Várható volt, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti a tavalyi költségvetési törvénynek a más törvények módosításáról rendelkező szabályait.
Címke: Alkotmánybíróság
Az Alkotmánybíróság 2006. február 13-14 -ei teljes ülésének napirendje
Az Alkotmánybíróság hétfői teljen ülésén foglalkozik az Országos Választási Bizottság 34/2005. (X. 25.) számú határozata ellen benyújtott kifogással.
Alkotmánybíróvá választották Sólyom hivatalvezetőjét
Alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés Paczolay Pétert, Sólyom László köztársasági elnök hivatalvezetőjét.
Az Alkotmánybíróság 2006. február 6-7-ei teljes ülésének napirendje
Az Alkotmánybíróság hétfőn megvitatja a polgári perrendtartásról szóló 1952. III. törvény 260. § (1) és 261. § (1) bekezdésével kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálata tárgyában készült határozattervezetet.
AB: jóváhagyás a zsidó kisebbségi népcsoportról szóló népi kezdeményezéshez
2006. január 30-i határozatával az Alkotmánybíróság helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatát, amelyben hitelesítette annak az aláírásgyűjtő ívnek a mintapéldányát, amely népi kezdeményezés benyújtására irányul a következő kérdésben: „A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: kisebbségi törvény) 61. § (2) bekezdésének értelmében alulírott magyar állampolgárok kijelentjük, hogy a magyarországi zsidó kisebbséghez tartozunk, és a kisebbségi törvényben foglalt feltételeknek megfelelünk. Kérjük a T. Országgyűlést, hogy a kisebbségi törvény 61. § (1) bekezdésében a népcsoportok felsorolását a zsidó kisebbségi népcsoporttal egészítse ki.”
Új alkotmánybírót választanak, megvan az esélyes
Konszenzussal támogatta az alkotmánybíró-jelölő bizottság Paczolay Péternek, a Köztársasági Elnöki Hivatal jelenlegi vezetőjének megválasztását.
Az Alkotmánybíróság 2006. január 30-31-ei teljes ülésének napirendje
Az Alkotmánybíróság hétfőn foglalkozik az Országos Választási Bizottság 38/2005. (X. 20.) OVB határozata ellen benyújtott kifogással. Az Országos Választási Bizottság október 20-án hitelesítette azokat az aláírásgyűjtő íveket, amelyeken ha érvényes számú aláírás gyűlik össze, a parlamentnek foglalkoznia kell a zsidóság kisebbségként történő bejegyzésének a kérdésével.
Az Alkotmánybíróság 2006. január 23-24 -ei teljes ülésének napirendje
Hétfőn tárgyalják az alkotmánybírák azt az indítványt, amely a Nemzeti Földalapról szóló törvény több rendelkezésének az alkotmányosságát kérdőjelezi meg. Ugyancsak hétfőn foglalkozik a testület a társasházi törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában készült határozattervezettel.
Az Alkotmánybíróság 2006. január 9-10 -ei teljes ülésének napirendje
A testület hétfőn tárgyalja azt az indítványt, amely a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányosságát vitatja.
Az Alkotmánybíróság 2005. évi tevékenységéről
Idén is folytatódott az ügyhátralék ledolgozása, így 2005–ben 61 olyan ügyben született döntés, melyekben az indítványt 2000 előtt terjesztették elő. Ennek következtében a 2000. esztendőt megelőzően benyújtott és még el nem bírált ügyek száma 98–ra csökkent.


