A Közösség egész területén általában szabadon forgalmazhatónak kell tekinteni azt a terméket, amelyet az Unió egy tagállamában jogszerűen állítanak elő és forgalmaznak. Ugyanez érvényes a termék uniós besorolására is. Főosztályvezetői körlevéllel pedig nem lehet felülbírálni egy jogszabályt. A látszólag egymástól független megállapítások mögött a konkrét ügy: a mopedautósok megkülönböztetése.
Címke: alapjogok
AB – Alkotmányellenesek a bűnügyi nyilvántartás egyes rendelkezései
Alkotmányellenesek a bűnügyi nyilvántartás egyes rendelkezései több jogszabályban, ezért azokat megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) kedden kihirdetett határozatával.
Futballbotrány – Válaszolt a szlovák ombudsman Szabó Máténak
Kiemelt figyelmet szentel a szlovák ombudsman a dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történtek közigazgatási vizsgálatának – áll abban a levélben, amelyet Pavel Kandrac válaszul küldött Szabó Máténak, az állampolgári jogok biztosának. A magyar ombudsman további tájékoztatást kért az esettel összefüggő körülményekről – tájékoztatta Országgyűlési Biztos Hivatala pénteken az MTI-t.
Újabb kártérítés 2006 október 23-i ügyben
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egymillió forintos kártérítés fizetésére kötelezte a rendőrséget, mert 2006. október 23-án indokolatlanul bilincselték meg, állították elő, majd tartották fogva több mint két napig Kollár Tibort – írja a Magyar Nemzet.
Ombudsman kontra BKV – Az utasok jogaiért
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa részben elfogadja, részben azonban vitatja a válaszokat, amelyeket a BKV vezérigazgatója küldött egy korábbi vizsgálati jelentés megállapításairól. A válaszlevél szerint a BKV vezetője intézkedett, illetve intézkedést tervez a jegyellenőrök és biztonsági őrök azonosíthatóságával, az ellenőrök viselkedésével, az elhúzódó panaszkezelés gyakorlatával, és a BKV üzletszabályzatának elkészítésével kapcsolatban.
Hatékonyabb fellépést sürgetett a szélsőségesek ellen a miniszterelnök
Hatékonyabb fellépést sürgetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hazai szélsőségesek ellen, és ezt azért tette, mert amíg ez hiányzik, addig a magyar diplomácia is nehezebben tud érvelni a Szlovákiával kialakult vitákban – mondta Lakner Zoltán politológus hétfőn az MTI-nek.
Kiserdő és a NATO-értekezlet – az ombudsman a rendőrségről, az önkormányzatokról és a hajléktalanokról
Az alapjogok védelmét biztosították a XIX. kerületi Rendőrkapitányság rendőrei azzal, hogy a NATO védelmi minisztereinek budapesti találkozója előtt tájékoztatták a kúttói erdő hajléktalanjait az ellátási- és szálláslehetőségekről. Aggályos azonban egyes önkormányzatok és az erdő vagyonkezelőjének álláspontja – állapította meg az ombudsman.
A büntető törvénykönyv változása ellen tiltakoznak a cseh újságírók
Tiltakoznak a vezető cseh napilapok, hírmagazinok és televíziók az új büntető törvénykönyv azon paragrafusa ellen, amely büntetés terhe alatt megtiltja a rendőrségi lehallgatások nyilvánosságra hozatalát.
Rendőri jogsértés miatti panaszok – Interjú Kaltenbach Jenővel, az FPT elnökével
A Független Rendészeti Panasztestület működését szabályozó törvény számos pontja módosításra szorul – mondta a Magyar Hirlapnak Kaltenbach Jenő, a testület elnöke.
Több ezer magyar szavazat is elveszhet a romániai parlamenti választásokon
Több ezer magyar szavazat is elveszhet a november 30-i romániai parlamenti választásokon amiatt, hogy az egyéni választókerületi rendszer bevezetésével csak az otthon tartózkodók élhetnek szavazati jogukkal.