Az EP gazdasági szakbizottsága alapvetően támogatja az Európai Bizottság terveit a jövedéki adók szabályainak felülvizsgálatáról. A képviselők egyértelműbbé tennék a szöveget, és meghatároznák, mikor vásárolhatnának az utasok vámmentes üzletekben. Arról is dönthetnek, szükséges-e megszabni, mennyi alkoholt, illetve dohányterméket vihetnek át a határokon a polgárok.
Címke: adózás
Nehezebb lesz kijátszani a kamatadót
Az Európai Bizottság csütörtökön elfogadta a kamatadóról (banki megtakarítások után fizetett adóról) szóló irányelv módosítását. A testület ezzel bezárná a meglévő kiskapukat, és megnehezítené azok dolgát, akik ki akarnak bújni az adófizetés kötelezettsége alól.
Módosuló adótörvények
Mind az idén, mind jövőre gyorsítani kell a hiánycsökkentést, az egyensúlyjavítást, az államháztartás finanszírozási igényének mérséklését – jelentette ki a pénzügyminiszter az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának elején.
Elfogadták a Robin Hood-adót
Az Országgyűlés hétfőn 190 igen szavazattal, 184 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényt, az úgynevezett Robin Hood-adót, amelynek alapján jövőre 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiaellátó és -kereskedő cégeknek.
A Robin Hood-adóról szavaz a Ház
A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről, azaz a Robin Hood-adóról szóló törvényjavaslatról szavaz mai ülésén az Országgyűlés.
Az adótörvények módosítását kezdi tárgyalni ma a Ház
A jövő évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosítását kezdi tárgyalni ma az Országgyűlés.
Az adóhatósággal szemben legjobb védekezés az adófizetés
Ügyvédi, bírósági és hatósági nézőpontok ütköztek a vagyonosodás adóhatósági ellenőrzésével kapcsolatosan a Jogi Fórum 2008. október 31-én megrendezett konferenciáján Budapesten.
Az EU fokozza a nyomást az adóparadicsomokra
A pénzügyi válság még jobban ráirányította a figyelmet azokra a trükkökre és módszerekre, amelyek fontos bevételektől fosztják meg a tagállamok költségvetését. Az EU27-ek pénzügyminiszterei ennek jegyében keddi ülésükön fokozni kívánják a nyomást az adóparadicsomokra, és zöld ágra próbálnak vergődni az áfacsalások elleni hatékonyabb fellépésről is.
Mégis készül az idén adómódosító csomag
Mégis készülhet az idén új adómódosítási csomag, tekintettel arra, hogy a szerdai ötpárti találkozón konszenzus alakult ki arról: az adózás egyszerűsítéseit és a gazdaság kifehérítésére szolgáló intézkedéseket meg kellene őrizni a korábbi adócsomagból – írta a hétfői Világgazdaság.
13 + 1 vagyonos tipp
Egy adószakértő jótanácsai a vagyonosodási vizsgálatokkal kapcsolatosan azoknak, akik éppen megkapták az APEH értesítését és ellenőrzés alatt állnak, és azoknak, akik úgy szeretnék szervezni életüket, hogy ne legyen félnivalójuk egy ilyen értesítőtől.


