A hatósági árszabás, tehát a rezsicsökkentés is veszélybe kerülne az energiaunió megteremtésével az Európai Unióban – mondta az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.

Törcsi Péter közölte: az energiaunió bevezetésével kapcsolatban egyelőre csak közlemények kerültek napvilágra. Az Európai Bizottság akkor nyújthat be ebben a témában jogszabálytervezetet, ha erről a kormányfők és az államfők egyhangúlag megegyeznek az Európai Tanácsban – fűzte hozzá.
    

Jelezte: sok támogatandó cél szerepel a tervek között, mint a diverzifikáció, hogy ne függjön annyira a nagyhatalmaktól az EU országainak energiaellátása, valamint a megújuló energiaforrások szerepének növelése. 
    

A legfontosabb kérdés azonban sok országnak az unió területén meglévő hatósági árszabások ügye – tehát a rezsicsökkentésé is, amely szintén egy, az állam által meghatározott árszabással valósult meg. “Ez kerülne veszélybe (…), hiszen az unió célja, hogy megszüntesse ezt a hatósági árazást, és egyfajta piaci áron lehessen vásárolni” például a gázt, a távhőt – fogalmazott.
    

Hozzátette: elképzelhető, hogy adott pillanatban a piaci ár alacsonyabb, mint a lakossági ár, de a lakossági fogyasztók kifejezetten kiszolgáltatottak az energiacégeknek ezen a téren. Ezek a cégek sok esetben monopolhelyzetben vannak, és óriási a lobbierejük a kormányoknál és Brüsszelben is. Ezért, a lobbitevékenység megakadályozása miatt van hatósági árszabályozás nemcsak Magyarországon, hanem több európai országban is – mondta Törcsi Péter.