szakdolgozat
Alapvetés
1. Az információs társadalom kihívásai, avagy a témaválasztás miértje
“Néha megérintett egy-egy kapcsolót, vagy egy új parancssorozatot juttatott be a rendszerbe. De leginkább csak figyelnie kellett, míg az ûrhajó számítógépei a kívánt pályára állították a bárkát. A csillagközi utazást lehetõvé tevõ automatizálás révén az embernek már csak a végsõ felelõsséget kellett vállalnia. Az elektronikának köszönhetõen az ûr felderítése az autóvezetéshez hasonló szakma lett.” – így vetít egy lehetséges, ám ma még csak a sci-fi író képzeletében létezõ, jövõképet az olvasó elé az amerikai szerzõ, Alan Dean Foster. Ha egy ilyen mértékben számítógépek által vezérelt világ még csak az író fantáziájában létezik is, tagadhatatlan és szemmel látható tény, hogy a számítástechnika, vele együtt a “lelke” a szoftver az élet minden területén diadalútját járja, az élet egyre fontosabb tartozékává válik.
Az 1970-es évek vége óta egy új technikai forradalom van kibontakozóban, melynek során egyre nagyobb számban jelennek meg a computerek az irodákban, a mindennapi munkavégzés kellékeként, vagy az otthonokban szórakoztató eszközként. Az élet valamennyi számottevõ területén jelen vannak számítógépeink, melyek a különbözõ célra alkalmas programjaikkal segítenek bennünket. A modern információs társadalom korát éljük, s már meg sem lehetünk az információ, s az adatokat szolgáltató, azokat elemzõ és feldolgozó számítógép nélkül. E rohamléptekben fejlõdõ világ egyik, ha nem a legdinamikusabb iparága az információtechnológia.
A számítógépet a rajta található programok, a szoftverek teszik értékessé, használatra alkalmassá, nélkülük a computer a kormánykerekét vesztett autóhoz hasonló, a mûködéshez minden darabja megvan, de irányíthatatlan. A program “szellemi atyja”, a fejlesztõ sok munkával, és sok tudást felhalmozva készíti el mûvét, melyet ugyanazokkal a készülékekkel, melyek használatát megkönnyítendõ alkotta meg a programot, vonnak ki az õ, mint jogtulajdonos ellenõrzése alól.
A jogtudománynak és a joggyakorlatnak olyan új kihívásokkal kell szembenéznie, melyeket a modern információs társadalom társadalmi hatásai indukálnak. A szellemi alkotásokra vonatkozó vagyoni értékû jogok szerepe meg növekedett nagymértékben az új mûfaj, a szoftver és a hozzá kapcsolódó terjesztési technikák (digitális rögzítés, Internet etc.) megjelenését követõen. A technikai, mûszaki, tudományos korszakváltás rendre új problémákat hoz a felszínre, melyek kezelésében a jognak lényeges szerep jut: feladata a szoftver helyzetének rendezése, a fejlesztõnek alkotásához fûzõdõ – személyiségi és vagyoni jellegû – jogainak védelme.
A technikai fejlõdéssel lépést tartó, korszerû szerzõi jogi szabályozás oldhatja csak meg a szellemi alkotás szerzõjének és az alkotás felhasználójának érdekei közötti konfliktusokat, új alkotások létrejöttét ösztönözheti. Hazánknak az Európai Unióhoz történõ csatlakozása érdekében a törvényalkotóknak nemcsak a már említett indokokra, hanem a nemzetközi jogfejlõdés eredményeire, valamint a Közösség által a szerzõi jogi szabályozás tárgyában hozott irányelveire is tekintettel kell lenniük. E célkitûzéseknek igyekezett az Országgyûlés megfelelni, azzal hogy megalkotta az 1999. évi LXXVI. törvényt a szerzõi jogról. Az új szerzõi jogi törvény új megközelítésben és részletesen szabályozza a különleges helyzetben levõ, és különleges alkotásnak számító számítógépi programalkotások jogi helyzetét.
2. A szerzõi jog kialakulása és fejlõdése röviden
A szellemi alkotómunka a kezdetektõl fogva a legjelentõsebb tényezõ az emberi önteremtés folyamatában. A több évezredes technikai fejlõdésnek, az emberi civilizáció megteremtésének kétségtelenül és szükségszerûen az emberi szellem alkotásai, találmányai, felfedezései képezik még a legõsibb alapjait is. A “valóság esztétikai tükrözése” (Boytha György), annak mûvészeti és irodalmi eszközökkel történõ elsajátítása – az alkotómunka egyik sajátos megnyilvánulási formájaként – szintén kimutatható a társadalmi fejlõdés legkorábbi szakaszaiban is.
Annak ellenére, hogy mûvészi alkotások már a kezdetektõl fogva, s az évezredek során megszámlálhatatlan sorban láttak napvilágot, szerzõi jognak még a nyomát sem fedezhetjük fel az ókori keleti birodalmakban, melyek törvényei a társadalmi és árucsere viszonyok minden számottevõ területét rendezték, sem pedig a római jog fejlett justinianusi rendszerében. E jogrendszerek a szellemi alkotás értékét csak és kizárólag dologi megjelenési formája szerint, a testi dolgok tulajdonára vonatkozó vagyonjogi szabályozás keretei között ismerték: az alkotás a megformált anyag, mint fõdolog jogi sorsát osztotta. A szerzõi jog csírái akkor bontakoztak ki, amikor a szellemi alkotásokhoz fûzõdõ erkölcsi igények a forgalmazási érdekekkel összefonódtak és alanyi joggá váltak. A papírgyártás és a nyomdaipar megjelenése gyorsította fel a jogfejlõdés folyamatát; Angliában, az 1557-ben megalakult könyviparosok céhe (Stationers’ Company) valamely írásmû kiadásához adhatott kizárólagos jogot, Franciaországban a király ugyanezt a jogot privilégiumként adományozta, a német államokban pedig a privilégiumok büntetõjogi védelemben részesültek.
A polgári szerzõi jog kialakulásáig mindazonáltal a szerzõnek mûvével kapcsolatos jogait a korabeli jogtudomány a tulajdonjogból gyökereztette (pl. Hegel), Kant azonban a XVIII. sz. végén hangsúlyozta, hogy a mû kiadásának, felhasználásának, nyilvánosságra hozatalának joga a “legszemélyesebb természetû jog” (“ius personalissimum”), megindítva a szerzõi jognak, mint a továbbiakban, mint személyiségi jognak a további fejlõdését. Girke a szerzõi jogot, mint a szerzõ alkotótevékenységébõl folyó személyiségi jogot ábrázolta magánjogi munkájában . A jogfejlõdés betetõzéseként a XX. sz. elsõ felében létrejöttek az egyes országok kodifikált szerzõi jogi törvényei, melyek részletesen szabályozták az addigi szerzõi jogi tényállásokat. A század második felétõl – a technikai fejlõdéssel párhuzamosan megjelenõ új és újabb mûtípusok (film, szoftver etc.) folyamatosan “kikényszerítik” a szerzõi jogi szabályozás további csiszolását. “A szerzõi jogot ugyanis…, a fejlõdés meghatározott szakaszán, az adott társadalmi forma fejlõdésébõl fakadó igényeknek megfelelõen a mindenkori állam biztosítja a szerzõknek” (Boytha).
%%%
I. A szoftver
1. Hardver és szoftver
A két informatikai fogalom meghatározása nem könnyû feladat. A hardvert alkotó több száz elem önállóan is meghatározható, a szoftver, mint szellemi termék pedig különféle módokon definiálható. A hardver maga a számítógép, vagy számítógépes rendszer mechanikus és elektronikus alkatrészeinek az együttese, a computer “darabjainak” összessége. A különbözõ hardvereszközöknek számos funkció végrehajtása a feladatuk, az adatbevitel, a vezérlés, a mûveletvégzés és végül az eredménykiírás. Az adatbeolvasás a beviteli (input), az eredménykiírás pedig a kiviteli (output) eszközökön – együttesen perifériák – keresztül történik. A vezérlés és a mûveletvégzés a központi feldolgozó egységen (CPU) keresztül történik. Az adatok tárolására a központi memória szolgál. A fontosabb részek tovább bonthatók lennének, de e szakdolgozat nem kívánja tovább a hardver fogalmának fejtegetését, mint amennyi a szoftver fogalmának kifejtéséhez, illetve az egymástól való elhatároláshoz szükséges.
Az elõzõekben ismertetett funkciók végrehajtásának irányítására, a különbözõ hardvereszközök mûködtetésére és a koordinációjára a számítógépi programok szolgálnak. Leegyszerûsített informatikai megfogalmazásban a szoftver tehát a számítógépen használt program, vagy programrendszer. A szoftver az, ami a computer részegységei között logikus és összehangolt mûködést biztosít. “A hardver, a gép fizikai közege. A szoftver erre épül és meghatározza mûködését”. Lényegét tekintve a szoftver gondolati, szellemi teljesítmény eredménye , mely a számítógép fizikai mûködésének logikai modellje. A program – tudatos fejlesztés eredményeképp – utasítások folyamatos és logikus láncolata.
A szoftver általában három fõ részbõl áll:
- forrásprogram (kód), mely valamely programnyelven készül, és általában funkciók, mûveletek, kapcsolatok vázát tartalmazza a feldolgozandó adatokkal, felhasználó részére szóló utasításokkal. A forrásprogram tehát egyrészt utasítás, másrészt kommentár. A forrásprogramból fordítóprogram (compiler) segítségével automatikusan gépi programmá alakul, ami nem más, mint a
- tárgyi program, ami képes arra, hogy a computer mûködését irányítsa a felhasználó utasításainak megfelelõen,
- kísérõ anyag, ami tulajdonképpen a kiegészítõ dokumentáció, amely mint önálló írásmû is jogi védelmet élvez.
A számítógépi program legfontosabb megvalósulási formájában tárgyi kódként az emberi érzékelés számára megfoghatatlan, – a szerzõi jogokban nem is feltétel, az alkotás emberi érzékszervekkel való külön érzékelhetõsége, így a magyar jogban sem -, de a gondolatot, amelyet tartalmaz rekonstruálni, lehet, hiszen átvihetõ információhordozókra, képernyõn megjeleníthetõ.
A szoftver fogalmának bemutatásakor szólni kell arról, hogy a szoftverek “árucikké” válása során maga a program fogalma is differenciálódik, így talán nem érdektelen röviden bemutatni az egyes, legfontosabb szoftver fajtákat:
Az operációs rendszer nem más, mint egy ún. “rendszer-szoftver”, amely a számítógép mûködését vezérli, koordinálja az elvégzendõ feladatokat. Az operációs rendszer nem egyetlen program, hanem a rendszert vezérlõ és a felhasználót segítõ programok összessége. Manapság a DOS operációs rendszer, vagy a Microsoft Windows 95/98 és NT, az OS/2 Warp és a LINUX rendszerek számítanak a legelterjedtebb rendszer-szoftvereknek. Az operációs rendszerekre épülnek rá a fejlesztõi rendszerek, melyek a felhasználót segítik a gép teljesítményének fokozottabb kihasználásában, illetve programok írásában, kiemelkednek közülük a programozási nyelvek. A harmadik szinten találhatóak a felhasználói programok és rendszerek, amelyek alkalmasak a felhasználó egyedi problémáinak megoldására, ebben a csoportban a legáltalánosabb ill. legegyszerûbb szoftverektõl, pl. számológép, kezdve a legbonyolultabb szakértõi rendszerekig találhatóak meg a számítógépi programok változatos fajtái.
Egy másik, a szerzõ érdekérvényesítésének következetességétõl függõ, csoportosítás szerint léteznek kereskedelmi, osztott használatú, ingyenes, vagy nyilvános programok. Az ún. kereskedelmi program a szoftver-fejlesztéssel és értékesítéssel hivatás és üzletszerûen foglalkozó cégek terméke. Ezek a cégek minden, a szoftvermûvel kapcsolatos, jogukat fenntartják és védelmükre nagy hangsúlyt fektetnek. A nagy szoftverházak hivatalos szoftverterjesztõ cégeken, az ún. disztribútoron keresztül forgalmazzák termékeiket. A disztribútorok pedig kisebb viszonteladókkal, dealerekkel, állnak kapcsolatban, akik elvégzik a szoftver felhasználói szintû “terítését”. Osztott használatú (shareware) az a szoftver, melynél a szerzõ fenntartja a szerzõi jogait, sõt azt a jogot, hogy alkotását másik kategóriába átsorolja. A mûhöz kapcsolódik a vétel elõtti próba (trial-before-buy) intézménye, ami azt jelenti, hogy a felhasználó meghatározott idõintervallum alatt szabadon használhatja, tesztelheti a programot, a tesztidõ lejárta után azonban – ha megkívánja tartani a programot – regisztráltatnia kell magát és megfizetnie a licenc-díjat, ekkor válik a használat legálissá. Freeware (ingyenes) program esetében a szoftver regisztrációs és díjfizetési kötelezettség nélkül használható és továbbadható. Ezeknél az alkotásoknál a szerzõ majdnem teljesen lemond az õt, mint szerzõt megilletõ jogairól, de felelõsséget sem vállal a program által okozott esetleges hibákért. A nyilvános programot (public domain software) csak az különbözteti meg a freeware-tõl, hogy az ebbe a kategóriába sorolt terméket utóbb átsorolni nem lehet. A program maga, vagy a kiegészítõ dokumentáció tartalmazza azt, hogy az adott szoftver, melyik kategóriába tartozik.
2. A számítógépi programalkotás a nemzetközi szerzõdésekben, a külföldi és hazai szabályozásban
A jogi fogalom ismertetése során rá kell mutatni arra a tényre, hogy a fogalmak jogrendszerenként eltérõek, ahogyan eltérõek a védelem módjai, szabályai is, erre a szerzõi jog és a copyright különbözõsége a kiváló példa. A szoftverek védelmével foglalkozó szervek, a védelemrõl rendelkezõ jogszabályok számos országban, köztük hazánkban sem, nem rendelkeznek a szoftver szabatos fogalmi meghatározásáról. Az alábbiakban a szoftver fogalmának bemutatására teszünk kísérletet a fontosabb nemzetközi és hazai jogszabályok figyelembevételével.
A Berni Uniós Egyezmény (BUE) 1971. évi párizsi okmánya, amelyhez Magyarország is csatlakozott (kihirdette az 1975. 3. tvr.), az irodalmi és mûvészeti alkotások védelmérõl nem tartalmaz szoftverekre vonatkozó rendelkezéseket, de lehetõvé teszi az uniós tagállamoknak, hogy a szerzõdésben felsorolt alkotásokon kívül más mûfajokat is védelemben részesítsen, így a BUE rendelkezései a számítógépi programokra is irányadóak.
Az Amerikai Egyesült Államokban a szerzõi jogi törvény rövid, tömör, bár kevéssé pontos megfogalmazást ad: “a számítógépi program megállapítások és utasítások sorozata, mely közvetlenül vagy közvetve a számítógépbe kerül felhasználásra annak érdekében, hogy meghatározott eredményt érjen el” .
Az EK 91/250 számú irányelve a számítógépi programok jogi védelmérõl azzal a céllal született, hogy minden közösségi államban azonos vagy lényegében azonos szabályozást biztosítson a szoftvereknek. Az irányelv szerint a tagállamok a copyright szerinti védelemben részesítik a számítógépi programokat, mint a BUE hatálya alá tartozó irodalmi alkotásokat, függetlenül annak megjelenési formájától vagy módjától.
A hatályos magyar szabályozás – 1999. évi LXXVI. tv. a szerzõi jogról (továbbiakban Szjt.) – megfogalmazása szerint a törvény védi valamennyi irodalmi, tudományos és mûvészeti alkotást. Ilyennek minõsül a “a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (a továbbiakban: szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is,”[Szjt. 1.§ (2) bek. c) pontja].
A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a szellemi tulajdon védelmérõl szóló 1993/26 sz. nemzetközi szerzõdés,- mely elsõhelyen foglalkozik a számítógépes programok védelmével – szerint: “A Felek kötelesek védelemben részesíteni a Berni Uniós Egyezmény 1971-es párizsi szövege 2. cikkelyében felsorolt mûveket, és bármely más ismert vagy a jövõben keletkezõ mûvet, amely a Berni Uniós Egyezmény értelmében eredeti gondolat-kifejezés, beleértve az alábbi mûveket is:
a)…számítógépi programok bármely módon, akár forráskódban, akár tárgyi kódban rögzített minden fajtája (ebbe beleértve a felhasználói programokat és operációs rendszereket egyaránt), valamint a számítógéppel vagy számítógép segítségével alkotott mûvek…”.
Az eddig ismertetett jogszabályok, ill. szerzõdések fogalom meghatározást nem tartalmaznak, csak a jogi védelem tárgyaként rögzítik a számítógépi programok valamennyi fajtáját. A nemzeti törvényalkotás, a szoftver védelmi tárgyú nemzetközi szerzõdések általában a mindennapi gyakorlatot, illetve a szakmai követelményeket igyekeznek megjeleníteni, azt tekintik irányadónak.
A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) által kidolgozott mintaszabályzat 1§-a határozza meg a szoftver fogalmát, és a következõket tartalmazza:
- a “számítógépi program” utasítássorozat, mely gép által olvasható hordozóra vive alkalmas arra, hogy az adatfeldolgozó gépet meghatározott mûvelet, feladat, vagy eredmény jelzésére, kivitelezésére, vagy elérésére bírjon;
- a “programleírás” az eljárás teljes ábrázolása szóban, rajzban, vagy egyéb módon, elegendõ részletességgel ahhoz, hogy meghatározzon egy számítógépprogramot alkotó utasítássorozatot;
- a “kiegészítõ dokumentáció” a számítógépprogramon, a programon, a programleíráson kívül minden olyan dokumentációs anyag, amelyet a számítógépprogram megértésének, vagy alkalmazásának elõsegítésére alkottak, mint a problémaleírások, vagy felhasználói utasítások;
- a “számítógépes eljárási rendszer” bármelyik, vagy valamennyi 1-3. bekezdésében felsorolt fogalom
A fentebb felsorolt fogalmi meghatározások arra engednek következtetni, hogy az elõkészítõ fázisokra is kiterjed a szoftver fogalma.
A számítógépi program védelme szempontjából meg kell említeni a World Trade Organisation (WTO) egyezmény mellékleteként megalkotott TRIPS (Trade Related Aspects of Intellectual Property) egyezményt, melynek 10. cikkelye kimondja, hogy a szellemi tulajdont, még ha az tárgyi kód formájában is jött létre, a Berni Uniós Egyezmény szellemében irodalmi mûként kell védelemben részesíteni.
A szoftver esetében nemcsak az alkotás folyamata tér el a hagyományos folyamatoktól, de a felhasználás módja is különleges, részben ezért is fontos kiemelten a számítógépi program, mint mûalkotás védelme, másrészt a visszaélési lehetõségek egyszerû módjai és a visszaélések nagy száma megköveteli a technikai és jogi védelem biztosítását.
3. A szoftver védelmének miértje és eszközei: a technikai és jogi védelem
A szoftverek széleskörû felhasználhatósága, kezelhetõsége tesz a szoftvert egyre népszerûbb iparcikké az egész világon. A fejlesztõk, a gyártók tömegszériában állítják elõ termékeiket, amelyeket más ipari termékekhez hasonlóan reklámoznak, hirdetnek világszerte, gondoljunk csak a Microsoft cég Windows 95 és Windows 98 termékeinek reklámkampányára. A szoftvert pedig széleskörû fel-használhatóságában rejlõ elõnyei teszik közkedvelté, de ezek jelentik egyben a hátrányait is:
- nagyfokú reprodukciós képesség, amely egyben a számítástechnika egyik legvonzóbb tényezõje, vagyis az egyszer már digitalizált adatoknak másik adathordozóra történõ rögzítéséhez nincs szükség újbóli kézzel történõ adatbevitelre;
- egyszerû reprodukciós lehetõségek, vagyis a programmásolás, többszörözés szinte minden PC-n megtalálható eszközökkel, hajlékonylemezekkel (floppy), CD- írók, történhet, azaz a felhasználó képes ezekkel az eszközökkel észrevétlenül kivonni a szoftverterméket a tulajdonos ellenõrzése alól;
- a “világhálón” való terjedés és terjesztés, az Internet látogatottsága, a fel,- és letöltés lehetõsége nagymértékben hozzájárul az illegális programszerzéshez és felhasználáshoz.
- felhasználói attitûd, azaz a felhasználók gyakran hasznosabbnak látják illegális másolatokat használni, amelyekhez olcsón, vagy ingyen jutnak hozzá, mint megvásárolni a disztribútortól vagy a dealertõl a gyakran borsosnak tûnõ árú szoftverterméket. A felhasználók körében pedig elfogadottnak tûnik az illegális programok használata, birtoklása.
A védelemnek két dimenzióban kell érvényesülnie, az egyik az, hogy a fejlesztõk egymás közti viszonyaiban, ahol is a már elért fejlesztési eredmények védelme teszi ezt szükségessé. A tisztességes piaci magatartás védelmét is szolgálják az erre vonatkozó jogi normák . A másik dimenzió a fejlesztõ(k) és felhasználó(k) viszonylatában jelentkezik, itt a szoftverek illegális másolása, terjesztése, jogosulatlan felhasználása elleni védelem a kulcskérdés.
A számítógépi program védelme két módon valósítható meg, az egyik a technikai, a másik a jogi védelem. Az elsõ esetben a fejlesztõ informatikai eszközökkel biztosítja, hogy terméke jogosult felhasználó által legyen csak alkalmazható. A második esetben a törvényhozó a szellemi alkotás mindenkivel szembeni védelmét biztosítja jogi eszközökkel.
3.1 Technikai védelem
A szoftver gyártók technikai védelmi intézkedésekkel az illetéktelen hozzáférés és terjesztés fizikai lehetetlenné tételét próbálják meg elérni. A hozzáférés és terjesztés biztonságának megvalósítására koncentrálnak. E védelmi eszközök nagy hátránya azonban, hogy megfelelõ technikával, és a szükséges szakértelemmel kijátszhatók, áttörhetõk. A szoftver fejlesztõk legnagyobb törekvése e téren a használható másolat készítésének technikai akadályozása, azaz annak megvalósítása, hogy program ne “hagyja” lemásolni magát, inkább – amennyiben lehetséges – megpróbálja törölni magát az adathordozóról.
A leggyakrabban alkalmazott eszközök az elektronikus másolásvédelem, különbözõ kódok alkalmazása.
3.2 Jogi védelem
A jogi védelem keretei a felhasználás biztonságát nyújtják mind a program szerzõjének, mind pedig a felhasználónak. Az illegális másolást, terjesztést nemigen tudja a jogi oltalom a szoftvermûnek biztosítani, de a legális hasznosítás lehetõségét igen. A jogi rendezés célja tehát e szabályok megalkotása. A jognak a szoftvertermékkel, a szellemi alkotással kapcsolatban a legszélesebb cselekvési szabadságot kell biztosítania az alkotó számára. A jogi oltalom biztosítására az egyes országok különbözõ jogi technikákat alkalmaztak, s alkalmaznak a szoftver szerzõjének cselekvési szabadságának biztosítására:
A számítógépi programok számára abszolút, erga omnes védelmet nyújtó rendszerként történetileg elõször a szabadalom kínálkozott. A szabadalom lényege, hogy a mûszaki jellegû újítások védelmét szolgálja. Ezek az újítások találmányként részesülnek szabadalmi oltalomban, ha megfelelnek a törvényi feltételeknek, továbbá végigjárják a megfelelõ eljárásokat. Általában elmondható, hogy ez a megoldás a gyakorlatban nem vált be és ma a bírói és találmányi hivatali gyakorlat az államok túlnyomó részében kizárja a szoftver önmagában, szoftverkénti szabadalmaztathatóságát, mégpedig a megoldás mûszaki jellegének hiánya okán. A gyakorlat szerint a program azért nem mûszaki megoldás, mert nem jelenti a természeti erõk közvetlen felhasználását . Ezt az álláspontot az 1973. október 5-i Európai Szabadalmi Egyezmény expressis verbis rögzíti. Érdekes kivételt képez a kínai megoldás, amely szerint a szabadalmazás akkor szóba jöhet, ha a program hardverhez kapcsolódik.
Közvetve alkalmazható védjegyjogi védelem a szoftverre, abban az esetben, ha a szerzõ az általa alkotott programot egyediesíteni akarja. Ekkor azonban a védjegyet be kell építeni a programba, annak a képernyõn a program futtatása közben meg kell jelennie. A védjegyjogi védelem alkalmazása a számítógépi programokra nézve, nem túl praktikus és nem túl gyakori.
Jogi védelmi kereteket biztosíthat a szoftver számára a versenyjogi védelem intézményrendszere is, de csak
korlátozott védelmet nyújthat a kizárólagos jogokhoz képest. A versenyjog ugyanis csak az eredeti jogosulttal versenyhelyzetben levõ személlyel szemben, nem pedig mindenkivel szembeni védelmet képes biztosítani.
Azokban az országokban, ahol a szoftverre nézve kizárólagos védelmi rendszer nincs kiépítve a szerzõdéses kötelezettségvállalások biztosíthatják a szoftverek felhasználásának biztonságát, a szerzõ és a felhasználó érdekeinek védelmét, a szoftver befektetések megtérülését.
Számos országban kísérletek történnek a szoftverfejlesztõk veszélyeztetett érdekeinek védelmét szolgáló, egészen új, sajátosan a szoftver oltalmára kifejlesztett megoldás alkalmazására. Ilyen sui generis védelmi rendszer – a bolgár részleges szabályozástól eltekintve – nem mûködik Európában. Ez a fajta szabályozás egy speciális bejelentési és bejegyzési rendszer mûködtetését jelentené, mely megdönthetõ védelmet alapozó prima facie bizonyítékként alátámasztaná a fejlesztést elsõként bejelentõ személy szerzõségét. E megoldáshoz konkrét felsorolással meghatározott jogok és széleskörû jogorvoslati rendszer kapcsolódna.
A kontinentális jogrendszereket vizsgálva – Magyarországon is – úgy tûnik a szerzõi jog vált a szoftver jogi oltalmának megvalósítására általános megoldássá. E védelmi rendszer annak a ténynek elismerését jelenti , hogy az új tartalmat hordozó gondolat – jogi kifejezést érdemlõ – értéket képvisel. A szerzõi jog több mint kétszáz éves múltra visszatekintõ intézményrendszere a XX. században indult hiperaktív fejlõdésnek a tudományos fejlõdés, valamint a számtalan új mûtípus kialakulását és elterjedését követõen. A szerzõi jog intézményrendszere a védelem középpontjába a szerzõt helyezi: az alkotás emberi folyamat, az alkotó személyiségi jegyei a mûvén át is tükrözõdnek, ezért személyiségi jellegû védelemben kell õt biztosítani. A szerzõ alkotásához jelentõs gazdasági érdek is kapcsolódik, azaz a szerzõi jognak a mû alkotója számára jogi védelmet kell biztosítania gazdasági érdekei biztosítására. Fontos jellemzõje azonban, hogy a szerzõi jog a mûalkotásban a szerzõ személyének egy darabját látja, és a tulajdonjog mintájára védelmezi alkotását, második sorba szorítva ezzel gazdasági jogainak érvényesítését.
A kontinentális jogrendszer szerzõi jogának “ikertestvére” az angolszász jogrendszerekben alkalmazott copyright intézménye. Amiben hasonlítanak az az, hogy mindegyikben – a jogi védelem biztosítása szempontjából – kulcskérdés a szerzõség kérdése. Hasonlítanak abban is, hogy írásmûként védelmezik a szoftvert, mégis alapvetõ különbségek vannak, melyekre már az intézmények elnevezése is utal. A szerzõi jogvédelem centrumában a szerzõ áll, míg a copyright esetén a jogi oltalom az alkotásra irányul, az illetéktelen másolás (copy) és terjesztés ellen nyújt védelmet.
%%%
II. A tételesjogi szabályozás
1. A magyar szerzõi jog fõbb szabályai
Hazai jogunk elsõ átfogó jellegû szerzõi jogi kodifikációja még 1884 -ben történt – 1884. évi XVI. tc -, amely hatályban volt az 1969. évi III. tv. 1970. január 1 -i hatálybalépéséig. A szerzõi jog tárgyában kapcsolódó jogforrások voltak: tv., a törvény végrehajtására kiadott 9/1969. (XII. 29) MM sz. rendelet; az egyes felhasználási szerzõdésfajtákra (kiadói, megfilmesítési etc.) vonatkozó miniszteri rendeletek. E szerzõi jogi tárgyú szabályozást váltotta fel 1999. szeptember 1-i hatállyal az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzõi jogról. E törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítésérõl szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdetõ 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban született, eleget téve hazánk jogharmonizációs kötelezettségének a szerzõi jog tárgyában. Az Európai Közösségek következõ jogszabályaival összeegyeztethetõ szabályozást tartalmaz: a Tanács 91/250/EGK irányelve a számítógépi programok jogi védelmérõl; a Tanács 92/100/EGK irányelve a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzõi joghoz kapcsolódó bizonyos jogokról; a Tanács 93/98/EGK irányelve a szerzõi jog és bizonyos kapcsolódó jogok védelmi idejének összehangolásáról; valamint az Európai Parlament és a Tanács 96/9/EK irányelve az adatbázisok jogi védelmérõl.
Magyarország 1922-ben csatlakozott a Berni Unióhoz, a párizsi okmány szerinti szöveget az 1975. évi 4. tvr. hirdette ki. Ugyancsak tagja az Egyetemes Szerzõi Jogi Egyezménynek, melynek szövegét kihirdette az 1975. évi 3. tvr. Tagjai vagyunk az 1931. évi XXXI. tc.-kel kihirdetett Montevideói Szerzõdésnek, és a már említett, Szellemi Tulajdon Világszervezetérõl szóló 1967. évi stockholmi egyezménynek is. A felsoroltak csak a legjelentõsebb hazai jogszabályok és nemzetköz egyezmények a teljességre törekvés igénye nélkül.
2. A magyar szerzõi jog általános jellemzõi
A magyar civilisztikai tudomány a szellemi alkotások jogát, melynek egyik részterülete a szerzõi jog – a másik az iparjogvédelem – a polgári jog területébe sorolja, azzal a megkötéssel, hogy viszonylagos önállóságot élvezõ, sajátos területe. E jogterületnek a jogviszonyait az alkotás-centrikus megközelítés jellemzi. A polgári jog ugyanis a személyiségi jellegû, a személynek saját személyéhez fûzõdõ érdekeinek védelmét is feladatává teszi. Ezt a védelmet a polgári jog két dimenzióban nyújtja: léteznek a személy (elsõsorban minden természetes, egyes vonatkozásokban jogi személy) “absztrakt létéhez tapadó személyiségi jogok” (Lontai) , melyek függetlenek a személy belsõ értékeitõl, társadalmi megítélésétõl, vagyis mentesek mindenfajta diszkriminációtól. A polgári jog kifejlesztette azokat a jogintézményeket is, amelyek a személynek, mint alkotó tevékenységet folytató, ezáltal a társadalmi fejlõdést elõsegítõ egyednek az alkotáshoz fûzõdõ érdekeit oltalmazza. A polgári jog ezekkel a jogintézményeivel jogi védelmet nyújt a létrejött alkotás, mint eredmény tekintetében, akként, hogy az alkotó számára az eredmény felett rendelkezési jogot biztosít. A védett alkotásra vonatkozó jogosítványok a tulajdonjog körébe tartozónak tekinthetõk – az Alkotmánybíróság értelmezése a szerzõi jogokat a tulajdonjoghoz való alapvetõ alkotmányos jogok és kötelezettségek körébe is bevonta (312/B/1995 AB) – ez a “tulajdonjog” azonban sajátos, mert gondolati jellegû, eredetisége miatt azonosítható, a “tulajdonos” (alkotó) és “tulajdon” (alkotás) kapcsolata személyes jellegû.
A magyar tételes jog a szerzõi jogot egységes jognak tekinti (monista elmélet), amely “személyiség jellegû és vagyoni részjogosítványok csokra” (Lontai). A szerzõt az alkotás tekintetében kizárólagos, abszolút szerkezetû jog illeti meg, mely jog pusztán a mû megalkotásával, minden feltétel nélkül keletkezik. A kizárólagosság azonban nem jelent korlátlanságot, az csak a társadalom érdekeit kifejezõ – az Szjt.-ben taxatíve felsorolt – közérdekû korlátok (védelmi idõ, szabad felhasználás etc.) között gyakorolható.
3. A jogi védelem tárgyai; a szoftver helye és szerepe
Az Szjt. célja, mint azt a törvény 1.§-a is mutatja, hogy védje az irodalmi, tudományos és mûvészeti alkotásokat. A tárgyi hatály azonban csak orientáló jellegû, segíti az egyéb jogterületektõl való elhatárolást [Szjt. 1.§ (1) bek.]. A szerzõi jog egyébként sem képes jogintézményeivel lefedni a szellemi alkotások teljes körét, egyes alkotásokra, szellemi mûvekre az iparjogvédelemrõl , vagy a Polgári Törvénykönyvrõl szóló 1959. évi IV. tv. rendelkezései az irányadók (pl. know-how). Az Szjt. nem ad pontos, legális kimerítõ definíciót a védelemben részesíteni kívánt alkotásokról, az ítélkezési és joggyakorlatra ill. elméletre bízza a mû fogalmi elemeinek precíz kibontását. A 2.§ pusztán megismétli az Szjt. rendelkezését és a védett alkotások példálózó felsorolását nyújtja, mindösszesen tizenöt pontban, melyek között harmadik helyen szerepel a szoftver [Szjt. 1.§ (2) bek. c) pont]. Az új szerzõi jogi törvény – felismerve a tényt hogy az információtechnológia korának egyik legfontosabb és egyre nagyobb számban jelentkezõ terméke a szoftver – az egyes mûfajokra vonatkozó rendelkezések [Szjt. II. fejezet] között elsõ helyre teszi a számítógépi programalkotásokra vonatkozó szabályokat [Szjt. 58-60.§].
4. A szerzõi jog alapintézményei
4.1 A szerzõi jogi védelem általános feltételei
A szerzõi jogi védelem a szerzõt és alkotását a mû létrejöttének pillanatától, de iure megilleti. A törvény csak a szerzõ szellemi tevékenységébõl fakadó egyéni, eredeti jelleget kíván meg, mint az oltalom elõfeltételét. A védelem biztosítása szempontjából jelentõsséggel bír a mû azonosíthatósága, azaz a mûnek nevet, címet kell kapnia, melynek segítségével egyértelmûen megkülönböztethetõ más azonos, vagy hasonló célú alkotástól. A szoftverfejlesztõk általában angol eredetû divat,- illetve szakszavakat alkalmaznak a névválasztáskor. A védelem nem függ mennyiségi, minõségi, esztétikai jellemzõktõl vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettõl [Szjt. 1.§ (3) bek.].
A szerzõi jogi oltalom -, mint azt a törvény deklarálja – az irodalmi, tudományos és mûvészeti alkotások számára áll nyitva, [Szjt. 1.§ (1) bek.], továbbá maga a jogszabály felsorolást tizenöt pontban a védeni kívánt mûtípusokról, korántsem kimerítõ jelleggel. A szerzõi jogi oltalom nem megjelenési formákhoz kötött, a védelmet a mû megalkotásának bizonyos ismérvei határozzák meg. Az elmélet, a vonatkozó jogszabályok és a gyakorlat e kérdésben az alkotás egyéni, eredeti jellegét, önálló, kreatív gondolatiságát kívánja meg. A védelem meghatározott megjelenési formákhoz kötöttsége azt eredményezné, hogy pl. a digitális technikának köszönhetõen létrejövõ, új formákban megjelenõ alkotások, függetlenül azok egyéni eredeti jellegétõl, nem részesülhetnének szerzõi jogi védelemben. A tv a leggyakrabban elõforduló szerzõi jogi oltalomban részesülõ mûfajokat sorolja fel anélkül, hogy kizárná a felsorolásban nem szereplõ mûvek védelemben részesíthetõségét. Az a tény, hogy a fenti ismérvekkel rendelkezõ alkotások formájuktól függetlenül védettek, nem jelenti azt, hogy a gyakorlat a formai megjelenítés minimális fokát ne kívánná meg a Legfelsõbb Bíróság vonatkozó polgári jogi LB. Pf. III. 20. 107/1970. számú döntésében rámutatott arra, hogy a mû, a valamely formában megtestesített gondolat.
A területi és személyi hatályát is meghatározza az Szjt. Az olyan mûre, amely elõször külföldön került nyilvánosságra, az e törvényben meghatározott védelem csak akkor terjed ki, ha a szerzõ magyar állampolgár, vagy ha a szerzõt nemzetközi egyezmény, illetõleg viszonosság alapján a védelem megilleti.
4.2 Az eredetiséggel kapcsolatos kérdések
A jogi oltalom alapja a mû eredeti jellege. Az alkotások szerzõi jogi védelmét megalapozó kritérium általánosságához és az ebbõl eredõ értelmezési problémákhoz nem fér kétség. Ugyanakkor bármilyen az alkotás jellegére vonatkozó jogalkotói “pontosítás” azzal a veszéllyel járna, hogy a kreativitás, az eredetiség fogalmi definíciójával találkoznánk a jogszabályokban.
Az eredetiség a mûveknél a szubjektív elemen (azt valóban a szerzõ alkotta) túl valami többletet kell tartalmazzon: tényleges eltérést a társadalmi tudat mindig azonos, – banális, triviális, – egyforma megnyilvánulásaitól. A rutinszerû gondolat kifejezés tulajdonképpen mechanikus folyamat, nem tekinthetõ szellemi tevékenységnek.
Az eredetiség, s vele a védelem indokoltsága nemcsak az önálló alkotások létrehozásakor, hanem más szerzõ mûvének átdolgozásakor, feldolgozásakor, fordításakor is megállapítható lehet, ha a létrejövõ opusnak új, eredeti jellege van, és nem sérti az átdolgozott mû szerzõjének jogait [Szjt. 4.§ (2) bek.]. A számítógépi program esetében a szoftvernek az eredetitõl eltérõ programnyelvre történõ átírása tekinthetõ átdolgozásnak [Szjt. 58.§ (2) bek.]. Ugyanakkor a magyar szabályozás szerint nem részesülhet védelemben a szoftver csatlakozó felületének alapját képezõ ötlet, elv, elgondolás, eljárás, mûködési módszer vagy matematikai mûvelet.
4.3 A védelem alanya: szerzõ, szerzõtárs és társszerzõ
A magyar szerzõi jogi törvény 4.§ (1) bekezdése általános szabályként rögzíti: a szerzõi jog azt illeti, aki a mûvet megalkotta. E fordulat, illetve a mûvel szemben támasztott individuális alkotás-követelmény arra enged következtetni, hogy a szerzõi jogosultságok alanya csak természetes személy lehet. Jogi személy legfeljebb a vagyoni jogok alanya lehet.
Szerzõnek tekinti a szerzõi jogunk azt a személyt, aki – figyelembe véve, hogy a szoftver iparágban gyakori jelenség a népszerû programok továbbfejlesztését, frissítését célzó átdolgozás – más szerzõ mûvét dolgozza át, ez eredeti mû szerzõjét megilletõ jogok sérelme nélkül, oly módon, hogy a létrejövõ származékos mûnek egyéni, eredeti jellege van.
A szoftverek esetén gyakori, hogy az elkészült alkotás több alkotó, programozó közös munkájának eredménye. A jogszabály a többes szerzõi kapcsolatnak két alakzatát ismeri: a szerzõtársi és társszerzõi viszonyt. Megkülönböztetõ ismérv a két szerzõi kapcsolat típus között a mû részekre oszthatósága. Ha a közös mû olyan önálló részekre bontható, melyek önmagukban is egységes alkotásnak minõsülnek, felhasználhatók, azaz a számítógépen futtathatók, akkor az alkotókat társszerzõknek tekintjük. A társszerzõket a közös mû általuk létrehozott egységeire nézve önálló szerzõi jog illeti meg. Az összekapcsolt mûvekbõl álló, együtt alkotott közös mû valamely részének más mûvel való összekapcsolásához az eredeti közös mû valamennyi szerzõjének hozzájárulása szükséges [Szjt. 5.§ (2) bek.].
Ha a mûvet név nélkül vagy felvett néven hozták nyilvánosságra, – ami inkább irodalmi mûvek, mint számítógépi programalkotások esetében fordul elõ – a szerzõi jogokat a szerzõ fellépéséig az gyakorolja, aki a mûvet elõször hozta nyilvánosságra [Szjt. 8.§].
Együttesen létrehozottnak minõsül a mû, amennyiben a megalkotásában együttmûködõ szerzõk hozzájárulásai olyan módon egyesülnek a létrejövõ egységes mûben, hogy nem lehetséges az egyes szerzõk jogait külön-külön meghatározni.
A szerzõi jog tehát szorosan és kötõdik egy bizonyos személyhez, akinek, akárcsak az alkotásnak, azonosíthatónak kell lennie. Az azonosítás általában a szerzõ nevével történik. A szoftverek esetén a fejlesztõ(k) neve általában szerepel a program csomagolásán, a dokumentációban, valamint a program kódjában, vagy a program futtatásakor jelenik meg a képernyõn.
4.4 A szerzõi jogok keletkezése [Szjt. 9.§]
A szerzõi jog részjogosítványok összetett és szövevényes rendszere. A szerzõi jogi szabályozás szerint a szerzõt a mû létrejöttétõl kezdve megilleti a szerzõi jogok összessége. Ezek a jogok személyhez fûzõdõ és vagyoni részjogosítványokból állnak. A személyhez fûzõdõ jogok szorosan és kizárólagosan tapadnak a szerzõ a szerzõ személyéhez. A szerzõi jogi jogászi gondolkodás szerint a mû a szerzõ személyiségébõl ered, sajátosan tükrözi személyiségi jegyeit, ezért indokolt a védelemnek személyéhez kötöttsége. A személyhez fûzõdõ jogok forgalomképtelenek, át nem ruházhatók, másként sem szállhatnak át, sõt a szerzõ érvényesen le sem mondhat róluk. A vagyoni jogok a szerzõi jogi törvény rendelkezéseinek értelmében fõszabályként nem átruházhatók, lemondani róluk nem lehet. A törvény kivételeket is enged az általános rendelkezések között [Szjt. I. rész] így pl. öröklés útján megszerezhetõk, róluk érvényesen végrendelkezni lehet, illetve a törvény az egyes mûfajokra vonatkozó speciális rendelkezések [Szjt. II. rész] körében lehetõvé teheti a vagyoni jogok – meghatározott esetekben és feltételekkel történõ – átruházását. A törvény 58.§ (3) bekezdése értelmében a szoftverre vonatkozó vagyoni jogok átruházhatók. A jogszerzõ személy a továbbiakban – ellenkezõ kikötés hiányában – a megszerzett vagyoni jogokról rendelkezhet.
4.5 A szerzõ személyéhez fûzõdõ jogosultságok
A szerzõ alapvetõ személyes jellegû érdekeinek védelmét szolgálják az e körbe tartozó jogosítványok [Szjt. II. Fejezet]: az általa alkotott mû feletti rendelkezés, a mûhöz fûzõdõ individuális kapcsolat rögzítése, a mû eredeti és sajátos jellegének megõrzése. E jogok védelmében felléphet életében a szerzõ, szerzõ halála után a személyhez fûzõdõ jogok megsértése miatt a védelmi idõn belül az léphet fel, akit a szerzõ hagyatékának gondozásával megbízott – ilyennek hiányában pedig, vagy ha a megbízott nem intézkedik, az, aki a szerzõi vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte. A védelmi idõ eltelte után a szerzõ emlékének megsértése címén az érintett közös jogkezelõ szervezet [Szjt. 85-93.§] vagy szerzõi érdek-képviseleti szervezet is felléphet olyan magatartás miatt, amely a védelmi idõn belül sértené a szerzõ jogát arra, hogy a mûvén vagy a mûvére vonatkozó közleményen szerzõként feltüntessék. Speciális rendelkezést tartalmaz a 15.§ amennyiben kimondja, hogy “a szerzõ meghatározott személyhez fûzõdõ jogainak védelmében a felhasználó is felléphet, ha ahhoz a szerzõ a felhasználási szerzõdésben kifejezetten hozzájárult”.
A mû feletti rendelkezés legfontosabbja a nyilvánosságra hozatal joga. Fõszabályként a szerzõ maga határoz arról, hogy mûve nyilvánosságra hozható-e. Eszerint lehetõsége van arra, hogy az elkészült mûvet a nyilvánosságtól visszatartsa. Nyilvánosságra hozatal alatt azt értjük, hogy a szerzõ bármely harmadik személy számára lehetõvé teszi a mû megismerését. A jogszabály “nyilvánosságpárti”, azaz a nyilvánosságra hozott mûvek helyzetével foglalkozik. Erre utal az a törvényi megdönthetõ vélelem, hogy a szerzõ halála után fellelt mûvet – ha a szerzõ vagy jogutódja ellenkezõ nyilatkozatot nem tett vagy az ellenkezõjét másképp nem bizonyítják – úgy kell tekinteni, hogy a szerzõ azt nyilvánosságra hozatalra szánta. A mû nyilvánosságra hozatala elõtt annak lényeges tartalmáról csak a szerzõ hozzájárulásával szabad a nyilvánosság számára tájékoztatást adni. Szoftverek esetében az elõzetes tájékoztatás a futtatásra szánt bináris kód ingyenes, ún. “béta-verziójának” nyilvánosságra hozatalával – általában a file elhelyezésével valamely nyilvános Internet szolgáltató könyvtárában, ahonnan bárki által szabadon letölthetõ – valósul meg.
A felhasználási szerzõdés alapján – ellenkezõ kikötés hiányában – megadottnak kell tekinteni a szerzõ hozzájárulását ahhoz, hogy a felhasználó a mû tartalmáról a felhasználás céljának megfelelõ módon a nyilvánosság számára tájékoztatást adjon.
A szerzõ személyiségének védelmében a jogalkotó lehetõséget biztosít a szerzõnek a már nyilvánosságra hozott mû visszavonására. A szerzõ alapos okból, írásban visszavonhatja a mû nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét, a már nyilvánosságra hozott mûvének további felhasználását pedig megtilthatja; köteles azonban a nyilatkozat idõpontjáig felmerült kárt megtéríteni. A visszavonás nem akadályozza a vagyoni jogok átruházása esetén a jogszerzõt az átruházott vagyoni jogokon alapuló felhasználásban.
A szerzõt mûvéhez szoros individuális kapcsolat fûzi, ezért követelheti nevének feltüntetését, valamint szerzõi minõségének elismerését. A szerzõt megilleti a jog, hogy mûvén és a mûvére vonatkozó közleményen – a közlemény terjedelmétõl és jellegétõl függõen – szerzõként feltüntessék. A szerzõ személyét a mû egy részletének átvétele, idézése vagy ismertetése esetén is meg kell jelölni (pozitív névjog). A szerzõ a neve feltüntetéséhez való jogot a felhasználás jellegétõl függõen, ahhoz igazodó módon gyakorolhatja. Az át- vagy feldolgozáson, illetve a fordításon az alapul szolgáló mû szerzõjének nevét is fel kell tüntetni. A számítógépi programok esetében a szerzõ oly módon gondoskodik nevének feltüntetésérõl, hogy a program kódjában elhelyezi adatait. Ezek az adatok a program futtatásakor egy idõre a képernyõn automatikusan megjelennek, vagy a felhasználó jelenítheti meg õket.
A szerzõként feltüntetett név lehet felvett név (ún. mûvészi álnév), illetõleg a szerzõ jogosult név nélkül nyilvánosságra hozni mûvét, valamint a szerzõ a nevének feltüntetésével nyilvánosságra hozott mû újabb jogszerû felhasználása esetén is megkívánhatja, hogy a mûvét a továbbiakban nevének feltüntetése nélkül használják fel (negatív névjog). A szerzõ követelheti továbbá, hogy szerzõi minõségét senki se vonja kétségbe (az attribúció vagy asszociáció joga), azaz a szerzõ rendelkezik azzal a joggal, hogy a mûhöz szerzõként kapcsolódjon.
A mû egysége védelmének követelménye, azt fejezi ki, hogy szerzõ személyhez fûzõdõ jogát sérti mûvének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely becsületére vagy hírnevére sérelmes lehet. A szerzõség elismerése mellett a mû integritásához való jog tekinthetõ a morális jogok nemzetközileg legszélesebb körben elfogadott alappillérének. A BUE 6. cikkének (1) bekezdése szerint “a szerzõ függetlenül vagyoni jogaitól, sõt még azok átruházása után is” megtartja azt a jogát…, hogy “tiltakozzék a mû mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása, illetve csorbítása ellen, amely a becsületére vagy hírnevére sérelmes.” Az Szjt. 13. §-a a mû minden becsület és hírnévsértõ megváltoztatását személyhez fûzõdõ jogsértésnek tekinti, és ennek megállapítását semmilyen más feltételhez nem köti. Az Szjt. 94. § (2) bekezdése alapján (Lásd IV. rész 2. 2) támasztható kártérítési igény megítélésének egyetlen feltétele, hogy a szerzõ személyi jogait érintõ jogsértés ténye fennálljon.
4.6 A szerzõ vagyoni jogai
A szerzõ vagyoni jogainak [Szjt. III. Fejezet] lényegét az általa létrehozott mû felhasználására adott engedélyezési jog alkotja. Tartalmilag voltaképpen egy ideiglenes tulajdonjogról van szó , amely a védelem idõtartama alatt áll fenn. Ez idõ alatt szerzõi jogi védelem alapján a szerzõnek kizárólagos joga van a mû anyagi és nem anyagi formában történõ bármilyen felhasználására és (elvileg) minden egyes felhasználás engedélyezésére. A törvény eltérõ rendelkezése hiányában a felhasználásra engedély felhasználási szerzõdéssel szerezhetõ. A felhasználási szerzõdéseknek az Szjt.-ben vannak közös, illetve az egyes alkotói mûfajokra vonatkozó speciális szabályaik (Lásd 4. 9). A szerzõ engedélye szükséges a mû sajátos címének felhasználásához is. A szerzõt megilleti a mûben szereplõ jellegzetes és eredeti alak kereskedelmi hasznosításának és az ilyen hasznosítás engedélyezésének kizárólagos joga is. Az engedélyezési jog gyakorlásához a törvény egy generális szabályt fûz: a szerzõt a mû felhasználására adott engedély fejében díjazás illeti meg, amelynek – eltérõ megállapodás hiányában – a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel kell arányban állnia. A törvény – közelítve más kontinentális jogrendszerekhez – deklarálja az arányos részesedés elvét, felállítja továbbá a díjazás vélelmét is. A díjazásról a jogosult csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le.
Jogosulatlan a felhasználás, ha arra törvény vagy az arra jogosult szerzõdéssel engedélyt nem ad, vagy ha a felhasználó jogosultságának határait túllépve használja fel a mûvet.
A mû felhasználásának minõsül különösen: a többszörözés, a terjesztés, a nyilvános elõadás, a nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy másként, a sugárzott mûnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történõ továbbközvetítése, az átdolgozás, valamint a kiállítás. A többszörözés, illetve erre másnak engedélyt adni a szerzõ kizárólagos joga. Többszörözés a mû anyagi hordozón való – közvetlen vagy közvetett – rögzítése, bármilyen módon, akár véglegesen, akár idõlegesen, valamint egy vagy több másolat készítése a rögzítésrõl. A mû többszörözésének minõsül különösen a “… a mû tárolása digitális formában elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt mûvek anyagi formában való elõállítása”[Szjt. 18.§(2) bek.]. A szoftver esetén másolásnak tekinthetõ a forráskód átalakítása object kóddá, a forrás vagy a gépi kód átvitele egyik hordozóról a másikra (CD, floppy etc.), a program rögzítése a winchesteren, illetve olyan félvezetõ chipre, ROM-ra, amelyrõl az késõbb mûszaki eszközökkel visszaadható. Nem tekinthetõ jogosulatlannak a többszörözés – akárcsak a fordítás, át-, és feldolgozás, illetve a program egyéb módosítása – amennyiben e felhasználási cselekményeket a (szoftvert legálisan szerzõ) felhasználó a program rendeltetésével összhangban végzi, és a felhasználási szerzõdésben nem kötötték ki az ellenkezõjét. A felhasználási szerzõdésben sem zárható ki, hogy a felhasználó egy ún. biztonsági másolatot készíthessen a szoftverrõl, ha az a felhasználáshoz szükséges.
A szerzõ kizárólagos jogai közé tartozik a szoftvermû terjesztése, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Terjesztésnek minõsül a mû eredeti példányának vagy többszörözött példányainak a nyilvánosság számára történõ hozzáférhetõvé tétele forgalomba hozatallal vagy forgalomba hozatalra való felkínálással. A terjesztés magában foglalja különösen a mûpéldány tulajdonjogának átruházását és a mûpéldány bérbeadását, valamint a mûpéldánynak az országba forgalomba hozatali céllal történõ behozatalát. A szoftver esetében a terjesztés joga kiterjed a mû egyes példányainak a nyilvánosság részére történõ haszonkölcsönbe adására is.
A szoftver nyilvános elõadása alatt mû érzékelhetõvé tételét értjük a jelenlevõk számára bármilyen mûszaki eszközzel vagy módszerrel, így a program képernyõn való megjelenítésével. Mivel a közlésnek nyilvánosnak kell lennie a családon, társasági, ismerõsi körön belüli magánelõadáshoz nem szükséges a szerzõ engedélye.
A szerzõ kizárólagos joga továbbá, hogy a mûvét sugárzással vagy másként a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Sugárzás (broadcasting) a mû érzékelhetõvé tétele távollévõk számára hangoknak, képeknek és hangoknak, vagy technikai megjelenítésüknek vezeték vagy más hasonló eszköz nélkül megvalósuló átvitelével. E joga kiterjed különösen arra az esetre, amikor a mûvet vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetõvé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg (pl. Internet).
A mû átdolgozása, illetve az átdolgozás engedélyezése is a szerzõ vagyoni jogai közé tartozik. Átdolgozásnak kell tekinteni a program fordítását, és minden más olyan megváltoztatását is, amelynek eredményeképpen az eredeti mûbõl származó más mû jön létre.
4.7 A védelem idõtartama
A védelem idõtartamára vonatkozó szabályok csak a szerzõ vagyoni jogaira terjednek ki (az Szjt. is a vagyoni jogokról szóló III. Fejezetben tárgyalja), mivel a személyhez fûzõdõ jogok idõben korlátlanok. Már az 1969. évi III. tv. 1994-es módosítása 70 évre emelte a védelmi idõt post mortem auctoris. A hetvenéves védelmi idõt a szerzõ halálát követõ év elsõ napjától, szerzõtársak esetében az utoljára elhunyt szerzõtárs halálát követõ év elsõ napjától kell számítani.
Ha a szerzõ személye nem állapítható meg, a védelmi idõ a mû elsõ nyilvánosságra hozatalát követõ év elsõ napjától számított hetven év. Amennyiben a szerzõ kiléte a védelmi idõ lejárta elõtt kiderül, halála után kezdõdik – a fõszabálynak megfelelõen – a védelmi idõ.
Több részben nyilvánosságra hozott mû esetében az elsõ nyilvánosságra hozatal évét részenként kell számítani. Az együttesen létrehozott mû védelmi ideje a mû elsõ nyilvánosságra hozatalát követõ év elsõ napjától számított hetven év. Ha a védelmi idõt nem a szerzõ, illetve az utoljára elhunyt szerzõ vagy szerzõtárs halálát követõ év elsõ napjától kell számítani, és a mûvet a létrehozását követõ év elsõ napjától számított hetven éven belül nem hozzák nyilvánosságra, a mû a továbbiakban nem részesülhet szerzõi jogi védelemben. Az információtechnológia és a szoftveripar felgyorsult fejlõdésére tekintettel a 70 éves védelmi idõtartam több mint elégnek tûnik, hiszen egy több éves, évtizedes program inkább csak “történelmi” érdekesség, mint a szoftverpiacon számottevõ érdeklõdésre számító alkotás.
4.8 Munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban fejlesztett szoftver
A szoftver fejlesztés gyakorlatában tipikus az a jelenség, hogy a programozó alkalmazotti vagy egyéb jogviszonyban áll, s munkaköri feladata (rendszerint szerzõi kollektívában) a programírás. Ezeknek a jogviszonyoknak a célja kifejezetten a program létrehozása. E körben tehát lényeges a kellõ összhang biztosítása a szerzõi és munkáltatói érdekek között. Példaként említhetõ az amerikai szabályozás (Copyright Act): a munkavállaló által létrehozott alkotást az “értékesítés céljára létrehozott alkotások” kategóriába sorolja, amelyeknél a munkáltató tekintendõ szerzõnek és gyakorolja a szerzõt megilletõ összes jogokat, hacsak a felek írásban eltérõen nem állapodnak meg. Japán szerzõi jogi törvénye akként rendelkezik, hogy egy program szerzõsége, amelyet jogi személy kezdeményezésére a munkavállaló a munkaköri kötelesség körében hoz létre, a jogi személy munkáltatót illeti meg, hacsak szerzõdés, jogszabály alapján eltérõen nem rendelkeznek. Amíg az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban a munkáltató eredeti szerzõi minõségérõl van szó, addig a hazai jogunk szerint a mû átadásával a vagyoni jogokat a szerzõ jogutódjaként a munkáltató szerzi meg, ha a mû elkészítése a szerzõ munkaviszonyból folyó kötelessége. A mû átadása a munkáltató részére nemcsak a felhasználáshoz, hanem a nyilvánosságra hozatalhoz is hozzájárulást jelent. A mû visszavonására irányuló szerzõi nyilatkozat esetén a munkáltató köteles a szerzõ nevének feltüntetését mellõzni. Ugyancsak mellõzni kell a szerzõ kérésére nevének feltüntetését akkor is, ha a mûvön a munkáltató a munkaviszonyból eredõ jogaival élve változtat, de a változtatással a szerzõ nem ért egyet.
A munkáltató a felhasználásra másnak engedélyt adhat vagy a mûvel kapcsolatos vagyoni jogokat másra átruházhatja a szerzõ engedélye nélkül, de ilyen esetben a szerzõt megfelelõ díjazás illeti meg.
Amennyiben a szoftver forgalmazása a munkáltató feladata szerzõ a jogosult marad arra a díjazásra, amely e törvény alapján a felhasználás jogának átruházását követõen is megilleti. Az Szjt. garanciális jelleggel rögzíti azt a tételt, hogy szerzõ munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként megalkotott mûvel kapcsolatos jognyilatkozatokat írásba kell foglalni.
Az együttesen létrehozott mûre a szerzõk jogutódjaként azt a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkezõ gazdasági társaságot illeti meg a szerzõi jog, amelynek kezdeményezésére és irányításával a mûvet létrehozták, és amely azt a saját nevében nyilvánosságra hozta.
Az EK 91/250. irányelve a számítógépi programok védelmérõl, lehetõvé teszi mindkét, fentebb bemutatott alternatíva kihasználását, azzal, hogy a jogi személy munkáltató kezdetektõl fogva fennálló jogosultságát abban az estben teszi lehetõvé, ha az adott ország belsõ joga ezt megengedi. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy mindkét alternatíva biztosítja a szoftver elõállító cégek részére a forgalmazáshoz szükséges cselekvési szabadságot.
4.9 Egy fontos újítás – a visszafejtés
Az Európai Unióhoz történõ csatlakozás érdekében végzett jogharmonizációs feladatai során a jogalkotó egy, már régóta létezõ ûrt töltött ki azzal, hogy az új szerzõi jogi törvénybe beiktatta az EK már hivatkozott irányelvének a visszafejtésre vonatkozó rendelkezéseit. Visszafejtés (dekompiláció) alatt a kód többszörözését, reprodukálását, megjelenési formájának megváltoztatását, tulajdonképpen a bináris kódból a forráskód visszanyerését értjük. Visszafejtésre a szerzõ engedélye nélkül is lehetõség van akkor, ha ez elengedhetetlen az önállóan megalkotott szoftvernek más szoftverekkel való együttes mûködtetéséhez (interoperabilitás) szükséges információ megszerzése érdekében. E mûveleteket azonban csak a jogszerû felhasználó vagy a szoftver példányának felhasználására jogosult más személy, vagy az õ megbízottjuk végezheti; az interoperabilitás biztosításához szükséges információ az nem vált könnyen (más módon) hozzáférhetõvé; feltétel továbbá, hogy e felhasználási cselekmények a szoftvernek azokra a részeire (interface) korlátozódjanak, amelyek az együttes mûködtetés biztosításához szükségesek.
A megszerzett információ nem használható fel az önállóan megalkotott szoftverrel való együttes mûködtetésen kívüli célra; továbbá mással nem közölhetõ, kivéve, ha az önállóan megalkotott szoftverrel való együttes mûködtetés ezt szükségessé teszi; és semmi esetre sem használható fel a kifejezési formájában lényegében hasonló másik szoftver kifejlesztéséhez, elõállításához és forgalomba hozatalához, sem pedig a szerzõi jog megsértésével járó bármely más cselekményhez.
A visszafejtésre vonatkozó szabályokat nem lehet úgy értelmezni, hogy a jogtulajdonos jogait indokolatlanul sértse vagy a számítógépi program rendeltetésszerû használatát akadályozza, és meg kell felelnie a tisztesség (fair use) követelményének.
5. A szerzõi jog korlátja – a szabad felhasználás
A szerzõ kizárólagos jogait – társadalmi érdekbõl, így oktatás, ismeretterjesztés, tudományos kutatás, avagy a magáncélú felhasználás érdekében – szûk körben, pontosan meghatározott terjedelemben minden nemzeti jogszabály korlátozza. A szabad felhasználás, a hazai jogi szabályozás szerint [Szjt. IV. Fejezet], sem korlátozza a szerzõ személyhez fûzõdõ jogait, a vagyoni jogait is csak abban a mértékben, melyben erre a jogszabályi rendelkezések lehetõséget adnak. A szabad felhasználás törvényi lehetõsége azt jelenti, hogy a védelem alatt álló mûvet a szerzõ engedélye és díjfizetési kötelezettség nélkül lehet felhasználni. Azonban csak a nyilvánosságra hozott mûvek használhatók fel szabadon a törvény rendelkezéseinek megfelelõen. A felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mû rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerzõ jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férõ célra.
A szabad felhasználásra vonatkozó törvényi rendelkezések jelentõs része a szoftverre nem, illetve az új Szjt.-ben már nem vonatkozik. Kuriózumként említhetõ a számítógépi programalkotás vonatkozásában az idézés joga. A mû részletét – az átvevõ mû jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven – a forrás, valamint az ott megjelölt szerzõ megnevezésével bárki idézheti. Ez a rendelkezés a jelen esetben inkább csak elvi jelentõségû, az idézés a “hozzá tartozó dokumentáció”-ból történhet , mivel a forrás vagy tárgyi programból idézni aligha lehet.
Régebbi szerzõi jogunk lehetõvé tette a nyilvánosságra hozott mû részlete, vagy kisebb terjedelmû önálló mû iskolai oktatási célra, valamint tudományos ismeretterjesztés céljára, a forrás és az ott megjelölt szerzõ megnevezésével, történõ átvételét. A hatályos Szjt is tartalmaz ilyen rendelkezést, de kifejezetten rögzíti, hogy e szabály a szoftverre nem vonatkozik. Hasonlóan törvényi tilalom alá esik a számítógépi program vonatkozásában a magáncélú másolat készítése, még ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. Nem minõsül szabad felhasználásnak – függetlenül attól, hogy magáncélra történik-e és milyen jellegû alkotásról van szó -, ha a mûrõl számítógéppel, illetve elektronikus adathordozóra mással készíttetnek másolatot.
Szabad felhasználás a mû ideiglenes többszörözése, ha kizárólag az a célja, hogy megvalósulhasson a mûnek a szerzõ által engedélyezett, illetve e törvény rendelkezései alapján megengedett felhasználása, feltéve, hogy az ideiglenes többszörözés az ilyen felhasználásra irányuló mûszaki folyamatnak elválaszthatatlan része, amely nem bír önálló gazdasági jelentõséggel.
A nyilvános könyvtárak a mû egyes példányait szabadon haszonkölcsönbe adhatják. Ez a rendelkezés azonban nem vonatkozik a szoftverre.
A számítógépi programok védelmérõl szóló európai irányelv, és ennek megfelelõen az új szerzõi jogi törvényünk meghatározza azokat az (fentebb ismertetett) eseteket, amikor a felhasználó a szerzõ engedélye nélkül másolatot készíthet, illetve díjfizetési kötelezettség nélkül használhatja fel a szoftvert: a szoftver használatához szükséges másolat készítése; a program alapjául szolgáló gondolatok megismerése érdekében készített másolat esetén (kizárólag akkor, ha a felhasználó jogszerûen használja a szoftvert); biztonsági másolat (back-up copy) a program késõbbi biztonságos újratelepítése érdekében, az eredeti adathordozó sérülése, megsemmisülése esetére; végül az interoperabilitás megvalósítása céljából, dekompilációs célokra és a meghatározott feltételekkel összhangban.
Látható tehát, hogy kevés olyan eset van, amikor a felhasználáshoz nem szükséges a szerzõ kifejezett engedélye. A szabad felhasználás körében lényeges eltérések vannak az egyes országok szabályozási rendszerei között. A szerzõi jogok hatálya alól tett kivételek köre attól függ, hogy a felhasználás mely formáit minõsítik társadalmi érdekûnek. Egyes országokban például, ahol a magáncélra történõ szoftvermásolás megengedett, a nálunk is ismert “üres kazetta jogdíj” mintájára, a magáncélú másolatok készítését szolgáló adathordozókra eladáskor elõre meghatározott termékdíjat kell kivetni.
6. A felhasználási szerzõdések, a felhasználói jogviszony
6.1 A felhasználási szerzõdések általános szabályai
A szerzõ engedélyezési jogának gyakorlása felhasználási (licence) szerzõdések kötését jelenti. A szerzõi jogi törvény tartalmazza a felhasználási szerzõdések általános és mûfaj specifikus rendelkezéseit, ezen túlmenõen a szerzõdésekre alkalmazni kell a Ptk. vonatkozó szabályait is.
Felhasználási szerzõdés alapján a szerzõ engedélyt ad mûvének a felhasználására, a felhasználó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni. A felhasználási szerzõdés tartalmát a felek szabadon állapítják meg. A felhasználási szerzõdésre vonatkozó rendelkezésektõl egyezõ akarattal eltérhetnek, ha jogszabályi rendelkezés az eltérést nem tiltja. Ha a felhasználási szerzõdés tartalma nem állapítható meg egyértelmûen, a szerzõ számára kedvezõbb értelmezést kell elfogadni. A felhasználási engedély korlátozható valamely területre, idõtartamra, felhasználási módra és a felhasználás meghatározott mértékére. Ha a szerzõdés nem jelöli meg azokat a felhasználási módokat, amelyekre az engedély vonatkozik, illetve nem határozza meg a felhasználás megengedett mértékét, az engedély a szerzõdés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges felhasználási módra és mértékre korlátozódik.
A felhasználási szerzõdést általában írásba kell foglalni. Ez alól kivételt képez a szoftver mûpéldányának kereskedelmi forgalomban történõ megszerzése. A felhasználási engedély csak kifejezett kikötés esetén terjed ki a mû átdolgozására. A mû többszörözésére adott engedély csak kifejezett kikötés esetén ad a felhasználónak jogot arra, hogy a mûvet kép- vagy hangfelvételen rögzítse, illetve, hogy azt számítógéppel vagy elektronikus adathordozóra másolja. Ha a szerzõ a mû felhasználásához hozzájárult, a felhasználáshoz elengedhetetlen vagy nyilvánvalóan szükséges, a mû lényegét nem érintõ változtatásokat köteles végrehajtani. Ha e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy nem tud eleget tenni, a felhasználó a változtatásokat hozzájárulása nélkül is végrehajthatja.
Lehetõség van arra is, hogy a felek jövõben megalkotandó mûre vonatkozó szerzõdést kössenek, ebben az esetben átadott mû elfogadásáról a felhasználó a mû átadásától számított két hónapon belül (szoftver esetében négy hónap) köteles nyilatkozni.
6.2 A kizárólagos jogot biztosító felhasználási szerzõdés
Kifejezett kikötés esetén adhat kizárólagos jogot a felhasználási szerzõdés. Kizárólagos felhasználási engedély alapján csak a jogszerzõ használhatja fel a mûvet, a szerzõ további felhasználási engedélyt nem adhat, és maga is csak akkor marad jogosult a mû felhasználására, ha ezt a szerzõdésben kikötötték. A kizárólagos felhasználási engedélyt tartalmazó szerzõdés megkötése elõtt adott nem kizárólagos felhasználási engedély fennmarad, kivéve, ha a szerzõ és a felhasználásra nem kizárólagos jogot szerzõ felhasználó közötti szerzõdés eltérõen rendelkezik.
A szerzõ felmondhatja a kizárólagos felhasználási engedélyt tartalmazó szerzõdést, ha a felhasználó nem kezdi meg a mû felhasználását a szerzõdésben meghatározott vagy – ennek hiányában – az adott helyzetben általában elvárható idõn belül; vagy a felhasználó a szerzõdéssel megszerzett jogait nyilvánvalóan a szerzõdés céljának megvalósítására alkalmatlan módon vagy nem rendeltetésszerûen gyakorolja.
6.3 A szoftverszerzõdések
A szerzõi jog garanciákat nyújtó, a jogérvényesítés lehetõségét biztosító intézményrendszere mellett nagy relevanciával bírnak a konkrét jogügyleteket biztosító szoftverszerzõdések. E szerzõdésekben tudják a felek konkretizálni a szerzõi jogi jogszabályok által biztosított általános védelmi intézkedéseket, a védelem alkalmazásának eseti módját, valamint számos egyéb kérdést.
A szoftverszerzõdés viszonylag új szerzõdés típusnak számít, az alkalmazott rendelkezések szabványosítása, a garanciarendszer kiépítése még folyamatában van. A polgári jog által elismert és biztosított szerzõdési szabadság elve a szoftverekkel kapcsolatos szerzõdésekre is érvényes. Így a kogens szabályozás hiányában a felek megállapodásán múlik a szerzõdés számos alaki és tartalmi kérdésének rendezése.
A szoftverszerzõdés alanyai a program-fejlesztõ és a felhasználó (megrendelõ), akikre az általuk kötött megállapodás alapján számos – fõ és járulékos – kötelezettség hárul. A fejlesztõt terhelõ fõkötelezettség a szoftver, a programterv, illetve a dokumentáció elkészítése és átadása, járulékos kötelezettség általában a program “üzembe helyezése”, telepítése a felhasználó rendszerére, a szükséges beállítások elvégzése, a felhasználó betanítása a szoftver rendeltetésszerû használatára. Gyakori az az eset, hogy a megrendelõ kiköti a program bizonyos idõközönkénti, fejlesztõ általi, felülvizsgálatát, frissítését. A felhasználó fõkötelezettségét a szerzõdésben meghatározott szoftver átvétele és a díjfizetés jelenti. Járulékos kötelezettség lehet a fejlesztõ által meghatározott- a program megfelelõ futtatásához szükséges – hardverkonfiguráció beszerzése. A felek az átadás-átvétel körülményeit, esetleges kifogásokat, megjegyzéseket általában jegyzõkönyvbe foglalják. A szoftver-szerzõdésekben megállapított lényegi kötelezettségek alapján az alábbi szoftverszerzõdések között lehet különböztetni:
A szoftver fejlesztési szerzõdés mindig új programalkotás létrehozására irányul, vagy jelentheti egy, már létezõ program lényeges átalakítását, az adott felhasználó részére történõ testreszabását. A szoftver hasznosítási szerzõdés lényege a már meglévõ program egyedi feltételek szerinti felhasználásának biztosítása. Általában nagyobb cégek, állami hivataloknál van szükség erre a szerzõdés típusra. A kereskedelmi programok példányainak nagy tömegben történõ értékesítésére az ún. szoftver blankettaszerzõdést alkalmazzák, mint szabványosított szerzõdési feltételeket tartalmazó megállapodást. A szerzõdési blanketta átadása, illetve átvétele hozza létre a felhasználói jogviszonyt. E szerzõdéseket gyakran maga a programalkotás tartalmazza, és a felhasználó a telepítés elõtt ismerheti meg a tartalmát. A felhasználó a szerzõdési feltételeken nem változtathat, csak arról dönthet elfogadja-e a szerzõdést vagy sem. Ezt a megoldást elõszeretettel alkalmazza például a Microsoft cég az operációs rendszereinél, és egyéb termékeinél.
6.4 A felhasználói jogviszony
A felhasználói jogviszony a szerzõdés megkötésével, kereskedelmi program esetén a blanketta átadásával, átvételével jön létre. A szerzõdések részletesen szólnak a fejlesztõ jogairól, valamint azokról a megszorításokról, melyeket a felhasználó köteles tiszteletben tartani. A szerzõi jogi szabályozás alaprendelkezése szerint a felhasználó nem tulajdonjogot szerez a részére átadott mûpéldány felett, hanem az adott példány kizárólagos felhasználójává válik. A fizetendõ összeg is inkább felhasználási díjnak nevezhetõ, mint vételárnak. A felhasználói jogviszonyt keletkeztetõ szerzõdések általában a szoftver telepítésének és használatát teszik lehetõvé. A felhasználás lehetõségét korlátozza az az esetek többségében alkalmazott megszorító intézkedés, hogy a felhasználó a szoftverterméket egy számítógépre jogosult telepíteni, és azon használni. Hálózati installálás csak erre vonatkozó kifejezett rendelkezés esetén végezhetõ. Ilyen rendelkezés hiányában a hálózatba kötött gépek mindegyikére külön-külön kell szoftvert “vásárolni”. A szoftvertermék licence egyidejûleg több számítógépen történõ futtatásra nem osztható meg. Amennyiben a fejlesztõ nem mellékel a programhoz biztonsági másolatot a szerzõdések rendelkeznek általában (kizárólag!) egy biztonsági másolat elkészítésének lehetõségérõl. Általában a szerzõdés tartalmazza a szoftver bérbe, haszonkölcsönbe adásának szerzõi jogi tilalmát, továbbá – hacsak kifejezetten nem tiltja – a szoftvertermék átruházásának feltételeit. Az egyik felhasználó akkor adhatja át a programot a másiknak, ha a másik felhasználó elfogadja a szoftver-szerzõdés feltételeit, részére át kell adni a szoftvermû példányát (eredeti adathordozót), beleértve a kiegészítõ dokumentációt, leírásokat, biztonsági másolatot, származási bizonylatokat.
%%%
III. A jogkövetkezmények tana
1. A szerzõi jogbitorlás fogalma, fajai
A szerzõt a mûvéhez kapcsoló érdekek védelmét abszolút szerkezetû jogviszony biztosítja, tehát mindenki köteles attól tartózkodni, hogy bármi olyat tegyen, ami a szerzõt megilletõ jogosultságok szabad gyakorlását befolyásolná, azt zavarná. E negatív tartalmú – tulajdonképpeni non facere jellegû – kötelezettség megszegését nevezi a magyar szerzõi jogi terminológia a szerzõi jog bitorlásának, szerzõi jogbitorlásnak. A szerzõi jogsértés körébe tartozik minden olyan tevékenység, aktív és passzív formában egyaránt, amely a szerzõ jogát megsérti. Az abszolút szerkezetû jogviszony, az erga omnes hatályú nem tevési kötelezettség a szerzõ jogának megsértése, a kötelezettség megszegése után relatív jellegû – kétalanyú – jogviszonnyá válik a szerzõ és a jogsértõ személy vonatkozásában. A jogsértõ személynek polgári és (adott esetben) büntetõjogi felelõsségét is keletkezteti, azaz nemcsak a szerzõ-sértettel szemben felel, hanem az állam is élhet a szerzõi jogok súlyos megsértése esetén saját büntetõjogi felelõsségrevonási igényének érvényesítésével. A jogsértéseket – a jogkövetkezmények szempontjából – csoportosíthatjuk annak alapján, hogy pusztán a jog megsértésébõl, vagy annak felróható elkövetésérõl van-e szó, másrészrõl annak alapján, hogy melyek azok a szerzõt megilletõ jogosultságok, melyeket a konkrét magatartás sért.
A személyhez fûzõdõ jogosultságok megsértése jelenik meg a szerzõi minõség feltüntetésének elmulasztása, a hozzájárulás nélküli nyilvánosságra hozatal, a mû lényegét torzító felhasználás, valamint a plágium, a szerzõi minõség “elorzása”, amikor valaki jogtalanul saját személyét tünteti fel a mû szerzõjeként. A gyakorlatban azonban a vagyoni jogosultságok megsértésével találkozhatunk leginkább. A magyar szerzõi jogi törvény abból indul ki, hogy a szerzõ engedélye szükséges elvileg a mû minden fajta felhasználásához. A törvény a szabad felhasználás eseteit kivételes jelleggel és kimerítõ módon rögzíti. Ehhez képest jogsértést valósít meg minden olyan felhasználás, amelyhez a szerzõ nem járult hozzá, és a hozzájárulás alóli mentesség nem tartozik a jogszabály által megjelölt kivételek körébe. Jogsértésnek minõsül az az eset is, ha a felhasználásra jogosult személy – akár a szerzõvel kötött megállapodás, akár jogszabályi rendelkezés alapján vált is felhasználóvá – túllépi jogosultságának határait. E körbe tartoznak többek között a szolgálati mûveknek a munkáltató mûködési körébe nem vonható célra történõ felhasználásai, a felhasználói szerzõdésben rögzített feltételektõl eltérõ (nagyobb példányszám, idegen nyelvû kiadás stb.) felhasználásának esetei. A számítógépi programalkotások vonatkozásában, a gyakorlatban a fejlesztõt (szerzõt) ért vagyoni jellegû hátrányok bírnak nagyobb jelentõsséggel, melyek mindazonáltal – a dolog természetébõl fakadóan – szorosan kapcsolódnak a szerzõ személyi jogainak sérelméhez.
2. A szerzõi jog megsértésének polgári jogi jogkövetkezményei
A szerzõi jogok megsértése esetén a szerzõ védelmében objektív és szubjektív alapú jogkövetkezmények alkalmazhatók [Szjt. XIII. Fejezet]. A szerzõi jogi törvényben szabályozott szankciókon túl, jogsértés esetén a Ptk-ban szabályozott, és elsõsorban a személyiség védelmét szolgáló jogkövetkezmények is alkalmazhatók.
Az objektív alapú szankciók pusztán a jogsértés tényére alapítva érvényesíthetõk, tekintet nélkül arra, hogy a jogsértõ személy magatartása jó- vagy rosszhiszemû, gondos vagy gondatlan volt-e. E jogkövetkezmények csoportja elsõsorban a szerzõ személyhez fûzõdõ jogosultságainak védelmére hivatottak , de a vagyoni jogosultságok oltalmában is jelentõs szerepet töltenek be. Szubjektív alapú szankcióról a szerzõi jogsértés esetén akkor beszélünk, ha a jogsértõ magatartás felróható, vétkes.
2.1 A szerzõi jogsértés objektív alapú szankciói
A szerzõ jogainak megsértése esetére az Szjt. 94. § (1) bekezdése ötféle polgári jogi igény érvényesítését biztosítja. Ezek alapvetõen a szerzõ személyéhez fûzõdõ jogainak megsértését szankcionálják, és elsõsorban erkölcsi jellegû elégtételt szolgáltatnak, ami nem zárja ki, hogy amennyiben a személyhez fûzõdõ jogsértés anyagi konzekvenciákkal is járt, a szerzõ vagyoni igénnyel is fellépjen. Ezek a polgári jogi igények függetlenek attól, hogy a jogsértés felróható-e az elkövetõnek. A sértettnek csak azt kell a perindításkor valószínûsítenie, majd a per során bizonyítania, hogy a jogsértõ cselekmény vagy mulasztás megtörtént, az valóban a szerzõ valamely szerzõi jogának megsértését jelenti, s hogy a jogsértést az alperes követte el. A bíróság annak vizsgálatára nem térhet ki, még az alperes kifejezett kívánsága esetén sem, hogy volt-e szándékosság vagy gondatlanság az elkövetõ részérõl.
A törvény által biztosított többféle szankció közül a jogsértés során elõállott helyzetet figyelembe véve kell a szerzõnek kiválasztani a megfelelõt. Az igényeket kumuláltan is elõ lehet a perben terjeszteni.
A szerzõ jogosult jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását követelni. A többi szankció alkalmazásának is elõfeltétele, hogy a bíróság megállapítsa, hogy jogsértés történt-e. Amennyiben a szerzõ ezen igénye mellett nem érvényesít másikat, megelégszik a jogsértés bírói megállapításával, további elégtételt sem erkölcsi, sem anyagi téren nem igényel. Ez a szankció általában elégséges is a szerzõ presztízsének helyreállítására.
Jogosult a szerzõ követelni a jogsértõ magatartás abbahagyását és a jogsértõ eltiltását a további jogsértéstõl. Ennek az igénynek akkor van jelentõsége, ha a jogsértés folyamatos vagy ismétlõdõ jellegû. Ilyen lehet egy jogsértéssel kiadott mû terjesztésének leállítása. De nem elegendõ a jogsértés abbahagyására való kötelezés, hanem a további jogsértéstõl is el kell tiltani az elkövetõt. Látnivaló, hogy az ilyen szankció alkalmazásának már jelentõs vagyoni következményei lehetnek a jogsértõ személy tekintetében.
Követelheti továbbá a szerzõ, hogy a jogsértõ – nyilatkozattal vagy más megfelelõ módon – adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértõ részérõl és költségén az elégtételnek megfelelõ nyilvánosságot biztosítsanak. Elsõrendû érdeke a szerzõnek, hogy az a társadalmi közeg is tudomást szerezzen az õt ért sérelemrõl, amelynek érdeklõdési körébe tartozik a sérelem tárgyát képezõ mûalkotás. A közvéleménynek ez a tájékoztatása a szerzõi mû mûfajától és a jogsérelem jellegétõl függõen igen változatos módon történhet, a bírói ítélet egyszerû kihirdetésétõl kezdve a legszélesebb nyilvánosságot biztosító telekommunikációs médiumok útján való elégtételig. A bíróság az ilyen ügyekben általában megállapítja az elégtételnek minõsülõ nyilatkozat szövegét és a nyilvánosság elé bocsátás módját. A szövegezésnek nem csak a jogsértés megtörténtének elismerését, de sajnálkozást, bocsánatkérést kell tartalmaznia .
Követelheti a szerzõ, hogy a jogsértõ szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások elõállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevõkrõl, a jogsértõ felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról. Ez a rendelkezés nem szankciót tartalmaz, hanem a sérelmet szenvedett szerzõ részére a perbeli bizonyítást könnyíti meg, azzal, hogy az alperestõl adatszolgáltatást követelhet.
A szerzõt jogsértés estén megilleti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítése. E jogszabályi rendelkezés minimumát a jogszerû felhasználás esetén járó díjazás képezi.
Felléphet végül a szerzõ azzal az igénnyel, hogy kéri a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelõzõ állapot helyreállítását a jogsértõ részérõl vagy költségén, továbbá a kizárólag vagy elsõsorban a jogsértéshez használt eszköz és anyag, valamint a jogsértéssel elõállott dolog megsemmisítését, illetve jogsértõ mivoltától megfosztását.
2.2 A szerzõi jog megsértésének szubjektív alapú szankciói
Amennyiben a jogsértõ magatartás felróható a szerzõ – az objektív alapú szankciók érvényesítésével párhuzamosan – kártérítést is követelhet a polgári jogi felelõsség szabályai szerint. A kártérítés általános szabályait a Ptk. XXIX. fejezetet tartalmazza. A 339. § (1) bekezdése szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelõsség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. A bíróság tehát vizsgálja a felróhatóságot, és ha a jogsértõ alperest sem szándékosság, sem gondatlanság nem terheli, kártérítés kiszabásának nincs helye. A bizonyítási kötelezettség a jogsértõt terheli.
A Ptk. úgy rendelkezik, hogy a kártérítés a károsult vagyoni és nem vagyoni kárára egyaránt kiterjed és a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést (ún. damnum emergens) és az elmaradt vagyoni elõnyt (ún. lucrum cessans), továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges [Ptk. 355. § (1) és (4) bek.].
Kártérítésre alap az is, ha a szerzõ személyhez fûzõdõ jogait megsértik. A nem vagyoni kár megtérítése viszonylag új jogintézmény a szerzõi jog, és a számítógépi programalkotások vonatkozásában. A BH1993. 226. számú döntés is csupán a kártérítési igény elbírálásának szempontjait határozza meg. Általánosságban kimondható, hogy nem vagyoni kár megtérítése iránti igény érvényesítésére általában akkor kerülhet sor, ha a szerzõ személyhez fûzõdõ jogának megsértése nem okoz közvetlenül anyagi kárt, az anyagi jellegû következmények csak késõbb, és általában hosszabb távon jelentkeznek.
3. A szerzõi jogi perek
A szerzõi jog megsértésével összefüggõ jogkövetkezmények megállapítása és alkalmazása a bíróság feladata. A szerzõnek joga az õt ért jogsérelem esetén bírósághoz fordulnia, követelnie a jogsértés megállapítását, és az alkalmazható egyéb szankciók alkalmazását a jogsértõ személlyel szemben. A szerzõ által az õt ért jogsérelem tárgyában indult bíróság elõtti eljárást nevezzük szerzõi jogi pernek. A szerzõi jogi perek fogalmát, az ilyenkénti minõsítés megállapítását vagy mellõzését indokoló tényeket a Legfelsõbb Bíróság PK 286. számú állásfoglalása részletesen taglalja. Eszerint a szerzõi alkotás (mû) létrehozásával, felhasználásával, hasznosításával és a szerzõi jogok védelmével kapcsolatos jogviszonyból eredõ perek tartoznak e fogalomba. A polgári perrendtartás 23.§. (1) bekezdésének c) pontja értelmében a szerzõi jogi perek a megyei bíróságok hatáskörébe tartoznak. A szerzõi jogi perekben a felperest terhelõ bizonyítási kötelezettség az átlagosnál nehezebb: a szerzõi mûvek, a szoftver pedig különösen, könnyen hozzáférhetõk a felhasználók számára, és az azonosításuk is nehezebb. A szerzõi jog sérelme, illetve ennek megállapítására irányuló jogvitában a szoftver fejlesztõjének elsõsorban azt kell bizonyítania, hogy az õ személye a szerzõi jog jogosultja. E körben bizonyítandó az, hogy ki írta a kérdéses programot, a programot hol és mikor hozták elõször nyilvánosságra. Amennyiben szolgálati viszony keretében létrehozott program-alkotás áll a jogvita középpontjában a bizonyítandó tények körébe tartozik, hogy a fejlesztõ kinek, avagy mely cég alkalmazásában állt a szoftver keletkezésének idõpontjában.
A bizonyítás ilyetén nehézségei végett az Szjt az általánosnál enyhébb feltételeket szab az ideiglenes intézkedés elrendelésének a piacon egyre kiszolgáltatottabbá váló szerzõi jogi jogosultak és jóhiszemû felhasználók érdekében. Az ún. TRIPS-egyezmény, amely a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggõ kérdéseit szabályozza, és amelyet hazánk is ratifikált a 72/1994. (XII. 24.) OGY határozattal, nagy súlyt helyez a hatékony, gyors eljárások szükségességére. A jogérvényesítéssel összefüggõ eljárási követelmények közül különösen fontosak azok, amelyek a polgári eljárásban alkalmazható ideiglenes intézkedésekre [Szjt. 94. § (3)-(7). bek.] vonatkoznak. A polgári peres eljárásban elrendelhetõ ideiglenes intézkedések feltételeit a Polgári perrendtartás tartalmazza. Az 1952. évi III. törvény 156. § (1) bekezdése szerint az ideiglenes intézkedés elrendelésére akkor kerülhet sor, ha az közvetlenül fenyegetõ kár elhárítása vagy a jogvitásra okot adó állapot változatlan fenntartása, illetve a kérelmezõ külön méltánylást érdemlõ jogvédelme érdekében szükséges, és az intézkedéssel okozott hátrány nem haladja meg az intézkedéssel elérhetõ elõnyöket. Fontos szabály továbbá, hogy a szerzõi jog megsértésével kapcsolatos perben a bíróság ideiglenes intézkedéseként is csak a szerzõi jogról szóló törvényben szabályozott jogkövetkezményeket alkalmazhatja. A bíróság ugyanis nem rendelhet el olyan teljesítést, amelynek követelésére a fél az anyagi jogi szabályok szerint nem jogosult (BH1991. 155.). Az Szjt. pontos és részletes szabályokat tartalmaz ideiglenes intézkedésekkel kapcsolatban.
A szerzõi jog megsértése miatt indított perekben az ideiglenes intézkedést a kérelmezõ különös méltánylást érdemlõ jogvédelméhez szükségesnek kell tekinteni, ha a kérelmezõ igazolja, hogy a mû szerzõi jogi védelem alatt áll, valamint, hogy õ a szerzõ, a szerzõ jogutóda vagy a mû olyan felhasználója, illetve a szerzõi jogok közös kezelését végzõ olyan szervezet, amely jogosult saját nevében fellépni a jogsértéssel szemben. Ez a törvényi megfogalmazás megfosztja az eljáró bíróságot mérlegelési jogától, és gyakorlatilag minden szerzõi jogsértés miatt indult perben biztosítja a jogosult részére az ideiglenes intézkedés igénybevételének lehetõségét. E rendelkezések alkalmazhatóságához objektív és szubjektív határidõk járulnak, melyek elteltével az intézkedés nem rendelhetõ el. A szubjektív jellegû határidõ hatvan nap, amely attól az idõponttól számítódik, amikor a kérelmezõ a jogsértésrõl és a jogsértõ személy kilétérõl tudomást szerzett. Az objektív határidõ a jogsértés megkezdésétõl eltelt hat hónap, amelynek eltelte után a kérelmezõ akkor sem kérhet ideiglenes intézkedést, ha a jogsértésrõl, vagy a jogsértést elkövetõ személy kilétérõl csak késõbb szerzett tudomást.
A Pp. 156. § (3) bekezdése a bíróságot az ideiglenes intézkedés elrendelése tárgyában soron kívüli határozathozatalra kötelezi, az Szjt. e szabálya ezt a soronkívüliséget 15 napos határidõben pontosítja.
Ha a szerzõi jog megsértése miatt indított perben az egyik fél tényállításait már elvárható mértékben valószínûsítette, a bíróság a bizonyító fél kérelmére az ellenfelet kötelezheti a birtokában lévõ okirat és egyéb tárgyi bizonyíték bemutatására, valamint a szemle lehetõvé tételére. Az idézett törvényi rendelkezés a szerzõi perek hagyományos bizonyítási nehézségeit próbálja megszelídíteni e szabály alkalmazásával.
A szerzõi jog megsértése miatt indított perekben a bíróság az elõzetes bizonyítás elrendelését biztosítékadáshoz kötheti.
Nemcsak a szerzõnek van lehetõsége a bíróság elõtti jogérvényesítésre, hanem egyes esetekben a jogszerû – általában kizárólagos – felhasználónak is. A gyakorlat is elismeri a felhasználó saját nevében való fellépési lehetõségét, különösen a privilegizált felhasználói helyzetben lévõ munkáltatónál (BH1995. 396). A jogszabály rendelkezései és a gyakorlat figyelembe veszik mind a szerzõk, mind a felhasználók jogsértésekkel szemben történõ gyors és hatékony fellépéséhez fûzõdõ alapvetõ érdekét.
4. Büntetõjogi jogkövetkezmények
A szoftverek védelmére vonatkozó hazai szabályozás egyik, sõt talán leggyengébb, pontja a büntetõjogi szankciók kidolgozatlansága. A szerzõ, a fejlesztõ, a jogtulajdonos rendelkezésére álló polgári jogi szankcióknak túlságosan elrettentõ hatásuk nincsen. Aki nem veszi meg az adott programot, hanem illegálisan másolja és használja, nemcsak azzal okoz hátrányt, hogy nem fizeti meg a normál licence-díjat, hanem a piac további bõvítését is akadályozza. A jogsértõ a normál licencdíjnál alig fizet valamivel többet, feltéve, hogy cselekménye a sértett tudomására jut, és él az Szjt. által biztosított jogi fellépési lehetõségek valamelyikével. Amennyiben a jogsértés ténye homályban marad, még érdemesnek is tûnik elkövetni, hiszen – az illegális felhasználók így gondolkodnak -“…ha nem jönnek rá, az tiszta haszon”.
A szerzõi jogsértés legsúlyosabb eseteit a törvény bitorlásként [Btk.329.§] bûntetté minõsíti és három évig
terjedõ szabadságvesztés büntetéssel fenyegeti. A cselekményt az követi el, aki “más szellemi alkotását, találmányát, újítását vagy ipari mintáját sajátjaként tünteti fel és ezzel a jogosultnak vagyoni hátrányt okoz” [Btk. 329.§ 1. fordulata], illetve aki “gazdálkodó szervezetnél betöltött munkakörével visszaélve más szellemi alkotásának, találmányának, újításának vagy ipari mintájának hasznosítását vagy érvényesítését attól teszi függõvé, hogy annak díjából, illetve az abból származó haszonból vagy nyereségbõl részesítsék” [Btk. 329.§ 2. fordulata].
A bûncselekmény tárgya kettõs. Egyrészt a sértett vagyoni jogai, másrészt szellemi alkotáshoz, illetve annak érvényesítéséhez való személyiségi jog. A cselekményt csak szándékosan lehet elkövetni.
Az elsõ fordulatban írt elkövetési magatartás – megtévesztõ jellege folytán – a csaláshoz hasonlít. A vagyoni hátrány bekövetkeztével válik befejezetté. A vagyoni hátrány bekövetkezése nélkül, amely az elmaradt hasznot is magába foglalja, csak kísérlet. A bûncselekmény elkövetése folytán elõállott vagyoni hátrány nagysága közömbös a minõsítés szempontjából, annak csak a büntetés kiszabásánál van jelentõssége. A bitorlás eredmény-bûncselekmény, eredménye az elkövetési magatartással okozati összefüggésben lévõ vagyoni hátrány, mely tényleges kár és elmaradt vagyoni elõny lehet. A második fordulat tulajdonképpeni munkakörrel visszaélés, immateriális bûncselekmény, amely az elkövetési magatartással befejezett, kísérlete fogalmilag kizárt. A követelés eredményessége a törvényi tényállás keretén kívül esik.
A bitorlás elsõ fordulatának tettese bárki lehet, az alkotás jogosultjának kivételével. A második fordulat tettese speciális alany, olyan személy, akinek a gazdálkodó szervezetnél betöltött munkakörénél fogva kötelezettségei közé tartozik a szellemi alkotásokkal kapcsolatos érdemi tevékenység.
A bûncselekmény elkövetése érdekében megvalósított magán- és közokirat-hamisítással halmazatban állhat.
A másik szerzõi jogi bûncselekmény a szerzõi és szomszédos jogok megsértése [Btk. 329/A.§.]. A tényállást, mely az alapesetben vétségként minõsül, az valósítja meg, aki “irodalmi, tudományos vagy mûvészeti alkotás szerzõjének mûvén, elõadómûvésznek elõadói teljesítményén, hangfelvétel elõállítójának hangfelvételén, rádiónak vagy televíziónak a mûsorán fennálló jog megsértésével vagyoni hátrányt okoz” [Btk.329/A.§. (1). bek.]. Az elkövetõ két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
A szerzõi és szomszédos jogok megsértése bûncselekményének jogi tárgya a szerzõnek mûvén fennálló vagyoni jogainak sérthetetlensége.
Elkövetési tárgy a teljesítményt megtestesítõ dolog. A bûncselekmény sértettje, akinek jogát a cselekmény közvetlenül sérti. A szerzõi jog törvényes átruházásával az új jogosult válik sértetté.
A szerzõi és szomszédos jogok megsértésének elkövetési magatartása a szerzõi jogok, elsõsorban a vagyoni jogok megsértése. Nem sérti e jogokat a szabad felhasználás törvényi lehetõsége.
A bûncselekmény eredménye vagyoni hátrány, amely a jogsértõ magatartással okozati összefüggésben következik be. A kizárólag személyhez fûzõdõ jogokat sértõ magatartás nem tényállásszerû. A szerzõi és szomszédos jogok szándékos és gondatlan magatartással egyaránt elkövethetõk. “Aki a szerzõi és szomszédos jogok megsértését gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ” [Btk.329/A.§ (4). bek.]
Motívumot és célzatot a törvényhozó nem értékelt. Eredmény-bûncselekmény, befejezetté válik a vagyoni hátrány létrejöttével. Kísérlet esetében vizsgálni kell, hogy az elkövetõ milyen nagyságú vagyoni hátrányt szándékozott jogsértõ magatartásával okozni.
A jogalkotó szándéka szerint súlyosabban – bûntettként – minõsül a cselekmény, ha a szerzõi és szomszédos jogok megsértését jelentõs vagyoni hátrányt okozva, vagy üzletszerûen követik el. A büntetés ebben az esetben három évig terjedõ szabadságvesztés.
A büntetés öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a szerzõi és szomszédos jogok megsértését különösen nagy vagyoni hátrányt okozva követik el.
A szerzõi és szomszédos jogok megsértését a bitorlástól az határolja el, hogy az elõbbinél az elkövetõ vagyoni hátrány okozásával a mûvet engedély nélkül használja fel, addig az utóbbinál azt sajátjaként tünteti fel, így egymással halmazatban állhatnak a cselekmények.
A szerzõi jog megsértésével kapcsolatos – felderített – bûncselekmények elõfordulását szemlélteti az alábbi táblázat :
%i%marton1.jpg%ii%
Arra vonatkozóan, hogy a számítógépi programalkotásokra elkövetett bûncselekmények hány százalékát teszik ki a fenti táblázatban szereplõ cselekményeknek, nincsenek rendelkezésre álló adatok. Túlzás nélkül állítható azonban, hogy – lévén az illegális felhasználás a szoftvertermékek viszonylatában az összbûncselekmények nagy százalékát teszi ki – az elkövetõi magatartások látenciája okán az illegális szoftver használat, terjesztés a táblázatban szereplõ adatoknak a valóságban a többszöröse lehet.
5. Egyes eljárási kérdések
Annak tisztázásakor valamely eljárásban, hogy a jogellenesen használt szoftvernek a felhasználó valóban illegálisan volt-e birtokában az esetek túlnyomó részében, gyakorlati és célszerûségi szempontokból , a számítógépet a hozzátartozó adathordozókkal (floppy, CD, winchester) egyetemben le kell foglalni. A számítógépnek és valamennyi adathordozónak a lefoglalása az eljárás kezdeti szakaszában azért praktikus, mert akkor még nem tudható, mely programok jogtiszták és melyek nem. A computer és az adathordozók a szakértõi bizonyítást követõen adhatók vissza, miután azokról a jogellenesen használt szoftvert törölték. A Btk. 329/A §. (5) bekezdése szerint azt a dolgot, melyre a bûncselekményt elkövették el kell kobozni. A számítógépet, mint a jogsértéshez felhasznált eszközt nem lehet elkobozni, mivel a program másolása, futtatása a gép használatának periférikus részét képezi, és nem tekinthetõ az elkövetés kötelezõ elkobzást maga után vonó eszközének. Azokat a gépen kívüli adathordozó eszközöket, amelyekrõl adat nem törölhetõ (pl. CD lemez) az eljáró hatóságnak el kell koboznia. A törölt adatokról, illetve a lefoglalt számítógép kiadásáról jegyzõkönyvet kell felvennie a hatóságoknak. Nagyobb mennyiségû számítógépet tartalmazó hálózat vizsgálása esetén a lefoglalásától, technikai nehézségek miatt, el lehet tekinteni, de a szakértõi bizonyítást a helyszínen, jegyzõkönyv felvétele mellett, kell megtartani.
Az illegális program felmérése akként történik, hogy kilistáztatják a gépen és az egyéb adathordozókon található “exe”, “com” és “bat” (programindító) kiterjesztésû állományokat, majd rajtuk keresztül megállapítják milyen szoftver van telepítve a vizsgált felhasználónál. Ezt követi az adott programhoz tartozó számla, a felhasználói szerzõdés, az azt igazoló CoA (Certificate of Authenticity), vagy az újabb programoknál egyedi, számozott jel, hologram vizsgálata. Amennyiben a felhasználó nem tudja ezek
valamelyikével igazolni felhasználói jogosultságát, nagy a valószínûsége, hogy illegálisan használja a kérdéses szoftvert.
%%%
IV.Illegális szoftverhasználat – nemzetközi együttmûködés
1. Az illegális felhasználás és forgalmazás következményei
A szoftver legkellemesebb elõnye a nagyfokú reprodukciós képesség, legnagyobb hátrányát is képezi. Ha a másolás egyszerû, minden PC-n megtalálható eszközökkel, nem lenne lehetséges, elenyészõ számban fordulna elõ a számítógépi programok illegális felhasználása, ennek következtében a fejlesztõt megilletõ szerzõi jogok sérelme. A szoftver illegális lemásolásakor, azaz programlopáskor, az igazi lopással ellentétben nem keletkezik hiány, az eredeti példány megmarad. A szoftver eme tulajdonságát kihasználva, a számítástechnika térhódítását követõen kialakult egy új, jövedelmezõ bûnözési forma a szoftverkalózkodás. A szoftverkalózkodás illegális programok terjesztését és felhasználását jelenti. Ez az “iparág” mára világméretû problémává vált és a kalózok évente több 100 milliárd dollár veszteséget okoznak a világ szoftver elõállítóinak.
A szoftverek illegális terjesztése hosszú távon magának a szoftveriparág fejlõdésének visszatartásához vezet. 1994-ben egy felmérés szerint a Magyarországon használatban levõ szoftverek 85%-a volt illegális másolat. A legtöbb engedély nélküli másolat a vállalatok és intézmények ún. belsõ sokszorosításakor keletkezik. Gyakori emellett az az eset, hogy a számítógépeket forgalmazó cégek illegálisan telepítik a programokat az eladni kívánt gépekre az árak leszorítása, és forgalmuk növelése érdekében. A forgalmazók nagy része gazdaságossági megfontolásokból megengedhetõnek tartja, hogy illegális másolatokat forgalmazzon, a vásárlók egy része nem figyeli, sok esetben pedig nincs is lehetõsége arra, hogy kiderítse jogtiszta szoftvert vásárolt-e vagy sem. A szoftverforgalmazók pedig – lévén drágább termékkel jelennek meg – a szoftverpiac perifériájára szorulnak.
A jogellenes szoftverhasználat másik nagy veszélye a víruskockázati tényezõk megnövekedése. A jogellenesen másolt program nem megy át szigorú minõségellenõrzésen, így hajlamosak a vírusfertõzésre. A nem legális szoftverek használata nemcsak a számítógépet, hanem a tárolt adatokat is veszélyezteti. Adott esetben az adatok, adatbázisok elvesztése igen komoly anyagi következményekkel is járhat.
A nem jogtiszta szoftver nem kap szerviz- és mûszaki támogatást, nem rendelkezik a minõségbiztosítással járó megbízhatósággal . Az illegális másolatok nem nyújtanak a hatékony felhasználáshoz szükséges megbízhatóságot, de ugyanakkor kockáztatják a vásárolt számítógépbe való beruházás eredményességét.
1. Nemzetközi együttmûködés
Az illegális terjesztés és felhasználás gazdasági problémáit felismerve a szoftvergyártók cégei összefogtak és létrehozták saját szervezeteiket. E szervezetek célja fellépni a szoftverkalózok ellen, a nyilvánosság körében terjeszteni a jogtiszta szoftverek elõnyeit, az illetékes hatóságok tudomására hozni az elkövetett jogsértéseket.
A Business Software Alliance (BSA) a legnagyobb amerikai szoftver fejlesztõk és terjesztõk nemzetközi szervezete, melynek legfõbb célja a jogtiszta számítógépi program felhasználásának elõsegítése minden olyan országban, ahol a számítástechnika jelentõsséggel bír . E célok érdekében küzd a törvénytelen másolatok ellen, elõsegítve ezzel a törvényes szoftverkereskedelmet. Tagjai többek között: Microsoft Corporation, Novell, WordPerfect Application, Integraph, Autodesk etc. A szervezet 1989-ben történt megalapítása óta a világ közel 60 országában mûködik, köztük 1994 eleje óta Magyarországon. Magyar tagjai a 3Soft, a Computer2000 etc.
Tevékenysége céljai elérése érdekében kiterjed arra, hogy a felhasználók és programozók részére értekezleteket, tanfolyamokat tartson. Tájékoztatja az érintett hatóságokat a jogsértések módjairól, együttmûködik velük a jogsértések tisztázása érdekében.
Az Interneten történõ programterjesztés megakadályozására, megszüntetésére hozták létre a Software Publishers Association (SPA) nevet viselõ szervezetet az iparág képviselõi. Feladata folyamatosan felügyelni a hírcsoportokat (newsgroups), annak érdekében, hogy kiszûrje az illegálisan terjesztett másolatokat. Amennyiben jogsértést észlel, az SPA felszólítja a jogsértõt, hogy távolítsa el a törvénytelen másolatokat, és fizessen a szoftver árával megegyezõ bírságot, a peres eljárás megindításának terhe mellett. Ugyanakkor Az Interneten átmenõ forgalom nagysága, valamint az ellenõrzés nehézségei jól mutatják, milyen nehéz a jog nyújtotta védelem kikényszerítése.
%%%
Zárszó helyett
A bemutatottakból kitûnõen általános érvénnyel szögezhetjük le, hogy a magyar szerzõ jog rendszere megfelel mind a hazai igényeknek, mind pedig a nemzetközi szabványoknak. Jelentõs elõrelépést eredményezett az új szerzõi jogi törvény szoftvermûvekre vonatkozó szabályainak átalakítása az Európai Közösség által felállított oltalmi igény kívánalmainak.
A szerzõnek biztosított jogosultságok érvényesítése a gyakorlatban nagyon nehéz. A teljességre törekvõ törvényi szabályozást követnie kellene a speciális eljárási szabályok megalkotásának, a jogérvényesítést megkönnyítendõ. Egy hatékony (akár nemzetközi) szervezeti rendszer kiépítése talán megfelelõ mértékben tudná az illegális szoftverterjesztés és felhasználás útját állni. A jogérvényesítés járható útjának kiépítése még hátra van. A jog ugyanis nem önmagában, hanem érvényesítése által létezik.
A technikai fejlõdés dinamizmusa talán a jövõben lehetõvé teszi majd a digitális rögzítések egyedi azonosíthatóságát, a felhasználások elektronikus eszközökkel történõ követését, végsõ soron a szerzõ jogainak biztosítását.
Irodalomjegyzék
A szerzõi jog kézikönyve. Bp. Közgazdasági és jogi K. 1973 szerk.: BENÁRD Aurél és TÍMÁR István
A szoftver gazdasági és jogi kézikönyve. 1989/1. Gazdasági és Jogi K. Bp. 1989 szerk. BÓDIS Béla
BALOGH Zsolt György: Jogi informatika. Dialóg – Campus Pécs 1998
BÉRCESI Zoltán: A szerzõi jogi jogharmonizáció az Európai Közösségben. A computer-software termékek védelmérõl szóló irányelv és hatásai a magyar szerzõi jogra. Forrás: Magyar Jog 7/95: 395-406.
BÍRÓ Kornélia: A szerzõ, a szoftver és a büntetõjog. Forrás: Ügyészek Lapja. Szakmai érdekképviseleti folyóirat 4/98:21-36.
F. TÓTH Tibor: Új feladatok, új védelmi technikák a szerzõi jogban. Beszélgetés Gyertyánfy Péterrel, a Szerzõi Jogvédõ Hivatal fõigazgatójával. Forrás: Magyar tudomány 10/93: 1275-1278.
GYERTYÁNFY Péter: A magyar szerzõi jogról. Forrás: Magyar Tudomány 12/96:1521-1525.
KÓBOR A. László: Szoftver a szerzõi jogban I. Forrás: Piac’93 Menedzsermagazin 4/93: 28-29.
KÓBOR A. László: Szoftver a szerzõi jogban II. Forrás: Piac’93 Menedzsermagazin 5/93: 28-30.
LONTAI Endre: A technikai fejlõdés és a szerzõi jog. Forrás: Állam- és Jogtudomány 1-2/91:18-31.
LONTAI Endre: Magyar polgári jog. Szellemi alkotások joga. Bp. Eötvös József K. 1998.
PÁLOS György – JEKLER Rudolf: A szoftverek szerzõi jogvédelme Magyarországon és a nemzetközi gyakorlatban. Forrás: Belügyi Szemle Különszáma 95:37-46.
PÁLOS György: A szoftver és a szerzõi jog. Forrás: Ügyészek Lapja. Szakmai érdekképviseleti folyóirat 2/96:15-23.
PÁLOS György: Business Software Alliance (BSA). Forrás: Ügyészek Lapja. Szakmai érdekképviseleti folyóirat 1/95:28-32.
