Bírósághoz fordult az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány; keresetében azt kérte a Somogy Megyei Bíróságtól, hogy állapítsa meg a kaposvári Pécsi utcai iskolába járó roma gyerekek jogellenes elkülönítését, hátrányos megkülönböztetésüket, valamint kötelezze a fenntartót a szegregáció megszüntetésére és a roma diákok integrált oktatására. A polgári per hétfői első tárgyalásán mind a felperes, mind az alperes – a kaposvári önkormányzat – jogi képviselője fenntartotta álláspontját.
Címke: bíróság
Másodfokon is elítélték a kunmadarasi szülőket a gyereküknek járó védőoltások elmaradása miatt
A másodfokon eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság is bűnösnek találta azokat a kunmadarasi szülőket, akik elvi megfontolásból nem adatták be fiuknak a kötelezően előírt védőoltásokat – közölte a megyei bíróság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Életfogytig tartó fegyházbüntetés három idős ember brutális megöléséért
Életfogytig tartó tényleges fegyházbüntetésre ítélte pénteken meghozott nem jogerős ítéletében a “várdai rémként” ismertté vált P. Ferencet a Somogy Megyei Bíróság, amivel kizárta a vádlottat a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségéből.
Zuschlag-per: Lados István vallomása
Mások mellett Szilvásy György jelenlegi titokminiszterről, Arató Gergely oktatási államtitkárról és Baja Ferencről, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkáráról beszélt a Zuschlag-per másodrendű vádlottja csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben.
Jogerősen nem országos csatorna a VIASAT3
Jogerősen pert nyert a Viasat az ORTT ellen a VIASAT3 csatorna országossá nyilvánításának ügyében – tájékoztatta a kereskedelmi tévét működtető társaság csütörtökön az MTI-t.
Jóváhagyta a bíróság a somogyi tűzoltók túlóradíj-követelését
Jóváhagyta a somogyi tűzoltók túlóradíj-követelését a megyei munkaügyi bíróság – közölte Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) kaposvári ügyvivője a bíróság csütörtöki döntése után az MTI-vel.
Jogerősen pert veszített Sopron volt szocialista polgármestere
Jogerősen pert veszített Walter Dezső, Sopron volt szocialista polgármestere abban a polgári peres eljárásban, amelyet családi cégének ingatlanvásárlása ügyében indított a város önkormányzata – közölte Rádonyi László, az önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón.
Befolyással üzérkedés Szegeden – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán
A befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt M. F. L.ellen indított büntetőügyben a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa helybenhagyta az I. fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 3 év börtön és 4 év közügyektől eltiltás lett. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.
Átadták az idei Deák Ferenc-díjakat
Átadták az idei Deák Ferenc-díjakat; az elismerést hat neves jogász vehette át a Magyar Ügyvédi Kamara székházában szerdán Budapesten.
Zuschlag-per – Lados István vallomásában alátámasztotta a vádhatóság állítását
Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja kedden a bíró kérdéseire válaszolva alátámasztotta a vádhatóság állítását, mely szerint a civil szervezetek nevében folyó pályázati tevékenységet az elsőrendű vádlott koordinálta, és neki kellett elszámolni a pályázatokon elnyert összegekkel is.