Négy rendőr megvert egy angol férfit a fogdában – derül ki az ügyészségi jegyzőkönyvből. A sértett még az angol miniszterelnöknek is levelet írt az eset miatt.

Megkezdődött hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróságon annak a négy rendőrnek a pere, akiket azzal vádolnak, hogy 1998 decemberében megvertek a VI-VII. kerületi rendőrkapitányság fogdájában egy brit állampolgárságú férfit. A veréssel vádolt rendőrök közül három tagadta a vádakat a bíróság előtt, a negyedik meg sem jelent a tárgyaláson. Ráadásul a sértett is távol maradt.

A férfit azért vitték be a rendőrségi fogdába, mert 1998 decemberében összeverekedett egy Andrássy úti étteremben egy másik férfival. A kiérkező rendőrök, miután a férfi nem tudta magát igazolni, bevitték. A vádlottak azt állították, hogy amikor beérkezett az angol férfi, nem láttak rajta sérüléseket. A sértett fogva tartása alatt, egész éjszaka kiabált, hangosan követelte, hogy engedjék ki. Eközben – az ügyészség szerint – a fogdát őrző rendőrök gumibottal és ököllel többször megötötték, még fejbe is rúgták a hangoskodót.

A bíróság előtt megjelent három vádlott ( negyedik társuk időközben leszerelt a rendőrségtől, sem volt kollégáik, sem a bíróság nem találta meg) mindezt tagadta. Arra azonban nem tudtak választ adni, hogy hol szerezhette az angol férfi sérüléseit. Amikor ugyanis beérkezett, még nem voltak látható sebesülések az arcán, miután szabadon engedték, azonnal látleletet csináltatott, amivel igazolta, hogy megverték. A vádlott rendőrök azt is állították, hogy nem emlékeznek arra, hogy az angol férfi egész éjszaka hangoskodott volna.

A sértett több helyen is elpanaszolta az esetet, így az ügyészség mellett az Amnesty International emberi jogi szervezetet és Tony Blair brit miniszterelnököt is értesítette az ügyről.