Címke: bíróság

Kiszámítható, egységes és törvényi garancia kell – Ombudsman a bírósági tárgyalások sajtónyilvánosságának szabályozásáról

Kiszámítható, egységes és törvényi garancia kell – Ombudsman a bírósági tárgyalások sajtónyilvánosságának szabályozásáról

A sajtószabadság érvényesülését és tájékoztatáshoz való jogot, valamint a bírósági tárgyalások nyilvánosságának elvét csorbítja, hogy a hatályos törvények nem szabályozzák megfelelően és egyértelműen a sajtó részvételét a kiemelt érdeklődésre számot tartó tárgyalásokon – áll az állampolgári jogok országgyűlési biztosának közleményében.

Öt bírósági épületet akadálymentesítenek Csongrád megyében

Öt bírósági épületet akadálymentesítenek Csongrád megyében

Öt bírósági épületet akadálymentessé tesznek európai uniós támogatással Csongrád megyében, a november végére befejeződő beruházások összköltsége 144 millió forint – közölte Cseh Attila, a megyei bíróság elnökhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón, Szegeden.

A Debreceni Ítélőtáblán az olaszliszkai emberölés ügye

A Debreceni Ítélőtáblán az olaszliszkai emberölés ügye

Megérkezett a Debreceni Ítélőtáblára az olaszliszkai emberölés ügye az első fokon eljáró Borsod megyei bíróságról; az ifj. H. D. és társainak bűnperét a Balla Lajos vezette büntetőtanács legkorábban októberben fogja tárgyalni – közölte Koszta János, a táblabíróság sajtótitkára.

Botrányos végkielégítések

Botrányos végkielégítések

További perek várhatóak a több százmilliós BKV-végkielégítések ügyében. Időközben a belső ellenőrzés több szabálytalanságot tárt fel, büntetőfeljelentés alapján, hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt az ügyészség nyomozást indított.

Komplex akadálymentesítés a Békési, az Orosházi , a Szarvasi, és a Szeghalmi Városi Bíróságokon

Komplex akadálymentesítés a Békési, az Orosházi , a Szarvasi, és a Szeghalmi Városi Bíróságokon

A Békés Megyei Bíróság a Társadalmi Infrastruktúra Program (TIOP) keretén belül „A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése II.” felhívás alapján pályázatot nyújtott be négy épületre (a Békési Városi Bíróság, az Orosházi Városi Bíróság, a Szarvasi Városi Bíróság és a Szeghalmi Városi Bíróság) vonatkozóan, amely sikerre vezetett.

Pécsi Ítélőtábla – Plasztikai műtétnél a paciensnek nagyobb kockázatot kell vállalnia

Pécsi Ítélőtábla – Plasztikai műtétnél a paciensnek nagyobb kockázatot kell vállalnia

Nagyobb kockázatot kell vállalnia a betegeknek a kozmetikai, plasztikai, szépészeti orvosi beavatkozások körében, mint amekkorát az egészséget védő, gyógyító tevékenység során a Pécsi Ítélőtábla szerint, amely e fő indokkal utasította el egy mellműtétével elégedetlen nő kártérítési keresetét a közelmúltban hozott jogerős határozatában.

Lehallgatási botrány  Nagy-Britanniában

Lehallgatási botrány Nagy-Britanniában

Egy precedensértékű ügy kapcsán jelentősen emelkedhet a brit bírói gyakorlatban a személyiségi jogok megsértéséért megítélt kártérítési összegek felső határa.