Visszakapják pénzüket az ING Nyugdíjpénztár korábbi és mai tagjai.
Címke: bíróság
Jogegységi határozattal helyeztek hatályon kívül LB-iránymutatásokat
Kollégium által hozott jogegységi határozattal helyeztek hatályon kívül LB-iránymutatásokat
Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán - Emberölés Kisteleken
Emberölés bűntette miatt 6 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés.
Két év nyolc hónap fogház a West Balkán-ügy négy vádlottjának
Az ügyész súlyosításért fellebbezett, a vádlottak és a védők jobbára felmentéséért.
Rablás kísérlete és kábítószerrel visszaélés Szegeden
Rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt 3 év 1 hónap börtön és 4 év közügyektől eltiltás.
Jelentősen csökkenhet a bírósági ügyek száma a mediáció segítségével
Évente több ezerrel csökkenhet a bírósági ügyek száma a pereket megelőző, konfliktuskezelő eljárások segítségével.
EKB: ítélet a Microsoft Corp. kontra Bizottság ügyben
A bíróság megerősítette a Bizottság határozatát, amely a Microsofttal szemben kényszerítő bírságot szabott ki.
Szlovák embercsempészeket ítéltek el Szegeden
Három és féltől nyolc évig terjedő fegyházzal sújtott jogerősen a Szegedi Ítélőtábla kedden három szlovák férfit.
Elutasította a legfőbb ügyész keresetét a Fővárosi Törvényszék
Polt Péter legfőbb ügyész indított pert az Élet és Irodalom című hetilap és Kis János filozófus ellen.
105 bíró fordul Strasbourghoz a kényszernyugdíjazás miatt
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye megsértésének megállapítását és kártérítés megfizetését kérték.









