Interjúalanyunkat ezúttal ismét egy könyv kapcsán kerestük meg. Dr. Magyar Elemér a szerzõje a 2000-ben megjelent “Kezdõ bûnözõk kézikönyve” c. tankönyv-pamfletnek, amely a magyar büntetõ igazságszolgáltatás útvesztõjéhez ad egyfajta eligazítást. A szerzõ praktizáló ügyvédként a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédõ Iroda (NEKI) egri kirendeltségének vezetõje, több évtizedes gyakorlattal. Jogászi és írói munkásságáról egyaránt kérdeztük.

– Ügyvéd úr, kérem, írja le röviden a pályafutását!

1967-tõl 1987-ig ügyészként dolgoztam Egerben, majd onnan, egyik napról a másikra politikai okokból önkényesen kiléptem és egy vidéki termelõszövetkezetben lettem jogtanácsos. Kapcsolatot kerestem és találtam az akkori, úgynevezett demokratikus ellenzékkel, elsõsorban az általam nagyra tartott és tisztelt Kõszeg Ferenccel. Cikkeim jelentek meg a szamizdat, majd a legális Beszélõ újságban. 1992 óta, amióta már minden jogász alanyi jogon praktizálhat, nemcsak a kivételezettek, egyéni ügyvédként keresem kenyerem. Az akkoriban elszaporodó szkinhed ügyek kapcsán lettem kisebbségi jogvédõ és kerültem kapcsolatba az egykori MDF alelnök, dr. Furmann Imre ügyvéd által irányított NEKI-vel. És így barátkoztam össze a cigányok jogaiért mindig következetesen kiálló, író-költõ Furmannal.

– Mi indította el a jogászkodás mellett az írói pályán, esetleg szüksége volt arra, hogy “kiírjon” magából bizonyos eseményeket?

A kérdésben benne van a válasz. Elegem volt, lett a brancsbeliek cinkosságából, a mosakodásokból, a mundér állandó védelmébõl, a “saját fészkünkbe nem piszkítunk” hazug felfogásból. Az emberek hülyítésébõl, félrevezetésébõl. Három vagy négy rendõr ül az autóban és egy megbilincselt tolvaj elveszi egyikük fegyverét, csõre tölti – gondolom jó nagyot csattan – , kibiztosítja, maga ellen fordítja, elsüti, meghal. A parancsnokok azonnali reagálása: minden szabályos volt, de az embereik sajnos nagyon mostoha körülmények között dolgoznak A másik rendõr büntetlenül lelõheti a lopási kísérleten tetten kapott romát, mert állítása szerint valamit megcsillanni látott annak a kezében. Sõt, jutalmat kap… Amikor a gyilkossági kísérletet elkövetõ bébiszitter rendõrnõt elõléptetik. Aki Orbán Viktor háza elõtt rálõtt a menekülõ autótolvajra. A börtönbõl szabadságra engedett elítéltet egy presszóban lelövik, s a hatóság nem a tettest kapja el, hanem a többi elítéltet bünteti azzal, hogy nem engedi ki õket eltávozásra. A börtönök tele vannak piti tolvajokkal, de a milliárdos károk okozói büntetlenek maradnak. Nahát nekem ezekbõl lett elegem. Meg a csokornyakkendõs sztárügyvédekbõl. Akiknek nem a védelem ellátása a fontos, hanem a népszerûségük növelése. Meg a link, rendõrbarát ügyvédekbõl. Akiket persze épp ezért elõszeretettel rendelnek ki a hatóságok.

– Hazánkban nem ismeretlen a jogász-irodalmár, gondolok például Beck Salamonra. Volt esetleg példaképe?

Hogy jogász-irodalmár vagyok-e, vagy irodalmár-jogász, ezen még nem gondolkodtam. Az biztos, hogy bennem egy ideje közlési kényszer létezik, szeretném, ha mások is megismerkednének a nekem nem tetszõ jelenségekkel. Egyébként az eszményképeim többnyire nem jogászok: Karinthy Frigyes, Bohumil Hrabal, Rejtõ Jenõ, Jaroslav Hasek, John Steinbeck (Egerek és emberek.) De hatott rám egy fiatal magyar újságíró is, Izing Antal.

– A “Kezdõ bûnözõk kézikönyve” egyáltalán nem fest hízelgõ képet a magyar büntetõ igazságszolgáltatás helyzetérõl. Milyen visszhangja volt a könyvnek a megjelenésekor? Tervezi-e újabb kiadását?

A könyv Szikinger Istvánnak, elismert alkotmányjogásznak és oktatónak – a Tasnádi ügy egyik védõjének – az elõszavával jelent meg. Õ hitette el velem, hogy írásom érdemes a kiadásra. Sajnos mindeddig, mindenhonnan csak dicséreteket hallottam, holott jó kis botrányra számítottam. Netán az érintettek is belátták, hogy ez a nem túl hízelgõ kép, amit róluk festek, igaz? Hogy hányan káromkodtak titokban, összeszorított fogakkal, azt persze nem tudom. A könyv újabb kiadását jelenleg nem tervezem, annál is inkább, mert az volt a benyomásom, hogy ez a mû a könyvkereskedõk többségének tetszését nem nyerte el. Nagyon sok visszajelzést kaptam, hogy a könyvet hiába keresték, szinte sehol sem lehetett hozzájutni az országban. Lehet, hogy nekem is inkább dr. Torgyánról, vagy a nemi életem furcsaságairól kellett volna könyvet írnom… Új kiadást tehát nem tervezek, de készül a folytatás, hasonló stílusban: a “Kezdõ bûnüldözõk kézikönyve”.

– Bár a mûben a problémák tálalása alapvetõen humoros, a nevetés után kicsit görcsbe rándul az ember gyomra. Komolyan ilyen esetlegesnek és elõítéletektõl telinek érzi a rendszert? Mivel támasztja alá ezt a képet?

A rendszer még sokkal szörnyûbb és ijesztõbb a könyvemben bemutatottnál. S sajnos jóval kevésbé humoros. Nem írtam például, mert elfelejtettem, a “hintába ültetésrõl”. Nem egyszerre indítani az ügyeket a delikvens ellen, hanem egymás után. Tudnak valaki több ügyérõl is, de elõbb csupán az egyikben folytatnak eljárást, majd csupán ennek befejezése elõtt “fedezik fel” a következõ ügyét. Amikor ez is a befejezéséhez közeledik, jöhet a harmadik. És így tovább. A lényeg, az illetõ állandó frászban éljen. Valami hasonlót mûveltek például Tasnádival is. Nem írtam a hivatalos személy elleni erõszak azon gyakori formájáról sem, amikor az összevert, megalázott gyanúsítottat még megvádolják a vallató rendõrök elleni erõszakkal is. Emlékeznek még dr. Demszkyre, aki egy egész szakasz rendõrt támadott meg annakidején? Mi változott azóta? Keveset írtam a rendõri korrupcióról, ami ma már elképzelhetetlen méretû. Ezt mindenki tudja, de csak pótcselekvésekre futja. Elkapnak néhány közlekedési rendõrt. És a vadászgató fõtisztek?

– Az interneten érhetõ el “Pusoma” címû dokumentumdrámája, melynek témája egybeesik a könyvével, azonban a megközelítése, kicsengése teljesen más elõjelû. Kérem mondja el az eredeti történetet, és azt, hogyan készült el belõle a dráma!

Pusoma Dénest a Heves Megyei Bíróság ítélte el 1994. március 16. napján P. Józsefné ivádi lakos sérelmére elkövetett halált okozó testi sértés büntette és rablás bûntettének kísérlete miatt, ezért õt hat év börtönre ítélte. Sem az ügyész, sem a vádlott és védõje nem fellebbeztek, ezért az ítélet 1995. április 24-én elsõ fokon jogerõre emelkedett. (Megjegyzendõ, hogy Pusoma Dénes “olcsón megúszta”, mert a Legfelsõbb Bíróság késõbb az igazi tettest, D. Alexet nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt ítélte el.)

Pusoma Dénest 1994. március 20. napján vették bûnügyi õrizetbe, illetõleg elõzetes letartóztatásba, majd 1995. április 25. napjától a jogerõs büntetését töltötte 1996. május 30. napjáig. Idõközben egy fõvárosi büntetés-végrehajtási intézetben az igazi tettes elszólta magát zárkatársai elõtt, majd késõbb ügyvéd jelenlétében is beismerte, hogy õ az igazi gyilkos és egy teljesen ártatlan ember ül helyette.

A Heves Megyei Bíróság 1996. május 30. napján perújítási eljárást rendelt el, Pusoma Dénes büntetését félbeszakította és azonnali szabadlábra helyezését rendelte el. Ezt követõen a Heves Megyei Bíróság a perújítási eljárás eredményeként 1996. december 9. napján Pusoma Dénest a vádak alól bûncselekmény hiányában felmentette.
Pusoma Dénes 1997. január 8. napján kártalanítási keresetet nyújtott be a Magyar Állam ellen, majd még ebben az évben, augusztus 5-én öngyilkosságot követett el.

Az 1997. január 8. napján elkezdett és az örökösök nevében folytatott kártalanítási eljárás – amelyben Pusoma Dénest, majd az örököseit kezdettõl fogva én képviseltem – jogerõsen 2002. február 21. napján fejezõdött be, a Heves Megyei Bíróság a kártalanítási kérelmet teljes egészében elutasító elsõfokú ítéletet helybenhagyta. Az elutasító döntés lényege az volt, hogy Pusoma Dénes a hatóságot az alapeljárás során megtévesztette és okot adott arra, hogy a gyanú reá terelõdjék. Ugyanis a fogdán a gyilkosságot beismerõ levelet irt és adott át a zárkatársának, aki azt a rendõröknek hamarosan átadta. Minekutána beépített emberként – vamzerként – pont ez volt a megbízatása.
E jogerõs ítélet ellen 2002. március 25. napján a Legfelsõbb Bírósághoz az örökösök nevében felülvizsgálati kérelmet nyújtottam be, az ügyben még nem tûztek ki tárgyalást.

Az ismertetett esetbõl a drámát mérgemben írtam, mert felháborított a hatóságok eljárása. Szerintem ugyanis nem Pusoma Dénes tévesztette meg a hatóságokat, hanem a hatóságok tévesztették meg õt. A darab a cigányhimnusszal zárul. Néhány sort hadd idézzek belõle: Isten könyörülj meg nékünk, ne szenvedjen tovább népünk, megátkoztál, meg is vertél, örök csavargóvá tettél… A dráma szövege jórészt a bûnügy nyomozati és tárgyalási jegyzõkönyvein alapszik, többnyire azokat szó szerint átvettem. A dráma az interneten a www.tar.hu/pusoma cimen érhetõ el.

– Ön jelenleg is praktizál, és a NEKI egri partnereként elsõsorban kisebbségi jogvédelemmel foglalkozik. Hogyan látja e terület helyzetét hazánkban? Lát-e javulást, pozitív tendenciákat? Hol érzi szükségesnek a változtatást a jogszabályokban vagy az azokat alkalmazó emberek képzésében, hozzáállásában?

Folyamatos rosszabbodást tapasztalok. A cigányság elszegényedése, leszakadása nem mérséklõdik. Oktatásuk nem megoldott. Egészségi állapotuk katasztrofális, tíz-húsz évvel hamarabb halnak meg mint a nem cigányok. Egyre nyíltabban lehet cigányozni. Nem teljes jogú állampolgárok. Egy vendéglátó vezetõje büntetlenül megteheti, hogy nem engedi be õket, a munkahelyi felvételeknél is óriási hátrányban vannak. Az egész büntetõeljárás is velük szemben elõítéletes. A nyomor persze újabb, újabb vétkeket szül, már a fiatalkorúaknál beindul ez az ördögi kör. Tragikomikus az a hír, hogy a rendõröket a roma kultúra eltérõ sajátosságaira, azokkal szembeni nagyobb toleranciára oktatják. A rendõröket a jogszabályok betartására kellene oktatni. De legfõképp az Alkotmányunkra. Arra, hogy minden ember egyenlõ, senki nem alázható meg emberi méltóságában. Meg, hogy mindenkit megillet a védelemhez fûzõdõ jog. Meg ilyesmik…

– Milyen tervei vannak a jövõre nézve, akár a jogászdoktor, akár az irodalmár Magyar Elemért kérdezem?

Különösebb terveim nincsenek, végzem a napi munkámat, s írom az említett új könyvet, a Kezdõ bûnüldözõk kézikönyvét. És ha újra begurulok, hát megint írok egy drámát.