Az interneten keresztüli egyre gyakoribb és viszonylag egyszerű kábítószer-kereskedelem veszélyeire hívja fel a figyelmet az ENSZ Nemzetközi Kábítószer Ellenőrző Szerve (INCB), amelynek éves jelentését kedden hozták nyilvánosságra.

Az ez alkalomból rendezett budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az “on-line gyógyszertárak” orvosi vény nélkül, gyakran illegálisan kínálnak kábítószerként is felhasználható készítményeket, sőt a terjesztők előszeretettel használják a világháló chat oldalait. Lévay Miklós egyetemi tanár elmondta, hogy Nagy-Britanniában tavaly az Interpol csaknem ezer olyan weboldalt talált, amely főleg kannabisz-származékok árusításával foglalkozott. Rámutatott: a gyors kábítószer-terjedés egyik oka az, hogy a készítéshez nem kell vegyészi szakképesítés, mivel a világhálóról szinte minden megtudható ezzel kapcsolatban. Ezt jelzi az is, hogy az elfogott kábítószer-készítők alig 10 százalékának van valamilyen vegyészi képesítése, azaz “amatőrizálódott” a készítés és a terjesztés, s ez nehezíti a felderítést is.

Ritter Ildikó, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos munkatársa ennek kapcsán arról szólt, hogy a globalizáció korában a kormányoknak szembe kell nézniük azokkal a kihívásokkal, amelyeket az új technológiák jelentenek. A nemzetközi kábítószerhelyzet fontosabb új fejleményei kapcsán megemlítette, hogy Afrikában egyre gyakoribb a heroin intravénás használata, ami növeli az AIDS- és a HIV-fertőzöttek számát. Hozzátette példaként, hogy Dél-Afrikában az elmúlt három évben 40 százalékkal emelkedett az intravénás heroinhasználók száma. Dél-Amerikában a kábítószer-kereskedők tovább szélesítették termékskálájukat, ugyanis a lefoglalt szállítmányokból arra lehet következtetni, hogy a kokain és a heroin mellett már extasy forgalmazásával is foglalkoznak.

Ritter Ildikó a jelentést idézve elmondta, hogy az INCB szerint történelmi hiba lenne a kannabiszt az alkohol-, vagy a dohánytermékekhez hasonlóan legalizálni. Ismertetése szerint Kanadában olyan rendeletet fogadtak el, amely orvosi megfontolásból lehetővé teszi a kannabisz használatát, de több európai országban is enyhítettek az erre vonatkozó szabályokon. Az INCB jelentése szerint az Afganisztánt még tavaly uraló tálib rezsim ópiumtermesztési tilalmának tudható be az, hogy 2001-ben Burma lett az illegális ópiumtermesztés fellegvára. A kriminológus megemlítette, hogy a jelentés kitér Európára, azon belül térségünkre is, és úgy fogalmaz: lelassult a kábítószer-fogyasztók számának növekedési üteme, viszont az országok “nyitott drogszíntérré” váltak. Adatok szerint a világon mintegy 200 millió ember fogyaszt kábítószert. Az ebből a kereskedelemből származó illegális pénzösszeg nagysága megközelíti a 400 milliárd dollárt, ami a nemzetközi kereskedelem egynyolcada. A fejlett országokban évente 120 milliárd dollárt fordítanak kábítószer elleni küzdelemre.