Oleg Szencov ukrán filmrendező kapja az EP emberi jogi díját, a Szaharov-díjat 2018-ban – döntött az EP elnöke és a frakcióvezetők október 25-én, csütörtökön.

A díjátadót, amelyen Oleg Szencov nem tud személyesen részt venni, december 12-én tartják Strasbourgban.

Oleg Szencov

Az ukrán filmrendezőt 2014-ben a krími Szimferopolban letartóztatták, és 20 év börtönre ítélték a Krím félsziget de facto orosz vezetése elleni terrorista cselekmények tervezésének vádjával. Az Amnesty International „katonai bíróság előtti tisztességtelen tárgyalásnak” nevezte az eljárást.


Oleg Szencov, az idei díjazott – Forrás: ©Sergei Venyavsky / Getty Images / Európai Parlament

Oleg Szencov mintegy 70, az oroszok által a Krím félszigeten illegálisan elfogott és hosszú börtönbüntetésre ítélt ukrán állampolgár szimbólumává vált. 2018 májusában éhségsztrájkba kezdett, amelyet október 6-án azért hagyott abba, mert fenn állt a veszély, hogy a hatóság megkezdi kényszertáplálását.

A döntősök

A 2018-as Szaharov-díj döntősei Oleg Szencov mellett a Földközi-tengeren a bevándorlók életét mentő civil szervezetek és a marokkói Nasser Zefzafi voltak. Tevékenységükről ITT lehet többet megtudni.

Tavaly a venezuelai demokratikus ellenzék kapta a Szaharov-díjat – részletek ITT.

Az előző évek díjazottjai ITT megtekinthetőek.

A Szaharov-díj

Az idén már 30 éves Szaharov-díj a gondolat- és véleményszabadságért Andrej Szaharov, a Nobel-békedíjjal kitüntetett orosz fizikus nevét viseli. A díjat 1988-ban alapították, és azokat a személyeket vagy csoportokat tüntetik ki vele, akik, vagy amelyek az emberi és alapvető jogok védelme érdekében munkálkodnak. A díjhoz 50 ezer euró jutalom is jár.