A vádirat ismertetésével és a vádlott kihallgatásával kezdődik meg ma a nyolc halálos áldozatot követelő móri fegyveres bankrablás ügyében a tárgyalás a Fejér Megyei Bíróságon, Székesfehérváron.
Címke: büntetőjog
Kábítószerrel visszaélés Békés megyében – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán
Megváltoztatta a Békés Megyei Bíróság ítéletét a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben három vádlottat (I. rendű B. A, II. rendű B. Z. és IV. rendű B. K.) kábítószerrel visszaélés bűntettében ítéltek el.
Egyre biztonságosabb a balkáni régió
Egy közelmúltban nyilvánosságra hozott ENSZ-tanulmány szerint a balkáni régióban elkövetett bűncselekmények számaránya jelentősen alatta marad a nyugat-európai átlagnak.
Okirat-hamisítás vagy fatális hiba?
Elírta a Fővárosi Bíróság bírája, a móri ügyben is eljáró Varga Zoltán a vesztegetésért elítélt Székely Zoltán egykori kisgazda képviselő kegyelmi kérvényét: a fölterjesztésben Székely úgy szerepel, mintha emberölés bűntettében marasztalták volna el – írta a keddi Népszabadság.
Harc a hamisítás ellen
Június végén tárgyalhatja a kormány a szellemi jog védelmét szolgáló stratégiát, amely hónapról hónapra pontosan kidolgozott feladatokat rögzít majd – nyilatkozta a Világgazdaság keddi számában a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület alelnöke.
NBH: a számítógéppel elkövetett visszaélés az egyik legelterjedtebb bűnözési forma
Ma az egyik legelterjedtebb bűnözési formaként a számítógéppel elkövetett visszaéléseket tarthatjuk számon, a modern információs és informatikai rendszerek határok nélküli jellegéből adódóan – erre hívta fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) az elmúlt évi tevékenységéről készített évkönyvben.
A kormány elfogadta a társadalmi bűnmegelőzési programot
A kormány elfogadta a 2008-as társadalmi bűnmegelőzési programot, amely többek között az európai uniós támogatások hatékony felhasználását tűzi ki célul – erről Gönczöl Katalin, az igazságügyi tárca büntetőjogi szakállamtitkára beszélt.
Elkészült az NBH 2007-es évkönyve
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a korábbi éveknél színvonalasabban végezte tevékenységét – jelentette ki Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, amikor bemutatta az NBH elmúlt évi munkájáról készített könyvet.
Másfél évig is fogva tarthatnák az illegális bevándorlókat
A tagállamok brüsszeli nagykövetei csütörtökön támogatásukról biztosították azt az irányelv-tervezetet, amelynek középpontjában az illegális bevándorlók visszafordítása, illetve az erre vonatkozó közös normák és eljárások állnak. Emberi jogi szervezetek már most bírálják a javaslatot.
Sláger a csempészett hamis gyógyszer és kozmetikum
Összességében kevesebb hamis terméket foglaltak le szerte az Unióban a vámosok, 2007-ben mégis több szellemi tulajdonjog-sértéssel kapcsolatos vámügyi eljárás indult, mint egy évvel korábban – derül ki a Bizottság hamisított termékekről szóló éves jelentéséből, amelyet Kovács László, adó- és vámügyi biztos mutatott be hétfőn.