Másfél éve várnak egy 75 vádlottas per vádlottjai az írásos ítéletre. Ebben az ügyben ugyanaz a bíró hozott ítéletet, aki a Tocsik-perben, ahol szintén késik az ítélet írásba foglalása. A Fővárosi Bíróság elnöke vizsgálatot indított.

Másfél éve nem foglalta írásba azt az elsőfokú ítéletet Kenéz Andrea, a Tocsik-ügy bírája, amit egy 75 vádlottas büntetőperben tavaly márciusban hirdetett ki – mondta a Népszabadságnak az ügy egyik vádlottja, D. György. A bírónő többségében 20-25 ezer forintos pénzbüntetéseket szabott ki, de a vádlottak mindaddig büntetőeljárás hatálya alatt állnak, nem jutnak ingatlanjaikhoz, amíg nem születik jogerős döntés. A másodfokú tárgyalást azonban nem lehet kitűzni, amíg nincs írásos ítélet első fokon. A Fővárosi Bíróság elnöke vizsgálatot indított ebben az ügyben.

A Tocsik-ügyben idén márciusban született ítéletet várhatóan szeptember első hetére foglalja írásba a bíróság. A késedelem miatt Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke vizsgálatot indított, melynek végén megállapította: még az ilyen bonyolult ügyben is túlzottan hosszú idő telt el az ítélet kihirdetése és az írásba foglalás között. “A szóban kihirdetett ítéleteket egy hónapon belül írásba kell foglalni. Kisebb csúszások előfordulnak, de ez nem jellemző a Fővárosi Bíróságra” – mondta Sándor Zsuzsa, a FB szóvivője.