Megvalósulhat-e diszkrimináció ugyanazon védett jellemzővel rendelkező munkavállalók között? - Az Európai Bíróság ítélete

2021.01.26. Jogi Fórum / Európai Unió Bírósága

A munkáltatónak az a gyakorlata, hogy csak azon, fogyatékossággal élő munkavállalók számára folyósít bérkiegészítést, akik fogyatékosságot elismerő igazolásukat az e munkáltató által megválasztott időpontot követően nyújtották be, minősülhet a fogyatékosságon alapuló közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetésnek - áll sz Európai Unió Bíróságának ítéletében.

A C-16/19. sz. ügyben hozott ítélet VL kontra Szpital Kliniczny im. dra J. Babinskiego Samodzielny Publiczny Zaklad Opieki Zdrowotnej w Krakowie

VL egy krakkói (Lengyelország) kórház alkalmazásában állt 2011 októbere és 2016 szeptembere között. 2011 decemberében tartós, közepes fokú fogyatékosságot elismerő igazolást állítottak ki a számára, amelyet ugyanabban a hónapban nyújtott be munkáltatójának. A kórház által a fogyatékossággal élő személyek rehabilitációját szolgáló állami alapba fizetendő járulékok összegének csökkentése céljából ezen intézmény igazgatója egy, a személyzettel 2013 második félévében tartott találkozót követően úgy határozott, hogy havi bérkiegészítést nyújt azoknak a munkavállalóknak, akik e találkozót követően fogyatékosságot elismerő igazolást nyújtanak be hozzá. E határozat alapján a bérkiegészítést megadták tizenhárom olyan munkavállalónak, akik igazolásukat e találkozót követően nyújtották be, ezzel szemben nem részesült e bérkiegészítésben tizenhat olyan munkavállaló – köztük VL –, akik igazolásukat már e találkozót megelőzően benyújtották.

VL, miután a munkáltatójával szemben indított keresetét első fokon elutasították, fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság, a Sąd Okręgowy w Krakowie (krakkói regionális bíróság, Lengyelország) előtt. VL szerint munkáltatójának gyakorlata, amely bizonyos, fogyatékossággal élő munkavállalókat kizár a fogyatékos munkavállalóknak nyújtott bérkiegészítés alól, és amelynek egyetlen célja a kórház járulékainak csökkentése, arra ösztönözve azokat a fogyatékossággal élő munkavállalókat, akik igazolásukat még nem nyújtották be, hogy ezt tegyék meg, ellentétes a fogyatékosságon alapuló minden, közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetésnek a 2000/78 irányelv1 által kimondott tilalmával.

E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság, mivel kétségeket táplált ezen irányelv 2. cikkének értelmezése és különösen azon kérdés tekintetében, hogy megvalósulhat-e az e rendelkezés értelmében vett hátrányos megkülönböztetés, amennyiben a munkáltató e hátrányos megkülönböztetést az ugyanazon védett jellemzővel rendelkező munkavállalók csoportján belül gyakorolja, úgy határozott, hogy kérdést terjeszt a Bíróság elé. Azt kívánja megtudni, hogy a munkáltató azon gyakorlata, hogy egy általa megválasztott időponttól kezdve kizárja a fogyatékossággal élő munkavállalóknak a benyújtott, fogyatékosságot elismerő igazolás alapján folyósított bérkiegészítés alól azokat, akik ezen igazolást e munkáltatónak már az említett időpontot megelőzően benyújtották, hátrányos megkülönböztetésnek minősülhet-e a fent hivatkozott rendelkezés értelmében.

A Bíróság álláspontja

A Bíróság, amely nagytanácsban ült össze, először is azt vizsgálja, hogy a fogyatékossággal élő személyek egy csoportján belül megvalósuló eltérő bánásmód tartozhat-e a 2000/78 irányelv 2. cikke szerinti „hátrányos megkülönböztetés fogalma” alá. E tekintetben a Bíróság megjegyzi, hogy e cikk szövegéből nem állapítható meg, hogy ezen védett okkal kapcsolatban a hátrányos megkülönböztetés ezen irányelv által előírt tilalma kizárólag azon eltérő bánásmódokra korlátozódna, amelyek fogyatékossággal élő személyek és nem fogyatékossággal élő személyek között állnak fenn. Az a szövegkörnyezet, amelybe e cikk illeszkedik, ugyancsak nem tartalmaz ilyen korlátozást. Ami az ezen irányelv által követett célt illeti, ez azon értelmezés mellett szól, amely szerint az említett irányelv azoknak a személyeknek a körét, akikhez képest az említett irányelv értelmében vett, fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés meghatározása céljából összehasonlítás végezhető, nem korlátozza a nem fogyatékossággal élő személyekre. A Bíróság megállapítja továbbá, hogy, jóllehet az ezen irányelv értelmében vett, fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés esetei általános szabályként olyan esetek, amikor fogyatékossággal élő személyeket kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek, mint a nem fogyatékossággal élő személyeket, az ezen irányelv által biztosított védelem csökkenne, ha egy olyan helyzet, amikor ilyen hátrányos megkülönböztetés olyan személyek csoportján belül valósul meg, akik valamennyien fogyatékossággal élnek, per definitionem kívül esne a hátrányos megkülönböztetés irányelv által kimondott tilalmán. Tehát az egyenlő bánásmód 2000/78 irányelv által kimondott elvének rendeltetése az, hogy az ezen irányelv értelmében fogyatékossággal élő munkavállalót védje az e fogyatékosságon alapuló minden hátrányos megkülönböztetéssel szemben nem csupán a nem fogyatékossággal élő munkavállalókhoz képest, hanem a többi fogyatékossággal élő munkavállalóhoz képest is.

A Bíróság ezt követően azt értékeli, hogy a vitatott gyakorlat minősíthető-e a 2000/78 irányelv által tiltott, fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek. A Bíróság ezzel kapcsolatban először is rámutat arra, hogy ha a munkáltató egy munkavállalót kedvezőtlenebb bánásmódban részesít, mint amelyben másik munkavállalóját részesíti hasonló helyzetben, és az ügy releváns körülményeinek összességére bebizonyosodik, hogy e kedvezőtlen bánásmód ezen első munkavállaló fogyatékosságán alapul, amennyiben egy, e fogyatékossághoz elválaszthatatlanul kapcsolódó kritériumon nyugszik, az ilyen bánásmód ellentétes a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában kimondott tilalmával. Mivel a vitatott gyakorlat hasonló helyzetben lévő, fogyatékossággal élő munkavállalók két kategóriája közötti eltérő bánásmódhoz vezet, a kérdést előterjesztő bíróságnak azt kell tehát meghatároznia, hogy a munkáltató által a bérkiegészítéshez való jogosultsághoz előírt időbeli feltétel, vagyis a fogyatékosságot elismerő igazolásnak egy általa megválasztott időpontot követő benyújtása olyan kritériumnak minősül-e, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik azon munkavállalók fogyatékosságához, akiktől e bérkiegészítést megtagadták. E tekintetben a Bíróság kiemeli, hogy úgy tűnik, a munkáltató nem hagyott lehetőséget azon fogyatékossággal élő munkavállalók számára, akik már benyújtották számára az igazolásukat, hogy azt újból bemutathassák, vagy új igazolást nyújthassanak be, miáltal e gyakorlat véglegesen lehetetlenné teheti ezen időbeli feltétel teljesítését munkavállalók egy egyértelműen meghatározott csoportja számára, amely csoport mindazon fogyatékossággal élő munkavállalókból áll, akik munkáltatójának szükségszerűen tudomása volt egészségi állapotukról e gyakorlat bevezetésekor. Ez utóbbi munkavállalók ugyanis fogyatékosságot elismerő igazolás benyújtásával hivatalosan bejelentették ezen állapotukat. Következésképpen az ilyen gyakorlat minősülhet közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek, amennyiben véglegesen lehetetlenné teheti ezen időbeli feltétel teljesítését munkavállalók egy egyértelműen meghatározott csoportja számára, amely csoport mindazon fogyatékossággal élő munkavállalókból áll, akik munkáltatójának szükségszerűen tudomása volt egészségi állapotukról e gyakorlat bevezetésekor.

Másodszor, a Bíróság kiemeli, hogy amennyiben ezzel ellentétesen a kérdést előterjesztő bíróság azt állapítaná meg, hogy a szóban forgó eltérő bánásmód látszólag semleges gyakorlatból ered, annak meghatározásához, hogy e gyakorlat a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít-e meg, e bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy ezen eltérő bánásmód különösen hátrányos helyzetbe hoz-e bizonyos fogyatékossággal élő személyeket más fogyatékossággal élő személyekhez képest, és közelebbről, hogy bizonyos fogyatékossággal élő munkavállalókat hátrányos helyzetbe hoz-  fogyatékosságuk sajátos jellege, például feltűnő volta miatt, vagy annak folytán, hogy e fogyatékosság észszerű alkalmazkodási intézkedéseket tesz szükségessé. A Bíróság álláspontja szerint ugyanis megállapítható lehet, hogy a gyakorlatban elsősorban az ilyen fogyatékossággal élő munkavállalók kényszerültek arra, hogy egészségi állapotukat hivatalosan közöljék az alapügyben szereplő kórházzal a fogyatékosságot elismerő igazolás benyújtásával már az általa megválasztott időpontot megelőzően, míg a többi, más jellegű fogyatékossággal élő munkavállalónak, például mert fogyatékosságuk kevésbé súlyos, vagy nem tesz azonnal szükségessé az előző pontban említett észszerű alkalmazkodási intézkedéseket, továbbra is lehetősége volt annak megválasztására, hogy megteszi-e ezt a lépést, vagy sem. Következésképpen a szóban forgóhoz hasonló gyakorlat, noha látszólag semleges, minősülhet fogyatékosságon alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek, amennyiben hátrányos helyzetbe hoz egyes fogyatékossággal élő munkavállalókat fogyatékosságuk jellege miatt, és e gyakorlat jogszerű cél által objektíve nem igazolható, továbbá az e cél elérésére irányuló eszközök nem megfelelőek és szükségesek, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. 

______________________________________________________________________________

1A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv (HL 2000. L 303., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79. o.).

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
MUNKAJOG
ESÉLYEGYENLŐSÉG
EURÓPAI UNIÓ
EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA