Címke: büntetőeljárás

Megkezdődött Kaiser Ede perújítási tárgyalása a Fővárosi Bíróságon

Megkezdődött Kaiser Ede perújítási tárgyalása a Fővárosi Bíróságon (FB) szerda reggel; a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás és más erőszakos bűncselekmények miatt Kaiser Ede már két és fél éve jogerősen kiszabott tényleges életfogytig tartó szabadságvesztését tölti.

Bűncselekmény hiányában felmentette a bíróság Gergényi Péter

Bűncselekmény hiányában felmentette a szolgálati visszaéléssel vádolt Gergényi Péter nyugalmazott vezérőrnagyot, Budapest volt rendőrfőkapitányát a Fővárosi Bíróság (FB) Katonai Tanácsa nem jogerősen – közölte a tábornok védője, Gulyás Gábor.

Fogházbüntetés az albérlők halálát okozó “villanyszerelőnek”

A Pécsi Városi Bíróság egy év két hónap fogházbüntetéssel sújtotta kedden hozott elsőfokú ítéletében azt a főbérlőt, akinek szabálytalan villanyszerelése következményeként halálos áramütés érte a nála lakó fiatal párt két évvel ezelőtt a baranyai megyeszékhelyen.

Vámosok a bíróság előtt másodfokon

A vádlottak nagy száma miatt az aulát kellett tárgyalóteremnek berendezni hétfőn a Debreceni Ítélőtáblán, ahol megkezdődött a miskolci bíróság által első fokon elítélt vámosok és szállítmányozási dolgozók pere.

IRM Igazságügyi Hivatal – Alacsony a közvetítői eljárások száma, de 90 százalékuk sikeres

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) 2008. első félévében kutatást végeztetett a 2007. január 1-jétől bevezetett közvetítői eljárás első éve tapasztalatainak összegyűjtésére, értékelésére. A Partners Hungary Alapítvány (A Partners for Democratic Change International tagja) vezetésével végzett kutatás eredményei két kötetben “A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenység bevezetésének tapasztalatai Magyarországon” címmel, az IRM Országos Bűnmegelőzési Bizottság kiadásában kerülnek publikálásra 2008. szeptember 5-én. Az egyik kötetben a 2007. év mediációs ügyei közül mutatnak be néhányat esettanulmányok formájában, a másik kötet a kutatás eredményeit bemutató tanulmányokat tartalmazza.

A büntetőeljárási törvény módosítását kezdeményezi a Magyar Televízió

A Magyar Televízió kezdeményezi a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását, hogy a nyomozó hatóságok Magyarországon is csak bíróság, pontosabban nyomozási bíró felhatalmazása alapján kaphassák meg a sajtó által készített film- és fényképfelvételeket – jelentette be Vigh András, a Magyar Televízió szerkesztő-riportere az Ügyészek XI. Nemzetközi Fórumán tartott előadásában szerdán Budapesten.