek, akiknek a jelenleg hatályos törvény még engedné az abortuszt. A statisztika hatalmas látenciáról árulkodik: a csaknem negyvenmilliós országban évente nagyjából ezer abortuszt tartanak nyilván, miközben becslések szerint ennek akár több mint százszorosa lehet a valódi szám.

Az Európai Unió (egyelőre) nem akar az ügyben állást foglalni. Vera Jourová igazságügyi biztos az Európai Parlament plenáris ülésének a lengyel nők jogairól tartott vitájában úgy fogalmazott: „Az abortusz kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik és az Európai Unió nem avatkozhat bele a tagállamok ezzel kapcsolatos döntéseibe.”

Volt idő, amikor Magyarországon is igen szigorúak voltak a terhesség-megszakítás szabályai. Az ötvenes évek első felében a művi terhesség-megszakításért alapesetben az orvos és a gyereket elvetető anya is nyolc év börtönt kaphatott. Egy ügyben a bíróság a többrendbeli magzatelhajtást elkövető orvost hatévi börtönbüntetésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság azonban enyhítő körülményként értékelte, hogy „a vádlott a bányavidék egészségügyének terén végzett jó munkájáért miniszteri kitüntetésben is részesített, kiváló szakképzettségű fiatal orvos. Nevezett több igazoló okirat szerint orvosi tevékenységét a bányavidéken a szocialista együttélés szabályainak messzemenő szem előtt tartásával a munkásosztály javára, a szocialista építés előmozdítása érdekében fejtette ki.” 1953-ban már 1538 személyt ítéltek el magzatelhajtás miatt, és közülük 123-an 5 és 10 év közötti börtönbüntetést kaptak. Ez volt az úgynevezett Ratkó-korszak, amikor kiadták a jelszót: „Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség!” A korszak névadójának, Ratkó Annának, a szövőnőből lett népjóléti, majd egészségügyi miniszternek azonban vajmi kevés köze volt azokhoz a rendeletekhez, amelyek bevezették az abortusztilalmat és a gyermektelenségi adót. Jobbágyi Gábor jogászprofesszor szerint is inkább Rákosi-jogszabályoknak kellene hívni őket.

1956 júniusában minisztertanácsi rendelettel szüntették meg a terhesség-megszakítás tilalmát. Román József egészségügyi miniszter a döntést a következő szavakkal vezette be: „A nők helytállása népgazdaságunk minden területén, fejlett öntudatuk, túlnyomó többségük áldozatos ragaszkodása a családhoz és a gyermekhez nálunk is erkölcsi alapot teremtettek ahhoz, hogy anyaságuk kérdését maguk dönthessék el.” 1956 után átlagosan évi 140–180 ezer abortuszt hajtottak végre Magyarországon. 1969-ben például a művi vetélések száma 206 817 volt, miközben ugyanebben az évben csupán 154 318 kisbaba született. Az abortuszok száma ezen a kétszázezres szinten állandósult 1973-ig, majd a fogamzásgátló tabletták (Infecundin, Bisecurin), 1977-től pedig a hormonális fogamzásgátlók elterjedésének hatására csökkent.

A kilencvenes évek legelején ismét fellángolt az abortuszvita. A Pacem in Utero (Békét az anyaméhben) nevű szervezet az Alkotmánybírósághoz fordult, azt állítva, hogy az államnak semmilyen joga és kötelezettsége nincs arra, hogy fejlődésnek indult, megfogant életeket elpusztítson. A testület formai okokra hivatkozva alkotmányellenesnek találta és pro futuro megsemmisítette a művi terhesség-megszakítást szabályozó rendeleteket. (A testület azért nem helyezte azonnal hatályon kívül a jogszabályokat, mert ebben az esetben a közzététel napjáról minden terhesség-megszakítás bűncselekménynek minősült volna.) A döntés nem foglalt állást az abortuszkérdésben, a törvényhozókra bízta – bizonyos alkotmányos keretek megjelölésével – a terhesség megszakításának szabályozását. A határozat rámutatott arra, hogy az abortusz esetében a magzat élethez való jogát és az anya önrendelkezési jogát kell mérlegre tenni. A törvényhozókra hárították annak a kérdésnek az eldöntését is: jogilag ember-e a magzat? Az indoklás szerint ugyanis ez a kérdés az alkotmány értelmezésével nem lehetett eldönteni.

Lábady Tamás volt alkotmánybíró ma is büszke a határozathoz fűzött párhuzamos véleményére, amelyben – elmondása szerint – „visszacseng a tizenhét éves koromban ért csábítás, amit Aquinói Szent Tamás tanítása alapján a skolasztikus filozófiából merítettem, hogy igenis van természetjog. Sólyom László is vallotta, hogy az alkotmánynak értékrendje van, és nem csak formális alkotmány létezik. Ebből az értékrendből le tudtam vezetni a magzat élethez való jogát”. Sólyom László, az Alkotmánybíróság akkori elnöke, az ügy előadó bírója utóbb megjegyezte: „A halálbüntetés eltörlésében biztos voltam, találtam új érveket is. Az abortusznál el tudtam választani saját erkölcsi felfogásomat a mindenkire érvényes jog engedte megoldásoktól.”

Az európai országokban sokáig az abortuszt ellenző magzatvédők halálbüntetés-pártiak, míg a művi vetélést a nők magánügyének tartók abolicionisták voltak. Mindkét tábor az élet és az emberi méltóság védelmére alapozta érvelését. A magyar Alkotmánybíróságnak azzal sikerült a gordiuszi csomót átvágnia, hogy nem találta levezethetőnek, hogy az alkotmány bizonyosan embernek tekinti a magzatot.

Heller Ágnes filozófus egyetért azzal, hogy az abortusz emberölés. „Nem hiszem, hogy ebből a csávából ki tudunk mászni – vélekedett. De a kérdés az, vajon minden esetben tiltott-e az emberölés? Háborúban nem. Önvédelem esetén sem. Én a nagyobb választás mellett vagyok, minden nő maga döntse el – attól függetlenül, hogy én személy szerint nem az abortusz mellett döntenék. De az az én döntésem, és ne a törvény írja nekem elő vagy bárki másnak.”

  • kapcsolódó anyagok
JOGTÖRTÉNET
ABORTUSZ
EMBERI JOGOK