Címke: büntetőeljárás

IRM Igazságügyi Hivatal – Alacsony a közvetítői eljárások száma, de 90 százalékuk sikeres

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) 2008. első félévében kutatást végeztetett a 2007. január 1-jétől bevezetett közvetítői eljárás első éve tapasztalatainak összegyűjtésére, értékelésére. A Partners Hungary Alapítvány (A Partners for Democratic Change International tagja) vezetésével végzett kutatás eredményei két kötetben “A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenység bevezetésének tapasztalatai Magyarországon” címmel, az IRM Országos Bűnmegelőzési Bizottság kiadásában kerülnek publikálásra 2008. szeptember 5-én. Az egyik kötetben a 2007. év mediációs ügyei közül mutatnak be néhányat esettanulmányok formájában, a másik kötet a kutatás eredményeit bemutató tanulmányokat tartalmazza.

A büntetőeljárási törvény módosítását kezdeményezi a Magyar Televízió

A Magyar Televízió kezdeményezi a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását, hogy a nyomozó hatóságok Magyarországon is csak bíróság, pontosabban nyomozási bíró felhatalmazása alapján kaphassák meg a sajtó által készített film- és fényképfelvételeket – jelentette be Vigh András, a Magyar Televízió szerkesztő-riportere az Ügyészek XI. Nemzetközi Fórumán tartott előadásában szerdán Budapesten.

Letartóztatták az emberölés vádja alól felmentett férfit

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság elrendelte annak a 22 éves férfinak az előzetes letartóztatását, akit a Szegedi Ítélőtábla jogerősen felmentett egy 15 éves kiskőrösi lány meggyilkolásának vádja alól – közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.

Életveszélyes kődobálás Székesfehérváron

A székesfehérvári városi bíróság nem rendelte el a kedd este Székesfehérvárott történt kődobálás gyanúsítottjainak, hat fiatalnak az előzetes letartóztatását; a határozat nem jogerős – közölte pénteken a Fejér Megyei Bíróság szóvivője.

A Kulcsár-ügy kronológiája

Várhatóan hamarosan ítéletet hirdet a Fővárosi Bíróság Kulcsár Attila és 23 vádlott-társának 2006 májusában kezdődött büntetőperében, akiket többek között sikkasztással, pénzmosással, vesztegetéssel, orgazdasággal és bűnpártolással vádolnak.