A végrehajtás alapvető célja, hogy a végrehajtást kérő mielőbb hozzájusson a jogerős, végrehajtható határozaton alapuló követeléséhez vagy a kötelezett mielőbb teljesítse a meghatározott cselekményt, ezért a végrehajtást addig kell folytatni, amíg az említett célok elérésére nem kerül sor. Kialakulhatnak azonban olyan helyzetek, és történhetnek olyan események, amelyek befolyásolják a végrehajtás menetét, illetve kétségessé tehetik a végrehajtás további foganatosításának jogalapját. Egyes esetekben ezért indokolt lehet a körülmények tisztázásáig a végrehajtás felfüggesztése, vagyis az eljárás megakasztása.

Ha a végrehajtást már elrendelték és az folyamatban van, úgy a Vht. 49.§ (2) bekezdése alapján a végrehajtás felfüggesztéséről, míg ha a határozat végrehajtásának elrendelésére még nem került sor, akkor a Pp. egyes rendelkezései alapján a végrehajthatóság felfüggesztéséről dönthet a perbíróság.

A tanulmány a végrehajtás felfüggesztésének peres eljárásban előforduló eseteit gyűjti össze, melyeknél a felfüggesztés jogalapja a Vht. 49. § (2) bekezdése, és a Pp. vagy más, az adott tárgykörre irányadó jogszabály felfüggesztésre lehetőséget adó rendelkezése.

A Szerző bírósági titkár.