A kormány célja, hogy az áldozatsegítő központok 2025-re országos hálózatot alkossanak – közölte az igazságügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videójában. Varga Judit azt mondta, hogy az elmúlt évtizedek legeredményesebb családvédelmi és áldozatsegítő programjait indították el ebben a kormányzati ciklusban. A családjogi civil munkacsoport tevékenységének köszönhetően a családok, gyermekek, nők és áldozatok védelme kiemelt figyelmet és hatékony támogatást kapott.

Varga Judit közölte, a munkacsoport csütörtöki ülésén Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter részvételével a kapcsolati erőszak elleni küzdelem kormányzati eredményeit mutatták be és egyeztettek a civil partnerekkel a további lépésekről.

A munka a koronavírus-járvány idején sem állt meg: 2020-ban csaknem 15 ezer áldozatnak nyújtottak támogatást, az áldozatsegítő vonal több mint 11 ezer hívást fogadott – mondta.

Varga Judit fontosnak nevezte, hogy az érzelmi, lelki támasz mellett hatékony jogi segítséget is kapjanak a rászorulók.

A segítségnyújtás érdekében stabil jogszabályi környezetet hoztak létre, szigorították a büntető törvénykönyvet, bevezették az áldozatok hatékony elérésének rendszerét, megduplázták az áldozatsegítő központok számát és megkezdték újabb öt vidéki helyszín kiépítését – sorolta.