Az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött. 2021 lehet az utolsó év, amikor váltunk a nyári és a téli időszámítás között. Ettől az időponttól kezdve a tagállamok dönthetik el, melyik időzónába kívánnak tartozni.

Az uniós tagállamok, amelyek a nyári időszámítás szerint szeretnék mérni az időt, legutoljára 2021. március utolsó vasárnapján válthatnak nyári időszámításra – áll a parlamenti állásfoglalásban. A téli időszámítást választó országok utolsó váltása a téli időszámításra 2021. október utolsó vasárnapján történhet meg. A Parlament 410 szavazattal, 192 ellenszavazat és 51 tartózkodás mellett döntött így.

A Parlament tehát támogatta az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó bizottsági javaslatot, azonban a kezdő dátumot 2019 helyett 2021-ben határozta meg.

Az egységes piac védelmében

A képviselők egymás közötti egyeztetésre kérik a tagállamokat és a Bizottságot annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek.

Ha a Bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei jelentős és folyamatos fennakadást okoznak az egységes piac működésében, akkor az irányelv alkalmazásának legfeljebb egy éves halasztását javasolhatja, fogalmaz az elfogadott szöveg.

A következő lépések

Az elfogadott szöveg a Parlament tárgyalási pozícióját jelenti a Tanáccsal a végső jogszabályról folytatandó tárgyalások során.

Háttér

A Parlament 2018 februárjában európai polgárok kezdeményezésére felkérte a Bizottságot, hogy tekintse át a nyári időszámításra vonatkozó irányelvet, és szükség esetén javasolja annak megváltoztatását.

A Bizottság az ezt követően elvégzett konzultáció során 4,6 millió választ kapott európaiaktól, akiknrk 84 százaléka az időátállítás ellen foglalt állást. A Bizottság javaslatot nyújtott be, amelyről a Tanácsnak és a Parlamentnek megegyezésre kell jutnia.

Az Unió először 1980-ban hozta összehangba a nyári időszámítást annak érdekében, hogy az egységes piacon az addigi gyakorlattal ellentétben egyszerre történjen az óraátállítás. A jelenleg érvényben lévő irányelv szerint az uniós tagállamoknak március utolsó vasárnapján kell váltani nyári időszámításra, és október utolsó vasárnapján a télire.

Az elfogadott szöveg ITT elérhető.