Közel húszezerrel kevesebb jelölt van eddig az önkormányzati választásokon, mint 1998-ban. Négy évvel ezelőtt a 101 000-et is meghaladta a jelöltek száma, jelenleg (péntek 13 órakor) azonban alig több mint 83 000 jelölt adta le az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket. A jelöltállítás határideje péntek délután négy óra.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője egy korábbi sajtótájékozta-tóján azt mondta, hogy a jelöltek alacsony száma nem meglepő. Rytkó szerint a jelöltek általában az utolsó pillanatig várnak ajánlószelvényeik leadásával, ezért várhatóan most sem lesz lényegesen kevesebb jelölt, mint négy évvel korábban.

A jelöltállítás határideje péntek délután négy óra. 1994-ben négy helyen nem volt elég induló a választások megtartásához, négy évvel ez előtt pedig 12 településen maradt el a polgármester- vagy az önkormányzati képviselő-választás. Várhatóan most is lesznek olyan helyek, ahol megfelelő számú jelölt hiányában nem lehet majd választást tartani. Ilyenkor egy későbbi, az önkormányzati választásokat követő hat hónapon belüli időpontra időközi választásokat tűznek ki, addig pedig a jelenlegi önkormányzat marad hivatalban.

A pártok eddig 4000-rel kevesebb jelöltet állítottak, mint 1998-ban. A polgár-mesterjelöltek száma most 5932, négy éve 8146 volt. A képviselőjelöltek száma most 13 237, négy évvel ez előtt pedig 15 330 volt. Több viszont a kisebbségi jelöltek száma, mint 1998-ban: jelenleg 11 883 jelöltet jelentettek be, négy éve ez a szám 10 337 volt.