Címke: bíróság

Pécsi Ítélőtábla: Wekler Ferenc megsértette Szabó Loránd jó hírnevét

Jogerősen ötszázezer forint kártérítésre és nyilvános elégtételre kötelezte a Pécsi Ítélőtábla Wekler Ferencet, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT) volt elnökét, mert ingatlanpanamával hozta összefüggésbe Szabó Loránd dombóvári polgármestert – ezt a pernyertes közölte csütörtökön, Dombóváron tartott sajtótájékoztatóján.

Különbíróságok Horvátországban

Maffiaperekben eljáró különbíróságokat hoztak létre, és más intézkedéseket is tesznek Horvátországban a szervezett bűnözés visszaszorítására, mert terjedése már-már veszélybe sodorja az ország európai integrációs törekvéseinek sikerét.

Súlyosbodhat a vád Weiszenberger László ellen

A hivatali befolyással üzérkedés miatt Weiszenberger László egykori kiskunhalasi szocialista önkormányzati képviselő ellen indult büntetőperben megérkeztek a bíróságra azok a munkaszerződések, amelyek alapján a vád súlyosbodhat – tudta meg az MTI szerdán bírósági forrásból.

Jövőre indulhat az elektronikus árverés

Jövőre számítógépen licitálhatnak a vevők a végrehajtás alatt álló ingatlanokra, s ajánlataikat bármikor megtehetik, ha befizették a tízszázalékos árverési előleget – írta a keddi Világgazdaság.

Új részletek a Nagy Imre-perről – kerekasztal-beszélgetés

Nagy Imre miniszterelnök élete két mondaton múlott, az egyikkel le kellett volna mondania, a másikkal pedig el kellett volna ismernie Kádár János kormányfőségét, és minden bizonnyal nem végzik ki – vélekedett Varga László levéltáros az Új részletek a Nagy Imre-perről című kerekasztal-beszélgetésen kedden Budapesten.