Címke: adatvédelem

Index.hu kontra Fővárosi Önkormányzat

Elhalasztották az index.hu internetes portál által a Fővárosi Önkormányzat ellen a 4-es metró építésével kapcsolatos közérdekű adat kiadásának megtagadása miatt indított per tárgyalását csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Pert nyert az index.hu az MNV ellen első fokon

Első fokon pert nyert az index.hu internetes portál munkatársa, Haász János a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) ellen, így a bíróság szerdán kihirdetett ítéletében arra kötelezte az MNV-t: adja ki több állami tulajdonban, illetve részleges állami tulajdonban működő cég vezetőjének bruttó jövedelmére vonatkozó adatokat, mivel ezek a nyilvánosságra tartoznak.

Szabad adatok, védett adatok

Szabad adatok, védett adatok

2008. szeptember 16-án mutatták be a Szabad adatok, védett adatok 2. című tanulmánykötetet, amelyet perspektívatágító célzattal született meg. A Jogi Fórum jelen volt a könyvbemutatón.

Nyilvánosságra kell hozni a Gripen-ellentételezési adatokat – videó

2008. szeptember 9-én, kedden a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével úgy döntött, hogy a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium jogelődje, a GKM 2007-ben jogszerűtlenül tagadta meg a Gripen-vadászrepülőgép üzlettel kapcsolatban a svéd fél által vállalt közel 200 milliárd forintos ellentételezési kötelezettségel kapcsolatos adatok kiadását.

A Google enged az EU nyomásának

A keresőjéről ismert Google internetes vállalat az Európai Unió adatvédelmi aggályai miatt a jövőben rövidebb ideig fogja a felhasználók személyes adatait tárolni.