Címke: bíróság

Fegyház helyett börtönbüntetés – Pécsi Ítélőtábla

Hét év börtönre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden hozott, nem jogerős határozatában annak a 21 éves Tolna megyei férfinak a büntetését, akit nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért első fokon 11 év fegyházra ítéltek.

A vádirat felolvasásával megkezdődött a Zuschlag-per Kecskeméten

A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán reggel megkezdődött a Zuschlag János és 15 társa ellen indított büntetőper; a vádhatóság szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre.

Szerdán kezdődik a Zuschlag-per tárgyalása Kecskeméten

Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán megkezdődik a Zuschlag János és 15 társa ellen indított bűnügy tárgyalása; a perben az első rendű vádlottat és hét társát bűnszervezetben elkövetett csalással vádolja az ügyészség.

Mi fenyegeti a Harmadik Köztársaságot?

Mi fenyegeti a Harmadik Köztársaságot?

2008. szeptember 30-án tartották az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Friedrich Ebert Stiftung Mi fenegeti a Harmadik Köztársaságot? című rendezvénysorozatának szezonnyitó beszélgetését. A Jogi Fórum jelen volt a rendezvényen.

Egyéves az „Új rend és szabadság” program

Egyéves az „Új rend és szabadság” program

A Kormány „Új rend és szabadság” elnevezésű programja idén ősszel lett egy éves. Ennek kapcsán áttekintjük a program eddigi történetét, eredményeit és a jövőbeni távlatokat.

Az igazságszolgáltatás helyzete Magyarországon

Az igazságszolgáltatás helyzete Magyarországon

Az igazságszolgáltatásra egy jogállamnak sokkal több pénzt kellene áldoznia – jelentette ki Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a Nézőpont Intézet által az igazságszolgáltatás és a költségvetés viszonyáról szerdán rendezett beszélgetésen Budapesten.