Oroszország egyetért Washingtonnak azzal az álláspontjával, hogy a diplomaták kölcsönös kiutasításainak ügyét lezártnak kell tekinteni – jelentette ki szerdán Moszkvában Igor Ivanov orosz külügyminiszter.

Ivanov arról tájékoztatta a sajtót, hogy előző nap “nagyon építő” telefonbeszélgetést folytatott Colin Powell amerikai külügyminiszterrel. Az eszmecserét a washingtoni politikus kezdeményezte. Az orosz külügyminiszter beszámolója szerint elsősorban a Balkán és a Közel-Kelet problémáit vitatták meg, egyenek között Macedónia helyzetét is, s Powell-lel abban állapodtak meg, hogy minden, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésről konstruktív párbeszédet fognak folytatni a jövőben is.

Alekszandr Jakovenko orosz külügyi szóvivő szerdai sajtónyilatkozatában a külügyminiszterek telefonbeszélgetésére utalva leszögezte, hogy Oroszország kész haladéktalanul és építő módon megvitatni az új amerikai kormányzattal minden időszerű nemzetközi és kétoldalú kérdést.

A moszkvai szóvivő szerint ez a felfogás jellemezte az Ivanov-Powell telefonbeszélgetés légkörét is. Jakovenko e “békülékenység” jegyében üdvözölte a washingtoni külügyminisztérium szóvivőjének azt a bejelentését, mely szerint az amerikai fél szeretné “lezárni az orosz-amerikai viszony jelenlegi bonyolult szakaszát és a kapcsolatok javítása érdekében tevékenykedni”.

Az orosz külügyi szóvivő emlékeztetett arra, hogy Oroszország, az orosz vezetés a kezdetektől ilyen elvi és következetes álláspontot képviselt.

Az orosz-amerikai kapcsolatokat a múlt héten diplomaták kölcsönös kiutasítása terhelte meg, s Moszkva kemény tiltakozását váltotta ki az is, hogy a washingtoni külügyminisztériumban hétfőn hivatalosan fogadták Iljasz Ahmadov csecsen “külügyminisztert”.