Csalás kísérletének alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a rendőrség ismeretlen tettesek ellen a Concordia Közraktár Rt.-nél – értesült a Népszabadság. Rendőrségi forrásaink nyomozati érdekekre hivatkozva részleteket egyelőre nem árultak el az újabb FVM-mel kapcsolatos büntetőeljárásról, csak annyit közöltek, hogy nem a sajtóban már részleteiben ismertetett váltóügyben járnak el.

A stratégiai fontosságú közraktározási vállalatnál még nem fejeződött be a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata sem. Rendőrségi körökben érdeklődésünkre úgy fogalmaztak: ha a KEHI vizsgálata olyan személyek esetleges érintettségét is felveti, akiket mentelmi jog véd, az egész ügyet – a már folyamatban lévő nyomozás során keletkezett iratokat is – átadják az illetékes ügyészségi nyomozó hivatalnak. A Népszabadság forrásai emlékeztettek arra, hogy a Concordia tavaly rendkívül szerény nyereséggel zárta az évet. Torgyán József miniszter és Szabadi Béla politikai államtitkár távozása az FVM éléről, valamint az 1999. évi 400 millióval szemben alig 40 milliós eredménynek egyaránt szerepe lehet abban, hogy felmerült az rt.-nél a személycsere lehetősége. A rendőrség információink szerint összesen öt “agrárügyben” nyomoz. A kazettaügy mellett, amelyben befolyással üzérkedés alapos gyanúja miatt több személy, köztük az egykori földművelési és vidékfejlesztési miniszter fia, Torgyán Attila ellen indult büntetőeljárás, az Agrárinnovációs Kht. gazdálkodásával összefüggésbe hozható jogsértések miatt. Összesen kétrendbeli hűtlen kezelés, továbbá egy-egy rendbeli csalás és sikkasztás alapos gyanúja miatt.