Az Európai Parlament jóváhagyta az adatvédelmi irányelvet

2002.05.31. CW Számítástechnika

Jórészt a hét folyamán az Európai Néppárt/Európai Demokrata Párt és az Európai Szocialista Párt között létrejött kompromisszumnak köszönhető, hogy csütörtökön megszavazták a távközlési szektor számára érvényes új adatvédelmi direktívát.

Ai irányelv leginkább vitatott záradéka lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy rászorítsák az internetszolgáltatókat és a távközlési szolgáltatókat, hogy a számlázás céljára egy-két hónapra megőrzött adatokat ennél hosszabb időre visszatartsák - amit hevesen kritizáltak az ipar képviselői és a polgárjogi csoportok. A kompromisszumot hevesen ellenezte a parlamenti képviselők egy része is, így az olasz Marco Cappato is, aki bizottsági szinten a vitát vezette. Cappato a szavazás után minden felelősséget elhárított magáról, mert véleménye szerint az új szabályozás csorbítja a szabadságjogokat. "Szerencsétlennek" nevezte a szavazás eredményét az európai internetszolgáltatók szövetségének (EuroISPA) illetékes vezetője, Joe McNamee is. A direktíva jóváhagyta a kéretlen levelekkel kapcsolatos "opt-in" verziót, vagyis az elektronikus kereskedő cégek csak már létező ügyfeleikkel tudnak ilyen formában kommunikálni. A webhelyek pedig a jelenlegi gyakorlatuk szerint használhatják a "sütiket", de ezek tartalmáról kérésre tájékoztatniuk kell a felhasználókat. Az Európai Parlament a direktíva felülvizsgálatát is elrendelte az életbe léptetése után eltelt három év után. Ezek után a tagállamokon a sor, hogy saját törvénykönyvükbe illesszék az új adatvédelmi direktívát - mely folyamat akár két évig is eltarthat.