A tegnapi napon az Európai Bizottság előterjesztette az „Új megállapodás a fogyasztói érdekekért” című intézkedéscsomagot annak biztosítása érdekében, hogy minden európai fogyasztó teljeskörűen élhessen az uniós jog alapján őt megillető jogokkal.

Bár az EU fogyasztóvédelmi szabályai között már most is több olyan van, amely világszinten a legszigorúbbak közé tartozik, az elmúlt időszak esetei – pl. a dízelbotrány – rávilágítottak, hogy a gyakorlatban nem könnyű ezeket maradéktalanul érvényesíteni. A fogyasztói érdekekért létrehozott új megállapodás lehetővé teszi, hogy a feltételeknek megfelelő szervezetek a fogyasztók nevében képviseleti kereseteket indítsanak, valamint erőteljesebb szankciókra hatalmazza fel a tagállamok fogyasztóvédelmi hatóságait. Emellett kiterjeszti a fogyasztók védelmét az interneten is, valamint pontosítja az uniós jogot annak egyértelműsítése érdekében, hogy tilos az élelmiszereket a fogyasztókat megtévesztő módon kétféle minőségben forgalmazni.

Frans Timmermans első alelnök így nyilatkozott: „Az új megállapodás egy tisztességesebb, a fogyasztók és a vállalkozások érdekeit egyaránt szolgáló egységes piac kiépítésére irányul. Létrehozzuk a kollektív jogorvoslathoz való jogot Európában arra az esetre, ha a fogyasztók egész csoportjait éri kár, mint azt közelmúltban láthattuk, és megfelelő biztosítékokat is foganatosítunk, hogy ne lehessen ezzel visszaélni. A fogyasztók tudni fogják, kiktől vásárolnak az online felületeken, és azt is, ha a kereskedők fizettek azért, hogy megjelenjenek a keresési találatok között. A kereskedők többsége – azaz a tisztességesen eljárók – esetében csökkenni fognak a terhek. Az európai fogyasztók bizalmával szándékosan visszaélő kereskedők maroknyi csoportja azonban keményebb büntetésekre számíthat.”

Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos hozzátette: „A globalizált világban a nagyvállalatoknak hatalmas lépéselőnyük van a fogyasztókhoz képest, és nekünk ki kell egyenlítenünk az esélyeket. A képviseleti keresetek európai formájának bevezetése a fogyasztóknak biztosít majd méltányosabb feltételeket, nem az ügyvédi irodák bevételének gyarapítását célozza. Az éves árbevételtől függő, szigorúbb bírságok pedig lehetővé teszik végre a fogyasztóvédelmi hatóságok számára, hogy valóban húsbavágó büntetéseket mérjenek ki a csalókra. Nem szabad hagyni, hogy olcsón megússzák a csalást.”

Az „Új megállapodás a fogyasztói érdekekért” a következőket fedi:

1. A fogyasztók jogainak megerősítése az interneten

Az átláthatóság fokozása az online piactereken – A fogyasztóknak termékek és szolgáltatások online piactéren történő vásárlásakor egyértelmű tájékoztatást kell kapniuk arról, hogy kereskedőtől vagy magánszemélytől vásárolnak-e, hogy tisztában legyenek azzal, fogyasztói jogaik védelmet biztosítanak-e számukra, ha valami gond adódik.

Az online platformok keresési találatainak átláthatóbbá tétele – Internetes kereséskor a fogyasztók egyértelmű információt kapnak arról, ha a kereskedő által fizetett keresési találatról van szó. Emellett az online piactereknek arról is tájékoztatniuk kell a fogyasztókat, hogy milyen fő paraméterek alapján rangsorolják a keresési találatokat.

Új fogyasztói jogok az „ingyenes” digitális szolgáltatások terén – Digitális szolgáltatások vásárlása esetén a fogyasztókat tájékoztatáshoz való jogok illetik meg, és 14 napon belül lemondhatják a szerződést (elállási jog). A fogyasztói érdekekért létrehozott új megállapodás e jogot most azokra az „ingyenes” szolgáltatásokra is kiterjeszti, amelyek esetében a fogyasztók személyes adatokat adnak meg, ám pénzbeli fizetésre nem kerül sor. Ez jellemzően a felhőalapú tárolási szolgáltatásokra, a közösségi médiára vagy az e-mail-fiókokra vonatkozik.

2. Eszközök biztosítása a fogyasztók számára jogaik érvényesítéséhez és a kártérítéshez jutáshoz

A képviseleti keresetek európai formájának bevezetése – A fogyasztói érdekekért létrejött új megállapodás értelmében lehetőség lesz arra, hogy a jogellenes kereskedelmi gyakorlat által megkárosított fogyasztók csoportja nevében az erre feljogosított szervezetek – mint amilyenek a fogyasztói szervezetek – jogorvoslattal éljenek, például kártérítést, cserét vagy helyreállítást kérve. Egyes tagállamokban a fogyasztók már most is indíthatnak kollektív keresetet a bíróságon, de most ezt a lehetőség az egész EU-ban rendelkezésre fog állni.

Például egy olyan helyzetben, mint amilyen a dízelbotrány volt, a fogyasztók az irányelv szerinti képviseleti kereset révén közösen folyamodhatnak jogorvoslatért, ha tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat áldozatává váltak, például az autógyártók olyan félrevezető reklámja miatt, amely nem felel meg a járművek típusjóváhagyására vonatkozó uniós szabályozási keretnek vagy a környezetvédelmi jogszabályoknak. Korábban az uniós jog nem biztosított lehetőséget az ilyen kollektív jogorvoslatra.

Ez a modell erőteljes biztosítékokat foganatosít, és egyértelműen elkülönül az Egyesült Államokra jellemző kollektív keresetektől. A képviseletet nem vállalhatnák ügyvédi irodák, csak olyan szervezetek (például fogyasztói szervezetek), amelyek nonprofit alapon működnek, és megfelelnek a szigorú feltételeknek, egy közigazgatási szerv felügyelete mellett. Ez az új rendszer biztosítani fogja, hogy az európai fogyasztók teljes mértékben élhessenek jogaikkal, és kártalanításhoz juthassanak, ugyanakkor kizárja a visszaélésszerű vagy megalapozatlan perindítás kockázatát.

Megfelelőbb védelem a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben – Az új megállapodás biztosítani fogja, hogy a fogyasztóknak minden tagállamban joguk legyen egyéni jogorvoslattal élni (pl. pénzügyi kártérítést és a szerződés megszüntetését kérve), ha tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok – például az agresszív vagy megtévesztő marketing – áldozataivá válnak. E tekintetben a védelem szintje Unió-szerte igen nagy ingadozást mutat.

3. Hatékony szankciók bevezetése az uniós fogyasztóvédelmi jog megsértésével szemben

Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel az olyan gyakorlatok szankcionálására, amelyek Unió-szerte jelentős számú fogyasztót érintő, tömeges károkozással járó helyzeteket idéznek elő. A bírságok mértéke jelenleg tagállamtól függően igen eltérő lehet, és gyakran túl alacsony ahhoz, hogy valóban elrettentő hatással járjon, különösen olyan vállalkozások esetében, amelyek nagyszabású és határokon átnyúló tevékenységet folytatnak.

A javaslat értelmében a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok összehangolt módon hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetéseket szabhatnának ki. A több uniós tagállam fogyasztóit érintő, kiterjedt jogsértések esetében a lehetséges bírság maximális összege a kereskedő – minden egyes érintett tagállamon belüli – éves árbevételének 4%-át tenné ki. A tagállamoknak jogukban áll ennél magasabb maximális bírságot meghatározni.

4. Fellépés a fogyasztási cikkek kétféle minőségben való forgalmazásával szemben

A Bizottság 2017. szeptemberi iránymutatását követve a fogyasztói érdekekért létrehozott új megállapodás módosítja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet annak érdekében, hogy kimondja, a nemzeti hatóságok értéklelést végezhetnek és intézkedéseket tehetnek az olyan megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozóan, amelyek arra irányulnak, hogy különböző tagállamokban azonos termékként forgalmazzanak olyan árucikkeket, amelyeknek az összetevői vagy jellemzői jelentős mértékben eltérnek.

5. Jobb feltételek a vállalkozások számára

Az új megállapodás felszámolja a vállalkozásokra nehezedő szükségtelen terheket, enyhítve például az elállási jog tekintetében fennálló kötelezettségeket. Például a jövőben a fogyasztók nem küldhetik vissza azokat a termékeket, amelyeket nemcsak kipróbáltak, de használtak is, valamint a kereskedőknek nem kell megtéríteniük a fogyasztóknak a termékek árát azt megelőzően, hogy a visszaküldött áruk ténylegesen megérkeznének.

Az új szabályok emellett nagyobb rugalmasságot tesznek lehetővé abban a tekintetben, hogy milyen módon kommunikálhatnak a kereskedők a fogyasztókkal, engedélyezve az e-mail helyett a webes űrlapokat vagy a chatet abban az esetben, ha a fogyasztók nyomon tudják követni a kereskedőkkel folytatott interakciójukat.

A következő lépések

A Bizottság javaslatait az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak kell megvitatnia.

Háttér

Az „Új megállapodás a fogyasztói érdekekért” a Juncker-Bizottság eddig elért fogyasztóvédelmi eredményeire épít. A digitális egységes piaci stratégia keretében a Bizottság számos olyan kezdeményezést valósított meg, amelyek a fogyasztóvédelmi szabályokat az online világhoz igazítják, például a roamingdíjak vagy az indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozás felszámolásával. Emellett a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet korszerűsítésének 2017-es elfogadásával javulni fog a jogérvényesítés és a fogyasztóvédelmi hatóságok közötti határokon átnyúló együttműködés.

Ugyanakkor az uniós fogyasztóvédelmi szabályok felülvizsgálata és az e szabályokkal kapcsolatban az utóbbi időben Unió-szerte elkövetett jogsértések tavaly rámutattak arra, hogy van még tennivaló a fogyasztók védelmének javítása terén.

Az „Új megállapodás a fogyasztói érdekekért” két irányelvjavaslatot tartalmaz:

Egy olyan javaslatot, amely a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló tanácsi irányelv, a fogyasztók számára kínált termékek árának feltüntetésével kapcsolatos fogyasztóvédelemről szóló irányelv, az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló irányelv és a fogyasztók jogairól szóló irányelv módosítására irányul. E javaslat célja a megfelelőbb jogérvényesítés biztosítása és az uniós fogyasztóvédelmi szabályok korszerűsítése, különös tekintettel a digitális fejleményekre.

Egy javaslatot a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmében indított képviseleti keresetekről, amely hatályon kívül helyezi a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló, 2009/22/EK irányelvet.Ez a javaslat a jogellenes gyakorlatok megszüntetésére szolgáló eszközök javítását, valamint a fogyasztói jogorvoslat elősegítését célozza abban az esetben, amikor tömeges károkozással járó helyzetben számos fogyasztó ugyanazon jogsértés áldozata lesz.

A kísérő közlemény a hatóságok közötti összehangolt jogérvényesítési intézkedések, valamint a főbb kereskedelmi partnerek hatóságaival való együttműködés továbbfejlesztésére és megerősítésére irányuló cselekvési tervet tartalmaz.

Az új megállapodás online piacterekre vonatkozó javaslatait alátámasztja az online platformok átláthatóságáról szóló tanulmány is, amely a tegnapi napon jelent meg. A tanulmány rámutat arra, hogy az online átláthatóság javítása segíti a fogyasztókat a döntéshozatalban, és fokozza a bizalmukat az internetes vásárlás során.