Kereszttűzben az OBT - A bírói tanácsa tagjai nem értik, miért támadja őket az OBH elnöke

2018.06.20. Jogi Fórum / MTI

Az Országos Bírói Tanács (OBT) értetlenül áll az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének az OBT tagjait érő folyamatos támadásai előtt - írta a tanács közleményében.

A testület Handó Tündének, az OBH elnökének vasárnapi nyilatkozatára reagált, amelyben azt mondta: az OBT tagjai a közigazgatási bíráskodás tervezett szervezeti önállósága miatt "külföldre szaladtak" és "elárulták hazájukat".

Az OBT erre azt írta, mind az OBT, mind az Igazságügyi Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) írásban cáfolta már azt az "álhírt" hogy az OBT az európai szervezet beavatkozását kérte volna bizonyos kormányzati tervek miatt.

Az OBT, amely tagja az ENCJ-nek, látogatásra hívta meg a testület újonnan megválasztott elnökét. Az ENCJ közgyűlésén vagy a meghívással kapcsolatban a közigazgatási bíróságokat érintő tervek - "amelyeket Handó Tünde 2016 őszén még a sajtóban is erőteljesen kritizált" - szóba sem kerültek - emelték ki a közleményben.

Az OBT különösen aggályosnak és a demokratikus működéssel összeegyeztethetetlennek tartja, hogy az OBH elnöke "önkényes jogértelmezéssel illegitimnek nevezi az őt Alaptörvény alapján felügyelni hivatott közjogi testületet", és erre hivatkozva nem szolgáltatja a testület felügyeleti jogkörének ellátásához szükséges adatokat, megtagadja az iratbetekintést - írták.

Az OBT a kérdésben kialakított álláspontját már közzétette, és az üléstervnek megfelelően megtartja üléseit - fűzték hozzá.

A közlemény szerint az OBT tagokat megválasztásuk óta - "részben Handó Tünde, részben az általa kinevezett igazgatási vezetők részéről" - folyamatos támadások érik, amelyek lemondásokhoz is vezettek.

Az OBT-tagok elleni fegyelmi kezdeményezések is valamennyi esetben az OBH elnökéhez köthetők, mindezek azonban csak eszközök arra, hogy a közbeszéd ne az OBT határozataiban tett megállapításokról szóljon - fogalmaztak.

Hozzátették: az OBH elnöke az OBT által felügyeleti jogkörében megfogalmazott kritikákra érdemben eddig egyetlen alkalommal sem reagált.

Kapcsolódó cikk:

Önálló közigazgatási bíráskodás, OBT botrány és bírói kinevezési gyakorlat - Az OBH elnöke aktuális és kényes kérdésekre válaszolt

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
OBH - ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL
ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS