Címke: büntetőjog

Egyéves az „Új rend és szabadság” program

Egyéves az „Új rend és szabadság” program

A Kormány „Új rend és szabadság” elnevezésű programja idén ősszel lett egy éves. Ennek kapcsán áttekintjük a program eddigi történetét, eredményeit és a jövőbeni távlatokat.

Évente csak öt-hat pénzmosási ügyet sikerül feltárni

A pénzmosás elleni szankciók bevezetésének történetéről és hazánknak az úgynevezett feketelistáról történő lekerüléséről tartott előadást a nemzetközi korrupció és pénzmosás elleni ügyészi konferencia második napján Péter Zoltán, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályának vezetője.

Ügyészi konferencia a korrupcióról és a pénzmosásról

Tekintettel a több tízszeres, akár százszoros látenciára, az adatokból tévedés lenne levonni azt a következtetést, hogy Magyarországon a korrupció nem jelentkezik komoly problémaként – mondta Kovács Attila, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályának vezetője hétfőn Budapesten, a korrupció és pénzmosás elleni nemzetközi konferencián.

Kaiser Edére nem vonatkozik a hároméves szabály, mert van elsőfokú ítélete

Kaiser Ede ügyében már született elsőfokú ítélet, így rá nem vonatkozik az a szabály, hogy három év előzetes letartóztatás után a fogvatartottat ki kell engedni – mondta el az MTI érdeklődésére Kaiser Ede védője csütörtökön. Dezső Antal korainak nevezte azt a kérdést, hogy kérnek-e kártérítést a hatóságoktól.

Büntetnék a terrorakcióra való felbujtást

Az Európai Bizottság javaslata három új bűncselekményt vezetne be: a terrorista bűncselekmény elkövetése érdekében folytatott nyilvános izgatást, a terroristák toborzását és a terroristák kiképzését. Az EP az izgatás helyett a felbujtás fogalmát alkalmazná, és ragaszkodik ahhoz, hogy „a terrorizmus elleni harc nem korlátozhatja a szólásszabadságot”.