2007-ben Salvatore Manni, egy olyan társaság ügyvezetője, amely elnyert egy olaszországi
idegenforgalmi központ építésére kiírt közbeszerzési szerződést, pert indított a leccei kereskedelmi kamara ellen. Állítása szerint a központhoz tartozó ingatlanokat azért nem tudta értékesíteni, mert a cégnyilvántartásból kiderült, hogy egy másik társaságnak is ügyvezetője volt, amelynek 1992-ben megállapították a fizetésképtelenségét, és amelyet 2005-ben felszámoltak.
A C-398/15. sz. ügyben hozott ítélet Camera di Commercio, Industria, Artigianato e Agricoltura di Lecce kontra Salvatore Manni
A Tribunale de Lecce (leccei bíróság, Olaszország) kötelezte a leccei kereskedelmi kamarát, hogy tegye anonimmá az S. Mannit a korábbi társaság fizetésképtelenségéhez kötő adatokat, továbbá kötelezte az alperest az S. Mannit ennek következtében ért kár megtérítésére. Az ezen ítélet ellen a leccei kereskedelmi kamara által benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján folytatott eljárásban a Corte Suprema di Cassazione (semmítőszék, Olaszország) előzetes döntéshozatal céljából több kérdést terjesztett a Bíróság elé. Arra vár választ, hogy a természetes személyek adatainak védelméről szóló irányelvvel1, valamint a társasági dokumentumok nyilvánosságáról szóló irányelvvel2 ellentétes-e, ha bárki időbeli korlátozás nélkül hozzáférhet a cégnyilvántartásban szereplő, természetes személyekre vonatkozó személyes adatokhoz.
Ítéletében a Bíróság először is rámutat, hogy a cégnyilvántartás nyilvánosságának célja a társaságok és harmadik személyek közötti viszonyokban a jogbiztonság biztosítása, valamint az különösen harmadik felek érdekeinek a részvénytársaságokkal és a korlátolt felelősségű társaságokkal szembeni védelmére irányul, mivel ezeknek a társaságoknak kizárólag a társasági vagyonuk áll rendelkezésükre biztosítékul harmadik személyek számára. A Bíróság ezenkívül megállapítja, hogy a cégnyilvántartásban szereplő személyes adatokkal való rendelkezést szükségessé tevő kérdések még több évvel valamely társaság megszűnését követően is felmerülhetnek. Figyelemmel ugyanis egyrészről azon jogok és jogviszonyok nagy számára, amelyek valamely társaságot több tagállamban található gazdasági szereplőkkel hozhatnak kapcsolatba (akár a társaság megszűnését követően is), másrészről a különböző nemzeti jogok által előírt elévülési idők heterogenitására, lehetetlennek tűnik olyan egységes időszak meghatározása, amelynek az elteltével az említett adatoknak a nyilvántartásba való bejegyzése és az azokat érintő adatszolgáltatás többé nem szükséges.
E feltételek mellett a tagállamok nem biztosíthatják azon természetes személyeknek, akiknek a személyes adatai a cégnyilvántartásban szerepelnek, azt a jogot, hogy a társaság megszűnésétől számított bizonyos időszak elteltével elérjék a rájuk vonatkozó személyes adatok törlését.
A Bíróság megállapítja, hogy az érintett személyek alapvető jogaiba (különösen az Európai Unió Alapjogi Chartája által biztosított, magánélet tiszteletben tartásához való jogba és a személyes adatok védelméhez való jogba) való ezen beavatkozás nem aránytalan, amennyiben egyrészről a cégnyilvántartásba csak korlátozott számú személyes adatot kell bejegyezni, másrészről pedig indokolt, hogy azok a természetes személyek, akik részvénytársaság vagy korlátolt felelősségű társaság közvetítésével kívánnak részt venni a gazdasági kapcsolatokban, és akiknek csak e társaságok vagyona áll rendelkezésére biztosítékként harmadik személyek számára, kötelesek legyenek nyilvánossá tenni a személyazonosságukkal és az e társaságban betöltött tisztségükkel kapcsolatos adatokat.
A Bíróság mindazonáltal nem zárja ki, hogy különös helyzetekben az érintett személy sajátos helyzetével kapcsolatos lényeges, jogos érdekek kivételesen igazolhatják, hogy a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést a szóban forgó társaság megszűnését követő, kellően hosszú időszak elteltével az ezen adatokba való betekintéshez fűződő különös érdeküket igazoló harmadik személyekre korlátozzák. A személyes adatokhoz való hozzáférés ilyen korlátozásának esetenkénti értékelés eredményének kell lennie. Az egyes tagállamok hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy jogrendjükben be kívánják-e vezetni a hozzáférés ilyen korlátozását.
A jelen ügyben a Bíróság megállapítja, hogy kizárólag azon körülmény, miszerint az idegenforgalmi központ részét képező ingatlanok azért nem értékesíthetők, mert az említett ingatlanok potenciális vásárlói hozzáférnek a cégnyilvántartás S. Mannira vonatkozó adataihoz, nem elegendő annak igazolásához, hogy harmadik személyek ezen adatokhoz való hozzáférését korlátozzák, különösen az utóbbiak ahhoz fűződő jogos érdekére figyelemmel, hogy ezen információkkal rendelkezzenek.
1A személyes adatok feldolgozása [helyesen: kezelése] vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1995. L 281., 31. o.;magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 15. kötet, 355. o.).
2A 2003. július 15-i 2003/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2003. L 221., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 304. o.) módosított, az egész Közösségre kiterjedő egységes biztosítékok kialakítása érdekében a tagállamok által a társasági tagok és harmadik személyek érdekei védelmében a Szerződés 58. cikkének (2) bekezdése szerinti társaságoknak előírt biztosítékok összehangolásáról szóló első, 1968. március 9-i 68/151/EGK tanácsi irányelv (HL 1968. L 65., 8. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 3. o.).
